hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. október 7. hétfő   04:59
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Egy zseniális angol srác, aki felkavarta a világ zenei életét
Sam Lee and Friends a Müpában

  „Egy észak-londoni srác, aki nem áll be a sorba” – a The Telegraphnak adott interjújában nemes egyszerűséggel így jellemezte magát Sam Lee, az angol folk legújabb csillaga. Ground of Its Own című debütáló albumával nemcsak a világzenei listák élére került, de a lemezt Mercury-díjra is jelölték. Anglia szerte teltházas koncerteket ad, október 12-én pedig a Művészetek Palotájában mutatja be különleges hangszerelésű dalait.
  
  Sam Lee tavaly ősszel megjelent albuma hatalmas nemzetközi szenzációt keltett. Ez lett ugyanis az első olyan angol lemez, amely az európai világzenei rádiós játszási lista élére került. Ráadásul Samet hazájában is hamar elismerték, ugyanis „az év albuma” kategóriában jelölést kapott a 2012-es Mercury-díjra, mellyel pillanatok alatt a sajtó figyelmének középpontjába is került. Ahogy egyik interjújában fogalmazott a népzene közhelyes felfogását akarja felszámolni. A sziget elfeledett hangjait - az angol, ír és skót vándorló közösségek a széles zenei világ által eddig szinte ismeretlen dalait - a hagyományokat tisztelve, ám mégis modern felfogásban nyújtja át nekünk. Karakteres és utánozhatatlan énektechnikáját autentikus közegben tanulta - hogy miként arról a Guardian még egy videóban is beszámolt -, a lemezen az archaikus angol balladákat varázslatos hangszereléssel szólaltatja meg. Hallgatva mi is ott érezhetjük magukat a vándorló cigányok között, és mégis valahogy nagyon mainak tűnik az egész.
  A harminchárom éves Sam nem zenész pályára készült. Vizuális művészetből és antropológiából diplomázott, majd tagja lett egy West End-i burleszk tánccsoportnak. A fordulat akkor következett be az életében, amikor elment a skót balladaénekes Stanley Robertson koncertjére. Az ott kapott élmény annyira lenyűgözte, hogy ezután négy évet Stanley vándorló társulatával töltött. Ez alatt az idő alatt kristályosodott ki benne, hogy nem könyvekből, hanem az eredeti adatközlőktől kell tanulnia, a vándorló cigány és ír énekesektől. A dalok gyűjtésével és átadásával nemcsak előadóként foglakozik, hanem a Royal College of Music énektanáraként is. Diákjainak is azt az érzést és tudást adja át, amit koncerteken a közönségének: „Ez a zene olyan számomra, mintha fára másznék, és a legfelső ágaihoz érve átérezném a kötődést a gyökerekhez, a föld mélyén.
  
  Sam Lee and Friends
  2013. október 12. 19:30 - 22:00
  MÜPA Fesztivál Színház
  Közreműködik: Francesca Terberg - cselló, Jonah Brody - koto, ukulele, Steve Chadwick - trombita, Camilo Tirado - tablá, ütőhangszerek, Flora Curzon - hegedű, Sam Lee - ének, doromb, shruti boksz



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 crown the lost    scott ian    könyvtár    teen years afters    billie joe armstrong    une misére    harlott    tiamat    matthew macfadyen    dead can dance    antimatter    and so i watch you from afar    grape    apey acoustic    insane    mytra    red square scenario    hang-súly    dharma    dr. house    mystery gang    vildhjarta    kyle eastwood    velvet revolver    arto lindsay  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!