hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2013. július 19. péntek   06:00
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Karma To Burn, Shapat Terror
2013. július 8., Budapest, A38

  Az instrumentális stoner rock-ot játszó Karma To Burn körülbelül pontosan két évvel ezelőtt tette tiszteletét az A38 hajó tetőteraszán, így a nézők többsége kisebb deja vu érzéssel élhette át a hétfő esti koncertet.
  
  Az előzenekar is ugyanaz volt, mint két éve és az egri Shapat Terror ezúttal is kiváló alapozást nyújtott az amerikai főzenekar elé. Magabiztosan játszották el fél órás stoner/grunge programjukat a gyülekező közönségnek. Korrekt volt a produkció, bár némi fásultság, fáradtság látszott a zenekaron. A Mentés másként… című bemutatkozó nagylemezük még 2009-ben látott napvilágot, reméljük, már dolgoznak a fiúk a következő albumon.
  
  A 1994-ben alakult Karma To Burn ezúttal duóban lépett a színpadra, mivel az aktuális turné elején nem jelent meg Rich Mullins basszer és később sem kívánt csatlakozni a zenekarhoz. William Mecum gitáros és az új tagnak számító Evan Devine dobos pedig úgy döntöttek, nem okoznak csalódást a rajongóknak és kettesben csinálják végig a körutat. A bő egy órás koncert fényében pedig nagyon jól döntöttek, ugyanis gyakorlatilag egy bárminemű hiányérzettől mentes, teljes mértékben szórakoztató produkciót nyújtottak a stoner rockra kiéhezett nézőknek. Remek hangzással dörrentek meg a címükben csak számokat viselő nótáik, az aktuális nyerőszámok pedig így néztek ki: 19, 36, 8, 9, 54, 15, 28, 34, 53, 11, 20, 30, 32. Nem volt olyan kirobbanó hangulat, mint két évvel ezelőtt, de ezúttal is odatette magát a fejet rázó, ugráló és pár esetben stagedive-ot is megejtő közönség. A banda is vidáman, felszabadultan játszott: William terpeszben hegesztette a fogós riffeket, Evan pedig energikusan és változatosan püfölte a bőröket. Ugyan a hajó tetőteraszának alacsony színpada miatt a hátul állók nem sokat láthattak a történésekből, én már időben behelyezkedtem előre, így kéznyújtásnyi közelségből tudtam élvezni a kiváló intrumentális stoner rock dalokat. Kicsit tartottam előzetesen a duó felállás miatt, azonban a kiváló fellépés rácáfolt az aggodalmaimra.
  
  A Karma To Burn ismét egy hibátlan stoner rock bulival örvendeztette meg a közönséget, két fővel is egy tökéletes koncertet adtak. Aki egy kicsit is kedveli a sivatagi stoner rock riffeket, semmiképpen se szalassza el a banda következő fellépését.



Kulcsszavak:
  karma to burn     shapat terror 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Karma To Burn weboldala

 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

NEGATIVE ART

 kapcsolódó cikkek: 

Karma To Burn: stoner klasszikus tér vissza az A38-ra

Gorezone Party a Dürer-Kertben

Red Fang (USA), Shapat Terror, Nadir, Redneck Zömbiez

Kyuss Lives!, Shapat Terror

Kyuss Lives!, Shapat Terror
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hooverphonic a Dürerben
Eleine, Klogr, Final Stage
The Vices ismét a Dürerben
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth
Punk legendák a Dürerben: Circle Jerks, Negative Approach és Descendents
Planet of Zeus a Dürerben
Tarja Turunen / Marko Hietala
Suffocation, Angelmaker, Fuming Mouth, Carcosa, Mélancolia
Distant az Analog Music Hallban!
Royal Republic a Barba Negrában
Unleash The Archers, Striker, Seven Kingdoms
Dirkschneider: Amikor a legendák még mindig a színpadon élnek
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 noomi rapace    crystal fighters    catherine hardwicke    the devil came on horseback    idea implant    garbage     király!    1g records    civet    sebkha-chott    kiscsillag    turisas    public image ltd    nikson    meex    alvin és a mókusok    beyond the black    vasárnapi gyerekek    lo!    almanac    Ébredj velünk    satöbbi    ronnie james dio    xentrix    szin  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!