hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2013. július 15. hétfő   06:00
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Krisiun, Angerseed, Kill With Hate
2013. július 5., Budapest, Club 202

  A telített júliusi koncertnaptár egyik kiemelkedőnek ígérkező eseménye a Krisiun újabb budapesti látogatása volt. A brazil death metalosok legutóbb két évvel ezelőtt a csillebérci Metalfesten zúzták meg a hazai hallgatóságot, most pedig egy klub buli keretén belül vezették elő gyilkos nótáikat.
  
  Az érkezésemkor már javában aprított a színpadon a hazai Kill With Hate legénysége. A 2007-ben alakult fővárosi death metal formáció tavaly egy nagyszerű debüt albummal jelentkezett (Voices Of Obliteration), idén pedig elnyerte a német Wacken fesztiválon való fellépés lehetőségét. Láthatóan egyre nagyobb ismertségre tesz szert a banda, amelyet meg is érdemelnek a lemezre préselt nóták minősége és a színvonalas koncertjeik alapján. Ezúttal is nagy vehemenciával reszelték el a programjukat, amelyhez egy bőven hallgatható minőségű megszólalás társult. Ugyan a szerzeményeikben később még növelhetnék a fogós momentumok számát, így is egy szuggesztív 35 perces előadással szolgáltak a gyülekező közönségnek.
  
  A debreceni Angerseed is 2007 végén kezdte meg működését és a Peter D. Maniak énekes vezette banda szintén a death metal stílusban lelte meg az önkifejezés legteljesebb formáját. Legutóbb a Dawn Of A New Kingdom című kislemezzel jelentkezett tavaly a zenekar, erről a műről természetesen ezen a fellépésen is elhangzott szerzemény. Peter elég sokat kommunikált a közönséggel a nóták között, bár néhány esetben már inkább zavaró volt a túlzott közlékenységi kedve. A vokál teljesítményére nem volt panasz, ahogy a többi tag is megbízhatóan hegesztette a témákat. Sajnos a dob orientált hangorkánban eléggé elvesztek a gitárok, de a zene esszenciája azért kivehető volt a zajmasszából. A debreceni banda egy Vader feldolgozással (Wings) tette teljessé bő fél órás szettjét, a közönség pedig máris készülődött a brazilok produkciójára.
  
  A Krisiun death metal triója még 1990-ben alakult és azóta számos kiváló albummal, valamint lehengerlő koncerttel kényeztették el a stílus rajongóit. Legutóbbi lemezük 2011-ben jött ki The Great Execution címmel, amely az elődeihez hasonlóan kompromisszummentes, brutális death metal aprítást tartalmaz. A zenekar az év nagy részét turnézással tölti és a kezdetek óta együtt vannak, így mára egy hihetetlenül precíz pusztító gépezetté váltak. Többször megfordultak már nálunk, többek között a Kék Yukban is több gyilkos bulit adtak és eddig még egyszer sem láttam tőlük gyenge, enervált produkciót. Most sem volt ez másként, a Moyses Kolesne gitáros, Max Kolesne dobos, valamint Alex Camargo basszer/énekes alkotta trió feszesen, hiba nélkül adta elő az élvezetes műsorát. Alex nem szónokolt sokat, az egymás után hihetetlen energiával eldarált nóták beszéltek helyette. Arányosan válogatták össze a programjukat, az újabb keletű dalok (Blood Of Lions, Descending Abomination, The Will To Potency, Combusiton Inferno, Ominous, Slain Fate) mellett a régebbi szerzeményekre (Kings Of Killing, Vengeance´s Revelation, Hatred Inherit, Ravager) is sor került. Max egy dobszólóra is elragadtatta magát, valamint a koncert végén egy Motörhead feldolgozás (No Class) tette színesebbé a fellépésüket. Emellett a hangzás kellő erővel és tisztasággal dörrent meg, így egy minden ízében kitűnő, bő egy órás death metal koncertnek lehettünk tanúi.
  
  A Krisiun ezúttal sem hibázott, ismét egy hibátlan fellépéssel ajándékozta meg a stílus elkötelezett híveit. A két nappal azelőtti, hajnalba nyúló Cryptopsy koncerttel együtt egy remek hetet zárhattak a death metalt kedvelő zenebarátok, a következő kötelező esemény pedig a július 24-én esedékes Lock Up minőségi grindcore pusztítása lesz.


Kulcsszavak:
  krisiun     angerseed     kill with hate 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Krisiun weboldala

 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Concerto Music

 kapcsolódó előadók: 

Angerseed

 kapcsolódó cikkek: 

Goodbye 2017! The last massacre – Angerseed, Nigromantia, Nemere

Indul az erdélyi Angerseed turné, előzenekar kerestetik

Angerseed: indul a turné

Korpse [NL], Scordatura [UK], Kill With Hate

Dead Congregation (GRE), Kill With Hate, Purulent Rites, Nadir
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Sons Of Apollo, Kip Winger acoustic
FEZEN ´18
Rockmaraton 2018 - 2. rész
Rockmaraton 2018 - 1. rész
EFOTT ´18
FEZEN 2018 – 1. nap (Helloween, Epica, Delain)
Judas Priest, Ordog
Joe Satriani - What Happens Next World Tour 2018
Exodus, Savage Messiah
Bullet for My Valentine, Asking Alexandria, Caliban és a többiek
Kigombolt blues - Joe Bonamassa
Rise Against
Ensiferum, Ex Deo
A jó, a rossz és az Ugly Kid Joe
 kiemelt 
Pro-Pain, Don Gatto, Hemlock, Stonedirt a Durerben
  
A legendás NYC hardcore csapat, a Pro-Pain lassan már haza jár hozzánk

Infected Rain + Over My Dawn novemberben a Blue Hell-ben
Avantasia- Moonglow World Tour 2019 - Budapesten is
Death Of Roses European Tour - Tony MacAlpine a Durerben
Kollaps [AU] x UEUM
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 biffy clyro    mono    symphorce    southern comfort    kalapács    ludditák    fear factory    the heartless aisha    lamm dávid    doro pesch    the dead lay waiting    jürgen von knoblauch    ghymes    exciter    u2    the sounds    volumefeeder    vortex    katona tamás    judas priest    tóth árpád    colin hanks    the clash of the titans    falcongate    steam engine  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!