hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2013. november 25. hétfő   04:50
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Képző, a Diákhitel Központ Zrt. festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatának kiállításmegnyitója az A38 Hajón


  A magyarországi tanulmányi hitelezés legfontosabb intézménye, a Diákhitel Központ Zrt. több mint tíz éve áll a hallgatók mellett egyetemi éveik alatt azzal a céllal, hogy képzett diplomásként sikeres életpályát fussanak be. E szerepvállalásból adódóan fontos számára, hogy megismerje elsőszámú partnereit: a diákokat. Éppen ezért a Diákhitel Központ a tavalyi nagy siker után ismét meghirdette a Képzőt, a közép- és felsőoktatásban hallgató fiataloknak szóló képzőművészeti pályázatát. Pályázni lehetett minden festészeti, grafikai vagy fotóművészeti alkotással, ami művészi eszközökkel arra keresi a választ, hogy milyen egy mai 21. századi fiatal – milyen problémákkal küzd, milyen örömei vannak, hogyan látja a világot és miért.
  
  Az idei pályázat nem várt sikerrel zárult: a 2012-es Képzőre több mint háromszáz pályamunka érkezett, ebben az évben 224 pályázó 466 pályaművel jelentkezett. A pályázók közül 61-en középiskolás diákok, 163-an pedig felsőoktatási intézmény hallgatói.
  
  A pályamunkák közül ötfős szakmai zsűri választotta ki a húsz legjobbat. A győztes pályaműveket a budapesti A38 Hajó Kiállítótermében hétfőn nyitó kiállításon kerülnek a nagyközönség elé. A kiállításhoz igényes kivitelű katalógus is készül, amiben bemutatkoznak a győztes pályaművek és készítőik.
  
  A pályázaton bárki indulhatott, aki magyarországi közép- és felsőoktatási intézmény jogviszonnyal (érvényes diákigazolvánnyal) rendelkező hallgatója. Egy pályázó maximum három festészeti (olaj, tempera, gouache, akril stb. technikákkal készített alkotások), grafikai (sokszorosított vagy egyedi grafika, ide értve a számítógépes alapú képzőművészeti technikákat) vagy fotóművészeti (analóg vagy digitális) technikával készült alkotással pályázhatott.
  
  A zsűri tagjai:
  
  Rutkai Bori képzőművész, énekesnő, filmrendező, egyben a pályázat fővédnöke
  Fürjesi Csaba festőművész
  Horváth Judit az A38 Kiállítótér vezetője
  Tóth Andrej festőművész, grafikus
  drMáriás Béla képzőművész, zenész, író
  
  A győztes pályaművek 2013. november 25. és december 1. között kiállítás keretében mutatkoznak be a budapesti A38 Hajó Kiállítótermében. A kiállításmegnyitón kerül sor az eredményhirdetésre is, amikor kiderül az, hogy kik nyerték meg a pályázat díjait.
  
  A pályázat fődíja: 1 db iMac 21,5 colos Quad-core i5 2,9 GHz
  A pályázat második díja: MacBook Air 11 colos 126 GB
  A pályázat harmadik díja: iPad 4 GEN wifi 64 GB
  A pályázat technikai lebonyolítója az A38 Hajó.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Esti Kornél a Budapest Parkban
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dead can dance    udo    rdø    sajnos batár    the puzzle    dawncore    moby    jim croft    tri state corner    nicole kidman    pannónia fesztivál    motörhand    into darkness    fates warning    eyehategod    miserium    30 y    legion of the damned    hawtwhore heights    trigger the bloodshed    vince neil    magor    partyzan    salvus    rock tv  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!