hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2013. szeptember 26. csütörtök   00:01
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
August Burns Red, Blessthefall, Counterparts
2013. szeptember 24, Dürer Kert

  Az igazán stílszerű az lett volna, ha egy hónappal korábban, a perzselő augusztusi kánikulában érkezik hozzánk az August Burns Red, de ezért a koncertért ezt az egy hónapot igazán ki lehetett bírni. Általában a legtöbb beszámoló a „szokásos” szöveggel kezdődik, „az előzenekarokat lekéstem”. Itt már előre örültem, hogy megfelelő időben sikerült a helyszínre jutnom, de meglepetésemre nekem is majdhogynem a „bejáratott” sablont kell elővillantanom: a Dürer Kertben még sosem látott méretű sor kígyózott a felső ruhatártól egészen a bejáratig. Így már bőven játszott a Counterparts, mire sikerült beérnem, csak az első koncert után jutott végre eszébe az okosabbjának, hogy a bejárati ruhatárat is meg kéne nyitni. Innentől már nem volt több gond.
  Odabent viszont szívmelengető volt a helyzet, nem is tudom, hazai koncerten mikor tapasztaltam legutóbb ilyesmit. Már a kezdésnél meglehetős tömeg fogadta az első fellépőt. Nem a szokásos 3 fő téblábolós érdektelenség ment, hanem a hangulat az első pillanatoktól kezdve a tetőfokára hágott. Erre még a Counterparts tagsága sem volt felkészülve, egészen meglepetésként érte őket, hogy első előzenekarként ekkora ovációt és tombolást tudtak kiváltani.
  A rajongók mindent beleadtak, forrt a hangulat az elejétől a végéig. Látszott, hogy sokan ismerik a banda munkásságát, hiszen az együtt éneklés is tökéletesen ment, a sűrű stagediving-ok közepette pedig gyakran öten-hatan ölelkeztek körbe az énekessel, és együtt üvöltötték a szövegeket. Rengeteg más banda főzenekarként is irigy lenne ilyen koncerthangulatra, a Counterparts-nak ez már este 8-kor is sikerült! Maga a zene tipikus, üvöltős metalcore, dallamos részekkel, szóval nincs semmi világraszóló a kanadai csapatban, de a történet mégis működött. A legeslegvégén röppent el egy valamirevaló gitárszóló, úgy látszik, ez nagy számnak minősült, meg is éljenezte a közönség.
  
  A másodikként érkező Blessthefall-ra továbbra sem ritkult a tömeg, folytatódott az őrült buli és a zúzás. Ők is a metalcore jellegzetes világában mozognak, viszont mindegyik nótájuk nagyjából két részből állt: breakdown hegyek és folyamatos tapping-es dallamok. Unalmasnak tűnik, de a koncert egyáltalán nem volt az. Sőt, a tapping-es melódiák adtak igazán karaktert a bandának, élvezet volt hallgatni ezeket, és persze jó nagyokat bólogatni a betonsúlyú breakdown-okra.
  Mind a színpadon, mind a nézőtéren folyamatos volt a pörgés, a kalimpálós mosh-pit számos alkalommal circle-pitté alakult, tehát a hangulatra továbbra sem lehetett panasz. Ennek a rendkívül fiatal tagokból álló csapatnak is komoly rajongótábora van, hiszen a jelenlévők szinte minden dalt ismertek és énekeltek. Nagyon jó párosítás volt az August Burns Red elé ez a két formáció, a közönség igénye maximális kielégítésre talált.
  
