szerző: MorelloOrphaned Land, Bilocate, Klone 2013. október 4, Club 202
Amilyen sokat kellett várni a közel-keleties hangulatú progresszív metal kiválóság, az Orphaned Land - The Never Ending Way Of ORwarriOR című albumára, a folytatás már annál gyorsabban érkezett. Az All Is One című korong tökéletes helyet talált magának a diszkográfiában – könnyedebb, slágeresebb az ORwarriOR-nál, lényegretörőbb a Mabool-nál. Nagy örömünkre ahogy a korábbiakat, ezt az albumot is elhozta nekünk a zenekar, hogy a Club 202-ben élőben is átéljük az új nóták hangulatát.
Az Orphaned Land nem csak zeneileg kiváló és úttörő a metal világban a maga keleties-arabos dallamvilágával, hanem emberileg is megérdemelnek minden tiszteletet. Izraeli zenekarként folyamatosan a megbékélést és a testvériességet hirdetik, és ez nem csak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul náluk. Ez a zenekar megtette, hogy ingyenesen letölthetővé tették legutóbbi albumukat a palesztin rajongók számára. Ez a zenekar megtette, hogy a 2011-es Hellfest fesztiválon egy libanoni származású táncosnővel léptek fel a színpadra, és közösen lengették egymás hazájának zászlaját. A mostani turnén pedig többek között egy palesztin (Khalas) és egy jordániai (Bilocate) zenekarral társultak, hogy ezzel is békés egységet és az egymás felé való nyitottságot hirdessék. Példaértékű hozzáállás, de szomorú, hogy egy zenekarnak kell ilyen gesztusokat megtennie a béke érdekében, miközben a nagypolitika épp az ellenkezőjét teszi...
Az idei turnén az említetteken kívül még két francia zenekar is szerepel, a The Mars Chronicles és a Klone. A magyar állomáson a palesztin Khalas sajnos nem lépett fel, a The Mars Chronicles pedig meglehetősen korán kezdett, így jómagam a Klone kezdésétől követtem a programot. A franciák nem voltak megilletődve a viszonylag csekély nézőszám és inaktivitás láttán, szemmel láthatóan ők nagyon jól érezték magukat a színpadon.
Különösen a gitárosok voltak aktívak, alapos zúzás és headbang-elés ment a pódiumon. Az énekes egészen egyedi „higanymozgással” adta elő magát a deszkákon, de rá sem lehetett panasz, mert jól teljesített. Kicsit tompa orgánuma és dallamos éneke akár különlegesnek is mondható, amelyet olykor hörgés/üvöltéssel is kombinált. A zenéjük is hangulatos, élvezetes volt, de egy idő után kissé monotonitásba süllyedt. Szóval inkább a színpadi munkájuk volt elsősorban megnyerő, a muzsikához még több emlékezetes, kiemelkedő momentum, változatos tempók kellenének, hogy figyelemre méltó zenekar váljon a Klone-ból.
A jordániai Bilocate különleges színfolt volt a mai estén, ők egy kicsit keményebb irányvonalat képviseltek a többiekhez képest. Death metal volt ez a javából, de nem a főként skandináv irányzatra alkalmazott melodic death, hanem a melódiák világát az olykor egészen virtuóz billentyűjáték, a szintetizátoros betétek jelenítették meg. Nekem valahogy a Dimmu Borgir ugrott eszembe róluk olykor, még ha műfajilag és kiállásban nem is áll a párhuzam, de a zene hangulatában sok közös pontra lehet lelni. Eleinte egy kicsit megszeppentnek tűnt a jordániai zenekar a színpadon, aztán egyre jobban belemelegedtek. Főleg a kissé testes énekesen látszott, ahogy magával ragadja a szenvedély. Hörgéseit csukott szemmel prezentálta, de aztán az alapos headbang-ben és a közönség biztatásában is egyre aktívabban részt vett. A kommentárjai még eléggé suták voltak, de majd ebbe is belejönnek.
