hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. május 30. csütörtök   16:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Naam (USA), Magma Rise, Room of the Mad Robots, Kilian a Trafikban
2013 június 7. péntek, Trafik Klub



  Talán van, aki a 2008-ban alakult New York-i Naam nevéről egy másik egy szótagból álló nevű amerikai bandára, az Omra asszociál, még akkor is, ha nem tudja, hogy ennek az egy szótagnak is fontos jelentése van a szanszkrit nyelvben és a hindu vallásban. És milyen jól teszi, hiszen a Naam zenéjéről egyébként is az Omra lehet a leginkább asszociálni, a bandára, amelyik az izzadtságban és karmikus szenvedélyekben dagonyázó sivatagi stoner rockot megtisztította minden profán piszkától, és létrehozta a kizárólag a zenei pszichedélia vallási élményére koncentráló misztikus rockot. A Naam rengeteget tanult tőlük: a durvaság nélküli, hipnotikus riffelés, a duruzsoló gitársound, a kántáló ének és a sajátosan transzbaejtő hullámzások mind-mind megvannak náluk is.
  
  Ugyanakkor, ezt a tanítást a Naam nem arra használta fel, hogy saját tollaként ékeskedjen vele. A Naam zenészeinek karmája a jelek szerint nem más, mint hogy visszavigyék az emberek közé a misztikus stoner rockot közérthető dalokkal, fogós énektémákkal, hétköznapi mértékben is elfogadható változatossággal és kolostor helyett rockklubokba illő lendülettel. Két évvel megalakulásuk után, 2010-ben megjelent debütáló albumuk is több volt már, mint szolgai utánzat: az Om mellett rendkívül széles körből és jó ízléssel merítettek. A ´70-es évek heavy, space, prog és kraut rockjának olyan bandái, mint a Black Sabbath, a Hawkwind, a Pink Floyd vagy épp az Ash Ra Tempel szinte természetes, hogy kézzelfogható nyomot hagytak rajtuk, de még ezekkel sem merül ki a sor.
   Talán pont azért vettek fel és adtak ki egy Nirvana-tribute kislemezt, hogy felhívják a figyelmet: nem tipikus stoner rock bandáról van szó, de tavalyi EP-jüket (The Ballad of the Starchild) és az idén, a budapesti koncert előtt pár nappal megjelenő nagylemezüket (Vow) hallván magyarázkodásra többet már nem is lesz szükségük, lehet majd másokat hasonlítgatni hozzájuk.
  
  Csak az kérdés, hogy majd akkor is ilyen könnyedén, olcsón, jó időpontban, kellemes helyen és illusztris társaságban lehet-e majd őket elcsípni Budapesten, ha egyáltalán el lehet majd, mint most június hetedikén, pénteken. A Mikszáth Kálmán téri Trafik jó helyen van, hangulatos, jó a hangzás, a 2000 Ft-os jegyár pedig főleg annak fényében egyenlő a semmivel, hogy az illusztris társaság nem kevesebbet takar, mint a június elején második lemezével jelentkező Magma Rise-ot,a Room of the Mad Robotsot és a Kiliant. A Mood-utódzenekar Magma Rise-nak érdemes külön bekezdést szentelni, hiszen ők a legjobb és legdoomosabb Mood-utódzenekar mind közül, köszönhetően a veterán fanatikus Holdampf Gábor vezényletének, de azzal sem mennénk messzire,ha azt írnánk, hogy jelenleg ők a legjobb aktívan koncertező magyar metalzenekar. Bár valamikor lesz egy kifejezett lemezbemutató koncertjük is, ez lesz az első alkalom, amikor már második lemezükről is adnak elő dalokat. (Az anyag a HammerWorld magazin friss számának mellékleteként érkezik.)
  
   A budapesti Room of the Mad Robots egy hasonlóan sokszínű és sok forrásból táplálkozó együttes , mint a Naam, ráadásul még az példaképek között is akadnak átfedések, de náluk a vaskos, modern megszólalású riffeken lesz a hangsúly, két lemezük (2010, 2012) számos újságíró mellett a közönség tetszését is elnyerte. Ami pedig a Kiliant illeti, a stoner és a grunge alapok náluk is megvannak, ezt ugyanakkor a magyar alternatív zenei tradíciókkal vegyítik, és hoznak létre valamit, ami sajátjuk, mi legalábbis ilyesmi felfogűsú bandával nem nagyon találkoztunk még.
  
  A kiadós esti program 19:30-kor kezdődik, belépőjegyek pedig a helyszínen válthatók.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 angra    vojnits    anthrax    shia labeouf    danny barker    the last felony    frankenstein    the order of apollyon    death is not glamorous    hangarvain    civet    guillermo del toro    spirit of pink floyd show    jake gyllenhaal    liam gallagher    u2    tokaj    ill nino    bam margera        billie joe armstrong    aetherius obscuritas    aether realm    atkinson    leander  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!