hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. július 16. kedd   11:06
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jon Lord emlékkoncert 1 év után
2013. július 20. Backstage Pub - Budapest (VI.Városligeti fasor 44.)

  Szinte hihetetlen, de máris eltelt egy teljes esztendő a szívszorító nyári nap óta, amikor megtudtuk, 71 éves korában Jon Lord elveszítette a harcot a rákbetegséggel szemben. A hír 2012. július 16-án, egy hétfői napon érkezett, és mivel hazánk Deep Purple tribute bandájának, egyben Lord kelet-európai kísérőzenekarának, a Cry Free-nek a hétvégére le volt kötve egy fővárosi koncertje, az természetszerűleg automatikusan emlékkoncertté avanzsált. Soha nem látott méretű közönség jelent meg a Pecsa Caféban, annyian akartak a Cry Free segítségével a nagyszerű emberre és kiváló zeneszerző/muzsikusra, Jon Lordra emlékezni. A varázslatos hangulatú koncerten a Mester műveit élőben megidéző zenekar és az emlékezni vágyó közel kétszáz fős közönség közös energiáinak köszönhetően, szinte érezhető volt a teremben Lord „jelenléte”.
  
  Most, szinte napra pontosan egy évvel később, és néhány száz méterre a tavalyi helyszíntől, pontosabban 2013. július 20-án szombaton a városligeti Backstage Pubban, a Cry Free zenekar ismét szeretettel vár minden olyan Deep Purple és Jon Lord rajongót, aki nem akarja engedni, hogy a tovább „vágtázó” Élet elszáguldjon Jon emléke mellett. A koncepció nem változik, ezúttal is csupa olyan darab kerül a műsorba, amely Lord nevéhez köthető, akár komponálása, akár szólója, akár intrója okán, de számos -a tavalyi programhoz viszonyított -újdonság is felcsendül majd. Soós Norbert orgonista ismét megidéz számos legendássá vált színpadi Lord-motívumot C3-as Hammondján, amelyet a Maestro aláírása ékesít. Ez a hangszer és a hozzáillő erősítő-kombináció (Leslie/Marshall) pontosan az a felszerelés, amelyen a néhai billentyűslegenda is gyakran játszott.
  
  Egy igazi Jon Lord emlékkoncert nem nélkülözheti a komolyzenei elemeket sem, így a Cry Free arra is ügyel, hogy a Mester által annyira szeretett klasszikus zene is szerephez jusson 20-án este. Ebben olyan különleges vendégek fogják segíteni a zenekart, mint Klacsmann Bori (cselló) és Sikos Szilvia (ének – Violent Moon, Blackmore´s Night tribute), de fellép Lee Olivér is, aki az év elején búcsúzott a Cry Free együttestől, és aki a nagy elismerést kivívott magyar JL kísérőzenekar oszlopos tagjaként végiggitározta a 14 közös Jon Lord/Cry Free koncertet világszerte. Olivér többek között a Concerto for Group and Orchestra c. darabból fog idézgetni a srácokkal. Ez volt az a mű, amely elsőként csendült fel Jon Lord koncerten Magyarországon 2009. március 4-én, a 40. születésnapját ünneplő darab kelet-európai premierjén.
  
  A „hivatalos” vendégeken felül előfordulhat egy „spontán vendég” is, mivel a Backstage Pub vezetője a Hammond orgona egyik nagynevű hazai képviselője, Jankai Béla, aki a Prognózis billentyűse volt a banda fénykorában, és jelenleg az Omegában játszik Benkő László mellett. Nem kizárt tehát, hogy Béla is színpadra csábítható kedvenc hangszere mellé, hogy egy rögtönzött szóló erejéig ő is tisztelegjen a „Hammond királyaként” emlegetett Jon Lord emléke előtt.
  
  Minden adott tehát, hogy újból eltölthessünk egy hangulatos estét Jon „társaságában”, és ezúttal felszabadultabban ünnepelhessük életművét, mint tavaly ilyenkor, amikor mi, a rajongói, először szembesültünk a keserű és visszafordíthatatlan valósággal, hogy Jon Lord nincs többé. Sőt, talán éppen arról kaphatunk bizonyságot szombat este, hogy sosem hagyott el bennünket, hiszen a zenéjén keresztül bármikor újra találkozhatunk vele.
  
  Fellépők: Cry Free, Lee Olivér, Klacsmann Bori és Sikos Szilvia
  
  Belépő: 1000Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 in this moment    beatkoho    kft    dying wish    dj mike reem    red´s cool    steroid    hobo blues band    andy serkis    skillet    battle beast    the crown    ub40    refused    torture squad    palov & mishkin    holmes    denzel washington    headbanger´s ball    palov & mishkin    lo fi stereo    mózes réka    walking with strangers    pannónia fesztivál    angelus apatrida  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!