hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2013. május 22. szerda   04:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Dél-amerikai turnéra indul az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar


  Emmanuel Pahud fuvolavirtuózzal dél-amerikai turnéra indul a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar. Sao Paolo, Rio de Janeiro, Buenos Aires és Montevideo közönsége előtt lép föl az együttes a művésszel.
  
  A Budapesten legutóbb május 13-án közös koncertet adó Pahud és a Liszt Ferenc Kamarazenekar többször is dolgozott már együtt: a zenekar először az 1990-es évek közepén hívta el a karrierének kezdetén járó, de már elismert svájci-francia művészt az általa alapított Zempléni Fesztiválra, melyet számos közös munka követett. A 2012/13-as jubileumi 50. évadban 2013 márciusában Németországban és Isztambulban, majd a svájci Lutryben és a liechtensteini Vaduzban koncerteztek.
  
  Dél-Amerikában többször járt már a zenekar, de Pahud-vel ez lesz az első közös turné a kontinensen. Sao Paoloban és Buenos Aires-ben két-két, Rio de Janeiróban és Montevideóban egy-egy koncertet ad az együttes neves koncerttermekben. A jubileum jegyében zajló turné során a zenekar szólamvezetői zenei kurzust is adnak a brazil fővárosban.
  
  A Genfben született Pahud hat évesen kezdett zenét tanulni és 1990-ben első díjjal végzett a párizsi Nemzeti Zenei Konzervatóriumban. 22 évesen nyerte el a Berlini Filharmonikusok szólófuvolista pozícióját Claudio Abbado karmestersége alatt, melyet azóta is ő foglal el. Nemzetközi karrierje során a berliniekkel közös koncertjein kívül számos fellépést adott szólistaként és kamarazenészként. Rendszeresen játszik Európa, az Amerikai Egyesült Államok és a Távol-Kelet meghatározó fesztiváljain. Olyan együttesekkel koncertezett már mint a Londoni Filharmonikusok, a Zurich Tonhalle, a Bayerischer Rundfunk illetve a Mariinski zenekarai, a Camerata Salzburg, a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen, a Cincinnati Szimfonikusok, a Washingtoni Nemzeti Szimfonikusok, a tokyoi NHK Szimfonikusok és a Skót Kamarazenekar. Számos neves karmesterrel is dolgozott már- kiemelhetjük Abbado, Rattle, Zinman, Maazel, Boulez, Gergiev, Gardiner, Harding, Järvi, Nezet-Séguin, Rostropovich és Perlman nevét.
  
  Koncertek:
  2013. május 23., 21:00 - São Paulo, Sala Sao Paulo, Brazília
  2013. május 24., 21:00 - São Paulo, Sala Sao Paulo, Brazília
  2013. május 25., 21:00 - Rio de Janiero, Theatro Municipal
  2013. május 27. 20:30, Teatro Colón, Buenos Aires, Argentína
  2013. május 28. 20:30 Teatro Colón, Buenos Aires, Argentína
  2013. május 29. 19:30 Teatro Solís, Montevideo, Urugay



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 a pale horse named death    fast five    vodku    lóci    milla jovovich    jimmy page    sounds of a playground fading    heidevolk    the edge    gojira    eluveittie    social suicide    propeller band    kispál    nightland    babits mihály    mitch & mitch    placidi    keira knightley    jason rouse    monster magnet    johnny knoxville    offspring    anthrax    kovács attila  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!