beszámoló [koncert] 2013. szeptember 23. hétfő 06:00
nincsen hozzászólás
szerző: BarnaNile, Ex Deo, Svart Crown 2013. szeptember 3., Budapest, Club 202
Az őszi koncertszezon rögtön egy súlyos death metal rendezvénnyel vette kezdetét. A hangulatos, technikás muzsikát játszó Nile már nem először látogatott el fővárosunkba és az eddig fellépéseiken tapasztaltak alapján ezúttal is egy kifogástalan produkciót várhattunk tőlük. Mellettük még négy banda lépett fel a Club 202 színpadán, amelyek közül a Kataklysm énekes Maurizio Iacono által vezetett Ex Deo számított az ismertebb zenekarok közé.
Részemről a korai kezdésnek esett áldozatul a román death/thrash brigád Decease és a melodikus death metalt játszó olasz Black Therapy. Érkezésemkor már a francia Svart Crown készülődött, akik hamarosan bele is csaptak mogorva black/death metal koncertjükbe. A 2005-ben alakult zenekar idén jelentette meg Profane című harmadik lemezét, amelyről több nóta is elhangzott a fél órás fellépésük alatt. Korábban nem ismertem a francia kvartett muzsikáját, de sajnos nem sikerült felkelteniük az érdeklődésemet az előadásukkal. Szürke, ötlettelen nóták dübörögtek a hangfalakból, amelyek híján voltak a kiugró megoldásoknak és a fogósságnak. Tipikus tucat banda a Svart Crown, amelyet el lehet hallgatni, ha éppen nincs más, de távolról sem váltják meg a világot.
A 2008-ban alapított Ex Deo egységes koncepcióját az ókori Római Birodalom történelme adja. A Kataklysm énekes Maurizio mindent ennek rendelt alá, a dalszövegek témájától kezdve a színpadképet és az öltözeteket is ez határozza meg. A játszott zene amúgy nem sokban különbözik az anyabanda death metal muzsikájától, egyedül a heroikusabb, epikusabb dalfelépítés jelenthet különbséget. Az eddig két albumot kiadó banda nagy hangsúlyt fektet a színpadi megjelenésre, gyakorlatilag ez ad különlegességet a meglehetősen szürke, főleg középtempóban menetelő muzsikának. A római légiósoknak beöltözött tagok és a színpadkép tényleg adott egy hangulati pluszt, melyet Maurizio látványosan eltúlzott pózai és gesztusai tovább emeltek. A frontember remekül vezényelte le a koncertet és a zenésztársai is megbízhatóan teljesítettek, de nekem túl egydimenziós volt a zene. Persze végig lehetett hallgatni a produkciójukat, de a Svart Crown-hoz hasonlóan ők sem értek fel a Nile szintjéhez.
A Nile már 1993 óta formálja komplex death metalba az ősi egyiptomi témavilágot. A Karl Sanders gitáros vezetésével működő zenekar hetedik albuma tavaly látott napvilágot At The Gate Of Sethu címmel. Ugyan újabb lemezeik nem érhetnek fel a korai zsengék hihetetlen komplexitásával és fogósságával, nem kell szégyenkezniük a legutóbbi két-három lemezük miatt sem. Ráadásul élőben kifogástalan produkciót nyújtanak és ez most sem alakult másképpen. Embertelen intenzitással és precizitással aprították el az újabb kori és régebbi nótákat a lelkes és hálás közönség legnagyobb örömére. Sanders mester a súlyos, technikás riffek pengetése mellett piramisok katakombáinak mélyéről feltörő hörgésekkel színesítette a produkciót és a kissé meghízott kopasz frontember, Dallas Toler-Wade is meggyőzően gitározott és hörgött. A hatalmas dobszettje mögül alig kilátszó George Kollias ezúttal is félőrült módjára csépelte a cuccot, valamint szórakoztatta a közönséget az időközönként a magasba dobott és (az esetek többségében) elkapott dobverőkkel. A tavaly csatlakozott Todd Ellis basszer ugyan inkább a háttérben meghúzódva pengetett, de néha vokálokkal is beszállt a produkcióba. A hangzás egy kritikus pontja az utóbbi időben a Nile fellépéseinek és sajnos most sem sikerült letaglózóra a megszólalás, de ahol álltam, abszolút vállalható módon dörrentek meg a magával ragadó szerzemények. A programra viszont abszolút nem lehetett panasz: ezúttal több olyan régi ínyencséget előszedtek, amelyet már régóta nem játszottak. Ilyen volt az In Their Darkened Shrines albumról előkapott The Blessed Dead és az Unas Slayer Of The Gods. Utóbbi volt a koncert abszolút fénypontja, ez a 11 perces szerzemény az epikus death metal nóták egy legjobban megmunkált mesterműve. Persze a többi dalt is öröm volt hallgatni: én főleg az olyan régebbi számokat hallgattam élvezettel, mint a The Howling Of The Jinn, a Smashing the Antiu, a Defiling The Gates Of Ishtar és a mindig koncertet záró Black Seeds Of Vengeance. Az újabb szerzemények is remekül szólaltak meg, a Sacrifice Unto Sebek, az Ithyphallic, a Kafir!, a Hittite Dung Incantation és a tavalyi album három nótája tette teljessé a Nile jó 70 perces koncertjét.
A Nile produkciójában most sem lehetett csalódni, ezúttal is egy remekbe szabott, végig hibátlan death metal koncertélménnyel ajándékozták meg a jelenlévőket. A már régen hallott szerzeményekkel különösen feldobták a hangulatot, remélem legközelebb is egy ínyencségekkel teletömött dalválasztékkal látogatnak majd el hozzánk.
06:00
