hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2013. július 26. péntek   04:52
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Zenekarral játszik a Freestylers a Zöld Pardonban
2013. július 29. ZP

  A több, mint 15 éve pályán lévő Freestylers teljesen feje tetejére állította a ‘bass music´ műfaját, ott volt a legnagyobb fesztiválokon, a világ legnépszerűbb klubjaiban, július 29-én, hétfőn este 19 órától pedig a Zöld Pardonra mérnek csapást a ‘The Coming Storm´ c. nemrég megjelent albumuk anyagával.
  
  A brit Freestylers tagjai, Aston és Matt a ´90-es évek közepén kezdtek el együtt zenélni, hiszen mindketten nagy rajongói voltak a hip-hop és az elektro beat stílusoknak. A legendás breakbeat kiadó, a Freskanova jelentette meg első két albumukat, 1998-ban pedig a Muzik Magazine az év legjobb zenekarának jelölte a duót. Emellett az a megtiszteltetés érte őket, hogy részt vehettek Lenny Kravitz ‘American Woman´ turnéján is - a zenész saját maga kérte fel a srácokat, hogy töltsék be az előzenekar szerepét, mert olyan meggyőzőnek találta a produkciójukat. De önállóan is sikert sikerre halmoztak: 1999-ben harmincezres tömegeket mozgattak meg a Glastonbury Fesztiválon, 2005-ben pedig felléptek az MTV Millennium Party-ján is.
  
  A Freestylers karrierjét az úgynevezett ‘urban electronic´ zenei műfajban kezdte, a korai hangzásuk legmeghatározóbb pontjai a ‘B-Boy Stance´, a ‘Ruffneck´ és a ‘Warning´ c. dalaik voltak. Ám ahogy a zenéjük változott, úgy változtak himnuszaik is, mint pl. a ‘Punks´, a ‘Boom Blast´, a ‘Fasten your Seat-belts´, a ‘Painkiller´ vagy a közelmúltban megjelent ‘Cracks´. Az ‘Underground hőseiként´ elkönyvelt fiúk mindemellett mainstream sikereket is elértek a világszerte jól ismert ‘Push Up´ c. slágerükkel, amelyet számos TV reklámban, illetve a Zoolander c. filmben is hallhatott a nagyközönség.
  
  A ZP-t legújabb stúdióalbumuk, a ‘The Coming Storm´ lemezbemutató turnéja során ejtik útba július 29-én, de természetesen a nagy slágerek sem maradhatnak ki a repertoárjukból. A fiúk nem először járnak kis hazánkban, és biztosra vehetjük, hogy fergeteges bulit csapnak majd a Rákóczi híd budai lábánál is, ahová ezúttal teljes, élő zenekari felállással érkeznek. Így ha csak képletesen is, de készüljünk fel a közelgő viharra!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Zöld Pardon

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 serenity    une misére    für anikó    1g records    vomitous    wass albert    devastating enemy    sex pistols    pay my milk    jason biggs    maxxwel    iron maidnem    alvin és a mókusok    mary elizabeth winstead    craig taborn    semi holsen    scerra    heisler zsófia    lowest creature    fallujah    scarred by beauty    keep of kalessin    total world domination    underground magazin    lars ulrich  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!