hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2013. július 1. hétfő   04:14
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kerekes Band lemezbemutató koncert lesz a ZP-ben
2013. július 3. ZP

  A Zöld Pardonban mutatja be negyedik, „Folklore Man” című lemezét az ország egyik legütősebb világzenei bandája, a Kerekes Band. Az ethno funk királyai a július 3-án, szerda este 8-tól kezdődő koncertjükön Fábián Julit is vendégül látják, illetve a frissen megjelenő anyag is a ZP-ben lesz majd először megvásárolható.
  
  Két évvel legutóbbi, Fonogram-díjas lemezük megjelenése után új albummal jelentkezik az ország egyik legkeresettebb koncertzenekara, a Kerekes Band. A „Folklore Man” című anyag ígéretük szerint hozza a szokásos, csak rájuk jellemző ethno funk őrületet, így minden bizonnyal folyatja majd az előző korongok sikerszériáját. Első két albumuk ugyanis elérte a platina-, illetve aranylemez státuszt és mindkét anyagot Fonogram-díjra jelölték. A legrangosabb szakmai elismerést végül a 2011-ben megjelent harmadik, „What The Folk?!” című lemezük zsebelhette be, így a harmadik jelölést végre díjra is válthatta a csapat. Az album persze a közönség körében is elsöprő sikert aratott, hiszen a lemez „Mr. Hungary” című dala az MR2 Petőfi toplistájának első helyére került. A vadonatúj „Folklore Man” című lemezt a Rákóczi híd budai hídfőjénél mutatja be a zenekar, így a jól ismert Kerekes Band dalok mellett természetesen az új albumé lesz a főszerep. Így biztos nem maradhat ki a repertoárból az első videóklipes dal, a „Cpt. Space Wolf”, aminek megjelenését a zenekar az első magyar űrutazás 33. születésnapjára időzítette és Farkas Bertalan kilövés előtt elmondott beszéde hallható benne. Bár Farkas Berci csak felvételről, a lemezen szintén vendégszereplő Fábián Juli hús-vér valójában is ott lesz július 3-án a ZP-ben, hogy a srácokkal közösen adja elő a „Waiting For The Sunshine” című nyári duettjüket. És amennyiben az új dalok elnyerik a tetszésünket, a koncert előtt, közben és után a helyszínen lesz lehetőségünk először megvásárolni a vadonatúj anyagot. A Kerekes Band előtt 19:30-tól Petruska András melegíti be a közönséget.
  
  A belépő a koncertre 400 Ft lesz.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lúdbőr    ismerős arcok    the descendants    zaják és társa    viharos csend    saxon    dying fetus    backard babies    mark hoppus    nohanded painter    architects    oasis    brutally deceased    open air    amd    goatwhore    narnia    a nyughatatlan    samiam    flogging molly    a kandúr    jolie    bloc party    rock    safe house  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!