hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. július 4. csütörtök   04:10
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új lemezével tér vissza a Zöld Pardonba a Suicidal Tendencies
2013. július 9. ZP

  „13” című, márciusban megjelent lemezének turnéja során idén is útba ejti hazánkat a kaliforniai crossover thrash legenda, a Suicidal Tendencies. A Mike Muir vezette amerikai csapat a tavalyi, nagy sikerű koncertjük után július 9-én, kedden este ismét fellép a Zöld Pardonban, ahol a banda show-ja előtt egy izgalmas tetoválás-szépségverseny is várja az érdeklődőket, Kowalsky vezetésével.
  
  A 13-as szám ebben az évben több szempontból is fontos szerepet játszik a Suicidal Tendencies életében, hiszen az idén, azaz 2013-ban napvilágot látott „13” című albumuk pontosan 13 éve az első olyan stúdióalbumuk, ami vadonatúj dalokat tartalmaz, szám szerint éppen 13-at. A tavalyi ZP-s buli sikeréből kiindulva pedig szinte biztosra vehetjük, hogy a bűvös szám idén is szerencsét hoz majd Mike Muirnak és legénységének, akik kivételesen repülővel érkeznek Görögországból a Rákóczi híd budai lábához, hogy bemutassák új anyagukat, de természetesen a régi nagy klasszikusokkal is megörvendeztetik majd a Zöld Pardon közönségét. A Suicidal Tendencies még punkbandaként alakult Venice Beach-en 1981-ben, majd a két évvel később megjelent debütáló nagylemezükről kimásolt „Institutionalized” című dalukhoz készült videóklip volt az egyik első hardcore punk klip, amit az akkoriban induló MTV a műsorára tűzött. A ´80-as évek második felétől aztán sorra jelentek meg a punktól egyre inkább eltávolodó, az akkoriban virágkorát élő thrash metal műfaj stílusjegyeit felvonultató lemezeik. Olyan klasszikus dalokat adtak a metal történelemnek, mint a „Possessed To Skate”, a „Trip At The Brain”, a „How Will I Laugh Tomorrow”, a „You Can´t Bring Me Down” vagy a „Send Me Your Money”. 1992-ban adták ki mai napig legsikeresebb lemezüket, az „Art Of Rebellion”-t, majd a mainstream sikerük csúcsán – underground hitelességüket féltve - megjelentették a „Suicide For Life” című anyagukat, ami minden addiginál aggresszívebbre sikeredett és hatalmasat bukott mind a kritikusok, mind a közönség szemében. Mike Muir frontember közben egyre inkább a funk műfaj felé fordult, köszönhetően a Suicidal akkori, és a Metallica mai basszusgitárosának, Robert Trujillo-nak, akivel meg is alapították az Infectious Grooves nevű csapatot, a Suicidal Tendencies pedig szép lassan a földbe állt. Bár a ´90-es évek végén még adtak némi életjelet magukról, és megjelentettek egy lemezt is, de igazán csak 2005-től aktivizálták újra magukat, újra turnéra indultak, idén pedig végre új anyaggal is előrukkoltak a fejkendős legendák. Magyarországra is a „13” címet viselő album lemezbemutató turnéjának keretében látogatnak el, és ahogy megszokhattuk tőlük, idén is rengeteg merchandise-zal (pólók, sapkák, kendők, stb.) felszerelkezve érkeznek a Zöld Pardonba. A szabadtéri szórakozóhelyre igazi kaliforniai napsütést hoz Mike Muir főnök és bandája, és a hangulatnak remélhetőleg az itteni időjárás is kedvezni fog, és senkit nem ér hidegzuhanyként egy esetleges nem várt vihar. Főleg, hogy Mike a szállodai szobájába is olyan fürdőszobát kért, ami káddal rendelkezik, hiszen köztudott róla, hogy ki nem állhatja a zuhanyozást. Július 9-én, kedden érdemes már jó korán érkezni, ugyanis a Suicidal koncertet megelőzően egy tetoválás-szépségversenynek is otthont ad a ZP, melynek során a Kowalsky vezette szakértő zsűrinek mutathatják meg a testüket díszítő motívumokat a legbevállalósabb versenyzők. Az első három helyezett értékes nyereményekkel lesz gazdagabb, a legszebb tetkó tulajdonosa egy 15.000 Ft, míg a második helyezett egy 10.000 Ft értékű tetoválást készíttethet a Green Skull Tattoo Szalonban. De a bronzérmes sem távozik a versenyről üres kézzel, hiszen egy 8.000 Ft-os italkupont kap, amit természetesen a Zöld Pardonban fogyaszthat le. A dobogós helyek mellett pedig a közönség is díjazhatja a nekik legjobban tetsző tetoválást a Zöld Pardon facebook oldalán. A győztes ingyenjegyeket és italt nyer.
  
  A koncertre a belépő 800 forintba kerül.
  Jegyek elővételben a helyszínen és az ismert jegyirodákban, online a www.zp.hu oldalon kaphatóak.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Zöld Pardon

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 shade empire    tegnapután    zagar    exivious    keleti nyugalom    chris rea    helen mirren    run for power    michael caine    halálos iramban: Ötödik sebesség    karabély    hrutka róbert    the trade    for today    first memories    la casa fantom    nemadomfel    dirkschneider    rose tattoo    disztraktor    symphonica    diabolus in musica    trident    lion twin    the green hornet  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!