A zenésztársakra sem lehet panasz, mindegyik tag nagy átéléssel játszott. Saját számok mellett egy Paradise Lost feldolgozás is belefért a repertoárba, nem véletlenül, szemmel láthatóan a brit zenekar dark-os világából is sokat tanultak. Úgy tűnik, a magyar közönséget is sikerült megnyerniük, mert az elején a viszonylag passzív szemlélők közül egyre többen jöttek előre, majd pedig a nézőtéren is beindult a hajlóbálás és a lelkesítő éljenzés. Érdemes volt megismerni a szimpatikus jordániai bandát, remélhetőleg a jövőben is fogunk még találkozni a Bilocate nevével.
Az Orphaned Land már számos alkalommal szerepelt nálunk, és egy rutinos koncertre járó már tudhatta, mire számíthat tőlük. Vagyis csodálatos, magával ragadó zenei világra, egy mesés közel-keleti utazásra a zene nyelvén, és persze rendkívül vidám, önfeledt hangulatra és koncertélményre. Ez természetesen be is igazolódott. A program alapos frissítésen esett át a rendkívül jól sikerült új album, az All Is One szerzeményeinek figyelembevételével. A mai este valóban elsősorban a friss lemezről szólt, az új dalok remekül működtek élőben, de persze számos korábbi kedvenc is terítékre került.
A színpadra lépő bandát elnézve rögtön egy kérdés derengett fel: Hovátűntdémonhill... Izé, Yossi Sassi?? Az Orphaned Land egyik központi alakja, fő zeneszerzője, az örökké kicsattanóan vidám, ugri-bugri gitáros nem volt a fellépők között. Az tudott volt, hogy Matti Svatizky gitáros helyett Chen Balbus érkezett a zenekarba, de Yossi távollétéről és az őt helyettesítő másik gitárosról nem volt semmi infó. Utólag sem volt olyan egyszerű utánabányászni, hogy Yossi gyermeke születése miatt maradt távol a turné néhány állomásáról, de később újra csatlakozni fog társaihoz.
Mindez persze a koncert élvezhetőségére nem volt hatással, hiszen a jelenlévők így is megfelelően tették a dolgukat. Yossi hiányában a hangulatfelelős most egyértelműen Kobi Farhi volt, aki egyébként is remekül vezényelte a showt. A fekete felöltőben és különféle vallási jelképekkel tűzdelt nyakláncban színpadra lépő énekes maximális átéléssel adta elő a dalokat, mind az andalító dallamos témákat, mind a zenei világukból lassanként kikopó hörgős részeket. Jól megkonstruált, krisztusi pózai (és ehhez illő arcberendezése) ugyancsak adtak még egy pluszt a béke üzenetéhez, de ha arról volt szó, Kobi gyakran csettintgetve táncra is perdült a deszkákon.
A kölyökképű új tag, Chen Balbus bőven teljesítette az elvárásokat, hiszen Yossi gitártémáit és a háttérvokálokat is remekül szolgáltatta. Nem volt elveszett a színpadon, mindvégig kedvesen mosolygott a közönség felé. A másik, beugró gitáros kissé elszürkült a rendkívül aktív többiek között, de a témáit ő is megfelelően prezentálta. A basszusgitáros Uri Zelcha fáradhatatlanul lóbálta a haját, viszont külön figyelmet érdemelt a dobos Matan Shmuely, aki igen erőteljesen és látványosan játszott, továbbá számos ügyes figurát elhelyezett a dobtémák között. Még egy rövid dobszóló lehetőséget, illetve egy táncikálós magánszámot is kapott, amivel a közönséget szórakoztathatta.
A mai estén az All Is One album nótái voltak túlsúlyban, szóval a rutinos Orphaned Land koncertre járó sok újdonsággal találkozhatott. A Through Fire And Water és az All Is One remek kezdés volt, a közönség máris rá tudott általuk hangolódni az Orphaned Land zenei világára. Míg korábbi bandák gyakorlatilag tökéletesen és élesen szóltak, az Orphaned Land-en az esetenként előforduló női ének és a kórus részek, monumentális háttérdallamok eléggé eltűntek a háttérben. De ettől eltekintve a hangosítás náluk is rendben volt. Persze az igazi élmény az lenne, ha a turnéra is el tudna jönni velük élőben egy énekesnő, például Shlomit Levi.
