lemezajánló [nagylemez] 2003. november 6. csütörtök 17:11
nincsen hozzászólás
szerző: RossikaBridge To Solace: Of Bitterness And Hope Let It Burn Records
Itt az oly régóta várt Bridge To Solace album, mely annyi viszontagság után végre beszerezhető. A gondos előkészületeknek és a Let It Burn Recordsnak köszönhetően egy hihetetlenül igényes CD-t vehetünk kezünkbe, egy barnás árnyalatokban pompázó hidat ábrázoló képpel a borítóján. Az igényesség a booklet tartalmi elemeinél sem csorbul. A remek fotókkal tarkított dalszövegeket és átkötő témákat leíró rész közepén öt üres szék sorakozik fel, mely utalhat a csapat öt tagjára Fellegi Ádám, Alberti Krisztián-gitár, Kuttner Tamás-dob, Sztojka László-basszus és Jakab Zoli-vokál éppúgy, mint egy megálló üres padsorára, ahol már csak reménykedhetünk benne, hogy nem most ment el az utolsó járat.
Az album külön érdekessége a már említett átkötő szövegek jelentősége. Greg Bennick a Trial korábbi énekese, mintegy narrátorként fel-fel bukkan a dalok között és értékes gondolatokkal, kiegészítésekkel látja el a hallgatót.
Az album a félperces felvezetéssel induló These Maps Are Written With Blood-dal kezdődik. Iszonyat tempó, dallamok, lendület, energia. Egyből belecsapnak a srácok az arcodba és azonnal beindul a gépezet a szervezetedben is, nem tudsz álljt parancsolni magadnak, már tombolsz is. Eszedbe jutnak a régi Newborn-os bulik, s nem alaptalanul. A stílus hasonló: dallamos gitártémák kis metállal ízesítve, s Zoli jellegzetes ordításai. Ez tényleg ...az én dalom a világ utálatáról.... Olyan agresszió süt minden egyes riffből, s a szövege is annyira feltüzelt, hogy nem kétséges, mindenki odaáll az első sorba.
A következő How Long Do We Have To Bear Our Fucking Crosses? sem adja alább. A lendület marad, de a dallamok még jobban az előtérbe kerülnek. A szám egy része el lett torzítva azt hiszem hasonlított valami ismert témára de ez szerintem nem gáz. A How Long...-os részeket Ádám énekli, s el kell ismerni a dobok és a gitár mögött éppúgy megállja a helyét, mint itt, a szép vokáltémák kiéneklésénél. Remélem koncerteken is gyakrabban fogjuk látni ezen képességének tanúbizonyságát.
A Will You Rewrite History With Me?-t is Ádám indítja, majd Zoli eszelős brutalitással tör be a képbe. Greg záró gondolatait folytatja, s a történelem újraírására buzdít, legalábbis felteszi a kérdést, hogy vele tartasz-e. Az ének kettősének váltakozása, a gitárosok pazar játéka, s a végig az agyadban zakatoló dob ezt a dalt is felejthetetlenné teszi. Senkit nem akarok elkeseríteni, de ez a lendület végigvezet a teljes albumon.
A Deathrace With Dimension 4-ban elég letargikus képet festenek a srácok az életről. Az idő múlik, s életünk minden egyes pillanatában elveszik valami belőlünk. Kemény gondolat ...The cold wind dries the passion of my heart..., hogy a hideg szél a szívemből a szenvedélyét felszárítja. Rendkívül kiábrándult, az öregedést, felnőtté válást elég kegyetlen és visszafordíthatatlan dolognak beállított gondolatok ezek, s a remény felcsillanása egyből ellenreakciók kiváltója lesz. Ha visszafordíthatnám az idő kerekét mindent visszalopnék. Talán így lehetne tömören összefoglalni a dal mondanivalóját. Mindez igazi hardcore-metalba ágyazva: tökéletes.
Egy másik nagyon erős szerzemény a Rethink, Redefine, Revolt. Nem csak mondanivalójával, de dallamvilágával is arra buzdít, hogy merjünk és akarjunk változtatni. Álljunk ellent a régi megkopott szlogeneknek, és ...we should conquer ourselves. Le kell győznünk önmagunkat, és új értelmet kell keresnünk a küzdelemhez, a rabság felszámolásához, és ahhoz, hogy egyáltalán képesek legyünk értelmesen kommunikálni egymással.
Van még négy hasonlóan erős szám a CD-n de kiemelném közülük a Paper Bags And Plastic Cups-ot. Egy Bridge To Solace koncert sem mehet le e nélkül a dal nélkül s ez nem véletlen. Itt előjön a rendszer elleni lázadás, a környezetvédelem, s nagyon kemény értékelést kapunk napjaink rohamosan fejlődő világáról. S ha nem figyelünk oda, nem marad más belőlünk, mint egy papírzacskó a húsunkkal és egy műanyag csésze melyből saját vérünket isszuk. Elgondolkodtató gondolatok ezek, s a szám végére ez odáig fajul, hogy sorsunk nem jelent többet egy Delete-nél, melytől végképp eltűnünk az élet térképéről.
A záró szám nagyon ütős még szerintem, és igen közel áll a szívemhez is. Sajnos a szövegét már nem tartalmazza a booklet, de zenei világa meghatározza, hogy miről is szólhat. Hail To Gothenburg a címe, s talán egyfajta tisztelgés ez a metál skandináv képviselői előtt. Death~ és blackmetalos elemek is fel-feltűnnek, és van egy olyan érzésem, hogy az ének sem Zolitól származik, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre teljesen elüt az Of Bitterness And Hope hangzásától, s egy más világba röpíti a hallgatót. Érdekes!
Összességében remekül sikerült az album, fontos mérföldkő ez a hazai színtér és a csapat számára egyaránt, s reméljük, a jövőben nem lankad majd a lelkesedés, hasonlóan színvonalas anyagokkal rukkol elő a banda.