hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. augusztus 30. péntek   04:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Shonen Knifen (JP), Bankrupt, The Cathouse
2013 szeptember 17, Dürer Kert

  Shonen knife
  
  A zenekart az énekes Naoko alapította 1981-ben, Oszakában és alig telt bele pár év, máris nemzetközi hírnévre tettek szert: zenéjükkel, melyben a Ramones nyomdokain haladó dallamos punk-rock találkozik a cukiság és furcsaság eltéveszthetetlenül japán kombinációjával már a nyolcvanas években meghódították a nyugatot. A sikerszéria akkor kezdődött, amikor ´85-ben Amerikában is megjelent a Burning Farm című lemezük és ezek után mindössze négy évvel már ott tartottak, hogy a korszak indie színterének színe-java (többek közt a Sonic Youth, az L7 és a Babes In Toyland) dupla tribute albummal tisztelgett előttük, de elkötelezett rajongóik közé tartozott Kurt Cobain is, aki a Nirvana Nevermind turnéjára is beszervezte őket előzenekarnak. De a sikerek csúcsára ´92-ben értek a Riding On The Rocket című dalukkal, melynek dínós, űrhajós videóját Amerikában és Európában is agyonjátszották a zenetévék.
  Azóta is folyamatosan, szinte minden évben turnéznak Amerikában és Európában is, sorra adják ki a jellegzetes témáikat (finom kaják, aranyos állatkák és hasonlók) körüljáró lemezeiket és habár megmaradtak az ellenállhatatlanul dallamos, pop-punknál, azért nem feledkeztek el a gyökerekről sem. Erre a legjobb bizonyíték, hogy időnként fellépnek Osaka Ramones név alatt is, a kedvenc bandájuk számait játszva, sőt, két éve, a 30. évfordulóra meg is jelentettek egy nagylemeznyi Ramones feldolgozást. A három évtized alatt átestek pár tagcserén, így az eredeti trióból mára csak Naoko maradt, azonban az új tagoknak mindig sikerült új energiát is hozni a csapatba, aminek köszönhetően a zenéjük semmit sem vesztett egykori frissességéből, de a koncertjeik is mind a mai napig legendásan energetikusak, amiről most végre Budapesten is meggyőződhetünk!
  
  Bankrupt
  
  A zenekar immár 17 éve képviseli itthon a Ramones féle dallamos punk-rock irányvonalat, de, ahogy a Shonen Knife, úgy ők is előszeretettel kalandoznak el más műfajok felé és indie pop, punkabilly, garage rock és surf rock elemek hozzáadásával keverik ki a jellegzetes Bankrupt hangzást.
  
  A Bankrupt külföldön is komoly sikereket ért el, mind kiadványaival, mind turnéival és fesztiválfellépéseivel, itthon pedig 2011 hozott számukra fordulópontot, amikor egyik dalukat felkapta a Petőfi Rádió és a hazai MTV is. Ezek után nem csoda, hogy az eddig elsősorban angolul éneklő csapat legújabb kiadványából, a punk rock és indie pop közt egyensúlyozó Goodbye Blue Monday EP-ből már magyar nyelvű verziót is készítettek, Nem maradsz egyedül címen, ami ráadásul ingyenesen letölthető a zenekar oldaláról.
  
  The Cathouse
  
  Az old-school psychobilly stílust képviselő The Cathouse története 2011 májusában kezdődött, a mostani, végleges felállás pedig egy énekescsere után 2012 elejére alakult ki és bár fiatal csapatról van szó, a tagok egy része korábban már bizonyított más zenekarokban is (Skaballeros, Ködmön, stb.).
  Annak ellenére, hogy a zenekar az első demóját csak június végén jelentette meg (online, ingyen letölthető verzióban, itt), már egy sor sikeres koncerten vannak túl és eddig felléptek többek közt a Dürer Kert, a Roham Bár és a Vörös Yuk színpadán is, valamint a tavalyi Fekete Zaj fesztiválon.
  
  Jegyárak:
  2500 Ft – Elővétben a Dürer Kertben és a Wave lemezboltban (VI. ker, Révay köz 1.)
  2900 Ft – A koncert napján, valamint online a Ticketportal online rendszerében és partnerirodáiban az egész országban



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 magyar atom    imperial age    tony scott    depresszió    eat pray love    schizophrenia    lamb of god    jaya the cat    nemesis    antonio banderas    bioberber    david byrne    kraanium    maximo park    la dispute    my gift to you    dead kennedys    larsen    isten kezében     anne hathaway    jon lord    war of ages    ameriaki pite    pozakowski    dustin hoffman  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!