hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. szeptember 25. szerda   05:01
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Możdżer/Danielsson/Fresco trio a BMC-ben!
2013. október 9. 19:30h, BMC, Koncertterem

  A világhírű lengyel-svéd-izraeli jazz trio október 9-én lép fel a Budapest kulturális negyedének szívében található, idén tavasszal megnyílt BMC koncerttermében. A három elsőosztályú zenészből álló, 2004-ben összeállt formácinak számtalan sikeres koncert, fellépés, két stúdiólemez és egy koncertalbum van már a háta mögött, negyedik lemezük világpremierjét pedig októberre tervezik.
  Az együttes két tagja, Leszek Możdżer és Lars Danielsson korábban már jártak Budapesten: 2009-ben a Mol Jazz Festivalon léptek fel a Műpában. Ez a mostani koncert azonban egészen különleges zenei élménynek ígérkezik, hiszen a formáció ebben a felállásban először áll színpadra Magyarországon!
  
  Leszek Możdżer napjaink egyik legkiemelkedőbb, merész és kísérletező fiatal lengyel jazzmuzsikusa először a varsói Old Town Jazz Fesztiválon lépett színpadra a kiváló svéd Lars Danielsson nagybőgős-csellistával és a sokoldalú izraeli Zohar Fresco ütőhangszeressel. A nemzetközi trió bemutatkozása a közönség és a kritika körében egyaránt óriási sikert aratott, az elmúlt kilenc évben számtalan közös koncertjük volt, harmadik stúdiólemezüket 2013 tavaszán rögzítették. Első két albumuk már röviddel a megjelenése után kiérdemelte a Platinalemez címet, a The Time című harmadik album pedig már erősen közelít a Gyémántlemez címhez. Az új projekt lengyel bemutatója az Enter Music Festival keretében volt, az európai pedig 2013. június 8-án a Paris Jazz Festival megnyitóján. A lemezbemutatóra 2013 októberében kerül sor, novemberben pedig lengyelországi turnéra indul az együttes.
  
  A Dream Team-et – mert a csapat ezen a néven is ismert – leginkább szubtilis és rafinált hangzásáért kedvelik. A lengyel-svéd-izraeli trió képes volt harmóniát teremteni a jazz műfajában kulcsfontosságú improvizáció és a dallamos befogadhatóság között. Virtuózitásuknak és hangszeres sokoldalúságuknak köszönhetően zenéjük kiszámíthatatlan és izgalmas. Możdżer a zongorán kívül szívesen játszik különféle billentyűs hangszereken és cselesztán. Danielsson váltogatja a nagybőgőt és a csellót, Fresco pedig a különböző dobok és ütőhangszerek ritmusaival varázsol el minket. Egyrészt mondhatjuk azt, hogy muzsikájuk befogadásához némi felkészültség, koncentráció és néha alaposabb tudás szükséges másrészt viszont elég egy órácskát játszani a zenészeknek, hogy virtuózitásuk könnyedségével hipnotizálják a hallgatóságot.
  
  Leszek Możdżer az egyik legkiemelkedőbb lengyel jazzmuzsikus. Világszínvonalú zongorista, bátor kísérletező és eredeti zeneszerző, aki saját zenei nyelvvel rendelkezik. 1971-ben születt Gdanskban. Ötéves korától tanult zongorázni és a zenei edukáció összes lépcsőfokát végigjárta. A gdanski Zeneakadémián diplomázott 1996-ban. 1992-ben egyéni díjat kapott a krakkói Jazz Juniors fesztiválon és versenyen, s azóta minden alkalommal az első helyen végzett a rangos Jazz Forum éves olvasói szavazásán a zongorista kategóriában. Możdżer a leghíresebb lengyel zenészekkel készített felvételeket, többek között olyanokkal mint: Tomasz Stańko, Janusz Muniak, Michał Urbaniak, Piotr Wojtasik, Adam Pierończyk, Henryk Miśkiewicz, Anna Maria Jopek. Mostanáig több mint 100 lemezfelvételnél közreműködött, ezek között számos a saját neve alatt jelent meg. Koncertezett majdnem mindegyik európai országban valamint az USA-ban, Kanadában, Brazíliában, Uruguayban, Argentínában, Chilében (15.000 néző előtt), Kínában, Japánban, Malajziában és Szingapúrban.
  Lars Danielsson 1958- ban született Svédországban. Zenei tanulmányait a göteborgi Konzervatóriumban végezte nagybőgő, cselló és basszusgitár szakon. Kiválóan vezeti a ritmusszekciókat, de különleges tehetségű szólista is. Játéka egyfajta harapósságot kölcsönöz az együttesnek, millió dinamikus zenei színárnyalatot, és temperamentumot. Lírai, de egyszerre erőteljes és ritmikus stílusa nagy megbecsülést szerzett neki a nemzetközi jazz színtéren. Számtalan zenei konstellációban vett részt világszerte, főként annak a „tudományának” köszönhetően, hogy képes a legegyszerűbb dallamokat is úgy előadni, mintha azok különlegesek és frissek lennének. Korábbi együttese, a Lars Danielsson Quartet Dave Liebmannal –Miles Davis szaxofonosával –, a zongorista Bobo Stensonnal és Jon Christensennel, a legendás dobossal hatalmas hírnevet szerzett magának és 20 éves működése ideje alatt minden lehetséges díjat besöpört. Lars Danielsson diszkográfiájában számtalan világsztárt találhatunk, többek között olyanokat, mint: John Abercrombie, Bill Evans, Michael Brecker, John Scofield, Jack DeJohnette, Mike Stern, Billy Hart, Pat Metheny vagy Charles Lloyd. Tagja volt a világhírű Trilok Gurtu Group-nak is. Megszámlálhatatlan jazz fesztiválon szerepelt világszerte.
  
  Zohar Fresco 1969-ben születtt Izraelben, török gyökerekkel rendelkező zsidó családban. Az ütőhanszeres játékot hatéves korában kezdte. Kamaszkora óta nagyon érdeklik az olyan hagyományos arab hangszerek, mint a tamburin és a keretes dob. Zohar mindig olyan – főként bevándorló – zenészek társaságát kereste, akiktől elsajátíthatta a különböző, ismeretlen, ritka keleti hangszerek használatát. Sok-sok időt töltött velük, ellesve tudományukat, még többet gyakorolt és ily módon tökéletesre fejlesztette hangszeres tudását. Számos iráni, iraki, indiai, török és egyiptomi technikát sajátított el. Húsz éves kora óta tagja Bustan Abraham hangszeres együttesének, amelynek olyan zenészek a tagjai, akik a világ számos zenei gyökerének képviselői. Az együttes saját zenét játszik számos, különböző etnikai stílusú improvizációval. Zohar öt lemezt készített velük és a világ számos pontján koncerteztek is. A Bustan Abraham együttesen kívül tagja volt még a Ziriab formációnak is, amely török klasszikus zenét játszik Teisir Elias vezetésével. Játszott még ezen kívül Omar Faroukkal, Zakir Hussainnal, Phillip Glassal, David Dolannal és Lars Danielssonnal. Rendszeresen együttműködik még Achinoam Nini (ismertebb nevén Noa) világhírű izraeli énekesnővel, akivel több albumot is készített.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 creativeselector    coffins    élek és szeretek    transitional    igor    the subways    the haunted    poisonblack    gurszky péter ádám    jolie    massive attack    ocho macho    kill whit hate    tobias sammet    ashes of ares    saint deamon    alice in wonderland    shia labaouf    xplode    féktelen harag    depp    william hurt    specko jedno    vágtázó csodaszarvas    fear factory  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!