hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2013. december 2. hétfő   04:47
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Újévi hangverseny - René Jacobs, Gustav Mahler Chor Wien, Orfeo Zenekar
2014. január 1. 19:00 - 22:00h, MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

  A nagy sikerű újévi koncertek már több éves hagyományra tekintenek vissza a Művészetek Palotájában. Haydn Az évszakok című oratóriumát 2013-ban Helmuth Rillinggel hallhattuk, 2014 első napján pedig egy másik világhírű dirigens, René Jacobs vezényli. A Belgiumban született flamand karmester gyorsan felívelő karrierje a genti katedrális kórusából indult, kontratenorként lett világhírű, de időben abba tudta hagyni az éneklést, és karmesteri pálcát ragadott. Több mint kétszáz lemezzel a háta mögött ma már a barokk és a bécsi klasszika - főleg Haydn és Mozart - kiemelkedő előadójaként tartják számon, produkcióinak ereje a vitalitásban rejlik. Minden egyes lemezét óriási várakozás előzi meg, és ezeket rendszerint díjakkal is elismerik, mert olyan szemszögből mutat meg egy-egy jól ismert művet - legyen az Bach-motetta, Mozart-opera vagy Haydn-oratórium -, ahogyan őelőtte még senki. Titka talán énekesi múltjában rejlik: vokális alkotások dirigenseként különös gondot fordít az énekhangra; ha ő vezényel, zenekar és szólisták, zenekar és kórus bámulatos összhangban muzsikál együtt.
  A koncerten közreműködő, korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekart 1991-ben alapította Vashegyi György, a műben szintén fontos szerepet játszó kórust pedig az a Thomas Lang vezeti, aki a bécsi Staatsoper karnagyaként világhírű dirigensekkel dolgozik rendszeresen együtt. Haydn örök szépségű, szórakoztatóan szellemes, de mély mondanivalót is hordozó oratóriumában René Jacobs két bevált énekes szólistája mellett a nemzetközi karrierjének elején álló fiatal művészt, Brickner Szabolcsot hallhatjuk.
  
  Haydn: Az évszakok, Hob. XXI:3
  Közreműködik: Sophie Karthäuser - szoprán, Brickner Szabolcs - tenor, Konstantin Wolff - basszus, Gustav Mahler Chor Wien (karigazgató: Thomas Lang), Orfeo Zenekar (művészeti vezető: Vashegyi György)
  Vezényel: René Jacobs
  
  Jegyárak: 4900, 6900, 9900, 12900, 16900 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 earthsblood    helia    spi    cannabis corpse    anselmo crew    volband    nullus sum    melt-banana    zoohacker remake orchestra    symphony x    tango underground    harcsa veronika    macabre    bloodbath    sacha baron cohen    the last charge    emile hirsch    európai unió    malevolence    képregény    billy idol    sebastian bach    tyson    blind channel    tina fey  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!