Az előző albumon szereplő, keleties dallamokban tobzódó Barakah után a számomra etalonnak számító Mabool-ról érkezett a The Kiss Of Babylon, amiből élőben csak a dajdajozós rész hangzott el. Folytatódott a program két olyan számmal, amelyek minden bizonnyal nagy slágerek lesznek az új lemezről. A The Simple Man énekelhető, táncolható dallamaival és refrénjével könnyen mindenki szívébe lopja magát, a Brother pedig egy valódi érzelmi csúcspont volt a koncerten. Mindezt megtetézendő, Kobi Farhi a színpadra hívta a Bilocate énekesét, és közösen adták elő a dalt, közösen biztatták a közönséget. Gyönyörű gesztus volt, és ahogy Kobi is elmondta, tesznek ők az egymástól elszakító törekvésekre, a heavy metal igenis összeköt mindenkit, akár zsidó, akár muszlim, akár keresztény. Még a turnébuszt is megosztják egymással, és nagyon jól érzik magukat. Válaszul a Bilocate énekes Kobi vállaira terítette az arab kendőjét, ami végül a mikrofonállványon kötött ki, és egymást átkarolva biztatták éneklésre a közönséget. Ez a jelenet mindent elmond arról, amit az Orphaned Land jelképez és véghezvisz.
Persze még számos nóta volt hátra, mint például a Mabool album nyitódala, a Birth Of The Three (The Unification), ahol Kobi-nak a hörgős énjét kellett elővennie, a közönség pedig alaposan kivette a részét a zúzásból. De elhangzott a kellemes dallamokkal ellátott Olat Ha´tamid és a kissé doom-os Let The Truce Be Known, majd az Orphaned Land egyik legslágeresebb száma, az OrwarriOR albumot nyitó Sapari, amit már tényleg mindenki együtt énekelt a zenekarral. Sajnos az énekesnő hiánya élőben itt nagyon szembetűnő volt. Az előadásból nem maradt ki az All Is One album leghosszabb eposza, a Children sem, amit nagyon jó volt élőben hallani. Ezt rögtön egy elsőre ható sláger, az Ocean Land követte, a rajongók nagy örömére. Mind a gitármunkát, mind a dobjátékot élmény volt hallgatni, az El Meod Na´ala és a Ya Benaye dalok pedig tovább kalauzoltak a közel-keleti dallamvilágban. Az In Thy Never Ending Way nótával zárult a The Never Ending Way Of OrwarriOR album mai pályafutása, a ráadásra azonban hátra volt még két fontos dal: az egyik legrégebbi Orphaned Land szerzeménynek számító The Beloved´s Cry és az egyértelmű közönségkedvenc, hatalmas közös éneklésbe és ugrálásba átcsapó Norra El Norra. A banda elégedett lehetett: ma is sikerült maradandó élményt okozniuk a jelenlévőknek.
A kiváló egyéni teljesítményekről már szóltam, de érdemes megemlíteni a dobos háta mögötti kivetítőt, ahol folyamatosan klipek vagy az adott számhoz kapcsolódó képvilág vagy album borító volt látható. Ezek is nagyon sokat hozzátettek az élményhez. A zenekar nem csak azt érte el, hogy különböző hovatartozású, vallású zenekarok osszák meg egymással békében és egyetértésben a színpadot, hanem mindezt a közönségre is sikerült kiterjeszteniük. Kobi kérdésére kiderült, hogy a nézőtéren olasz, izraeli, osztrák, sőt még szíriai származású rajongók is vannak a magyarok mellett, és ők is a legnagyobb egyetértésben és jókedvvel buliztak együtt az izraeli banda zenéjére. Mi ez, ha nem vérbeli heavy metal összetartozás!?
A nagy összeborulást és barátságot talán csak a takarító személyzet érthette félre, ugyanis egy srác már a Bilocate közben elvágta valamivel az ujját, és hiába csavargatta be újabb és újabb zsebkendőkbe, a vércseppek folyamatosan terjedtek a nézőtér padlóján. Szegény takarítók a jelenlévők távozása után biztosan nem értették, hogyan prédikáltak itt békéről és egyetértésről, ha közben meg valakit legyilkoltak a küzdőtéren, haha!
01:01
