hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2013. október 24. csütörtök   08:35
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Rockház Budakalászon


  Új koncertsorozat indul a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban, ahol feltörekvő és már nevet szerzett zenekarok alapozzák majd a rock hangulatot a havonta megrendezett klub-bulikban. A szervezők régi vágya ugyanis, hogy a hangos rockkoncertek ismét részei legyenek egy-egy művelődés ház havi programjának, ezáltal valahogy újra részese legyen az élőzene a mindennapoknak is, akárcsak a régebbi időkben volt. A fiatalok kulturált szórakozása a cél. Ehhez járul hozzá a Subliminal Merger, a manapság méltán híres popmetálos Leander Rising, a CAFB, az idén 30 éves Aurora, a Tankcsapda egykori előzenekara a Rocken Dogs és a Hollywood Rose csapata.
  Havonta egy alkalommal alakul tehát Rockházzá a Budapest melletti Művház, ahol minden nagykoncert elején lehetőséget kap egy kezdő, feltörekvő együttes is a bemutatkozásra. Az idei izgalmas lineup után a szervezők 2014-ben is szeretnék folytatni a koncertsorozatot, és az egész évi klubéletet megkoronázva egy szabadtéri Rockfesztivállal zárni a szezont mire beköszönt a nyár.
  
  Először október 25-én:
  És Én Mit Szóljak?!
  Subliminal Merger
  Leander Rising
  
  A közlekedés pedig nem bonyolult, hiszen a Batthyány térről HÉV-vel megközelíthető (Budakalász - Lenfonó megállótól 3 perc gyalog), ráadásul a koncertek befejezését az utolsó HÉV-hez igazítják a rendezők. A jegyárak sem magasak (1400 Ft.-), sőt elővételben csak 1000 Ft.-ba kerül egy-egy ilyen rockhangulatú estére a részvétel.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kraanium    sweat & tears    placebo    acuna    radics béla    entombed    wasting light    santa cruz    faithless    bruital orgasme    asking alexandria    Új látásmód fúzió    negativeart.hu    blasted mechanism    god forbid    bognár szilvia    Éli könyve    uneath    kerecsen    diane kruger    paul gray    keira knightley    hammer barlang    panic radio    electric bastards  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!