  Az August Burns Red-et sokan szeretik az úgymond „keresztény metalcore” skatulyába helyezni, de véleményem szerint már önmagában ez a skatulya is úgy értelmetlen, ahogy van. Attól, hogy a szövegek valóban egy adott gondolatkör, eszmerendszer körül forognak, zeneileg semmitől sem másabb a csapat, mint a metalcore műfaj archetípusai. Ráadásul az üvöltős, hörgős, brutál zene alatt sok minden történt a nézőtér forrongó mosh-pit-jében, csak épp keresztényi cselekedet nem nagyon... (Bár – sok rajongóval ellentétben – ez az idézet végül is megállna a maga lábán: „Ha látod, hogy a te atyádfiának szamara vagy ökre (átvitt értelemben: vagyontárgya) az úton eldűlve fekszik, ne fordulj el azoktól, hanem vele együtt emeld fel azokat.”, haha!)
  A csordultig telt Dürer Kert nagy ovációval fogadta a zenekart, és – mondanom sem kell – folytatódott az őrült hangulat. Az amerikai banda a Messengers albumtól kezdve tűzte programra a nótáit, de a fő csapásirányt az igen jól sikerült idei Rescue & Restore lemez képviselte. Az egyre emberibb frizurát öltő Jake Luhrs énekes nem hagyott nyugtot a jelenlévőknek, folyamatos pörgésre ösztönözte őket. A banda beugró gitárossal állt a deszkákra, és elmondásuk szerint a basszer Dustin Davidson-nak is volt valami kézsérülése, de ettől függetlenül az August Burns Red olajozott gépezetként működött. A Provision, Fault Line, Cutting The Ties, Beauty In Tragedy, Marianas Trench, Back Burner, Internal Cannon, Creative Captivity, Meddler, The Truth Of A Liar, Empire, Salt & Light, Spirit Breaker, Composure, White Washed dalokat játszották, szóval nem túlzás azt mondani, hogy igazi best of bulit láttunk a pennsylvaniai csapattól. Nem volt sok duma, nem volt sok leállás – ahogy véget ért az egyik dal, már bele is csaptak a következőbe. A műfaji korlátokat ők sem nagyon feszegették, de esetükben több helyen adódtak nyugisabb, elmélázósabb témák, illetve egészen technikás megoldások.
  
  A rajongóknak jó kis gimnasztika volt a mai este, kemény teljesítmény volt este 8-tól 11-ig végigtombolni a három zenekar koncertjét. Maximális tisztelet és elismerés illeti őket, bárcsak más koncerten is ilyen aktív és végtelenül lelkes közönség fogadná a zenekarokat! Az August Burns Red-nek nem ez volt az első fellépése nálunk, de természetesen ezúttal is teljes sikert arattak. A Blessthefall és a Counterparts viszont jöttek, láttak, győztek, biztosan sokak számára emlékezetes marad a koncertjük. Az év talán legütősebb metalcore estjét láthattuk-hallhattuk.
  


Kulcsszavak:
  august burns red     blessthefall     counterparts 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Brutális visszatérés – Megérkezett a Blessthefall ´Drag Me Under´ kislemeze

Az ontariói metalcore színtér meghatározó zenekara, a Counterparts, újabb mérföldkőhöz érkezett

Az August Burns Red megosztja új kislemezének videóját, ez a ’Reckoning’

A Counterparts új albumával tér vissza a Dürer kertbe - a turné vendégei a Kublai Khan TX, a Dying Wish és a Paleface

Hamarosan új August Burns Red album jelenik meg
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Kreator, Anthrax, Testament
Terror, Nasty, Combust, Headbussa
Frank Turner és a Sleeping Souls a Dürer kertben
Hollywood Undead, Z!ENEMi
Dark Tranquillity, Moonspell, Wolfheart, Hiraes
Melankólia Manchesterből: Az IST IST varázsa a Dürer Kertben
Sepultura, Jinjer, Obituary, Jesus Piece
METZ a Turbinában: Egy korszak lezárása
Accept, Phil Campbell And The Bastard Sons
Starset- Az Immersion: The Final Chapter turnéval hódították meg a Barba Negrát
Dalriada 20 / Nevergreen 30
 kiemelt 
A legkeményebb év végi buli: The Ocean Front, Erased, Monokay (AT), Latch Drop!
  
Ha unod a karácsonyi kajakómát és a családi sztorizgatást, akkor december 29-én irány a RIFF Budapest, ahol négy ütős zenekar gondoskodik arról, hogy a szilveszteri fogadalmaidat már előre semmisnek érezd! A budapesti The Ocean Front idén májusban jelentette meg legújabb nagylemezét, de csak ritkán léptek színpadra 2024-ben

A hardcore legjobbjai egy estén: BROKEN VOW (USA), NO RELIEF (UK), ESCALATE
Atreyu (US) The Curse 20+1 Years Anniversary Tour
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tűzvihar    grand mexican warlock    the rotted    smashing pumpkins    tirpunk    lou reed    death to all    lakatos róbert    soilwork    ryan gosling    leander kills    alíz csodaországban    josh duhamel    dfsdfs    diamondeyes    unsent letters    bejelit    toxic holocaust    genus ordinis dei    black blitz    amber smith    destruction    30y    rakamaz    stealing axion  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!