hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2013. május 2. csütörtök   00:01
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Sepultura, Moby Dick, Leander Rising
2013. április 26, Agóra Sportház, Szombathely

  Nohát, ezt is megértük! Végre nem csak Budapesten kerül megrendezésre nagyobb volumenű koncertesemény, nemzetközi szinten is elsőosztályú metalbandával, akik név szerint a Sepultura. Egyébként ez nem volt mindig így, hogy a világ nyolcadik csodájaként kelljen értékelni, ha nem csak az egyre inkább vízfejű Budapestre érkezik egy komolyabb turné, vagy kapnak helyet rangosabb klubkoncertek, de a tendencia most már sajnos egyértelműen látszik. Ráadásul pont Szombathely az, ahol tizenpár évvel ezelőtt igenis komoly klubélet pezsgett, nem is egy súlyosabb banda fordult meg akkoriban Barna kolléga szülővárosában. Barna aznap éppen Budapesten, a Meshuggah koncerten foglalatoskodott agyának ledózerolásával, így én indultam neki a nyugati országrésznek.
  Budapestről Szombathelyre eljutni azért nem olyan egyszerű projekt, különösen a Csorna utáni útszakasz minőségét tekintve. Ráadásul munkanap lévén várható volt, hogy a számos előzenekart felvonultató névsornak csak a közepébe tudok belecsöppenni, és ez így is történt. A Helland és a Social Free Face után a Leander Rising produkciójától kezdve vettem fel a fonalat.
  
  Érdemes megemlíteni, hogy a helyszínre megérkezve a szabad téren gyülekező, sört szürcsölgető, beszélgetésbe feledkező „fekete-sereg” látványa megdobogtatta a szívemet, valahogy az a bizonyos régen tapasztalt klubos hangulat járt át. Illetve talán a jó idő is közrejátszott ebben, hogy nem a klub belsejében, hanem az azelőtti téren gyülekeztek az érdeklődők. Kicsit a létszámtól is féltem, mert a vízfejű Budapesten az is tapasztalható, ha csak a Blahától az Örsig kellene valakinek elvonszolni a seggét, már akkor is vágják a pofákat, hogy „messze van”.
  Épp ezért őszintén szólva sok budapesti jelenlévőre nem számítottam, de arra azért kíváncsi voltam, hogy az itteni környékről, vagy éppen külföldről mennyien jönnek végül össze. Az Agóra Sportház méretei is magabiztosságot sugalltak, hiszen elég tágas volt a nézőtér, a lelátóval együtt különösen, egy közepes méretű művelődési ház benyomását keltette. Nos, végül is összejött a korrekt létszám. Nem volt persze teltház, de én magam mindenképpen meggyőzőnek találtam az eredményt itt Szombathelyen.
  
  A Leander Rising-ot már többször is láttam, legutóbb épp Slash előtt kaptak megtisztelő lehetőséget. El lehet mondani róluk, hogy az élő fellépéseik egyre jobbak a kezdetek óta, de egy bizonyos szintet sehogy sem tudnak megugrani a továbblépéshez. Az elképesztően eltalált, slágeres, megjegyezhető nótákat élőben nemigen tudják úgy megszólaltatni, ahogy kellene, főleg az ének terén csúszik el a produkció.
  A mai napra, pláne a Sepultura előtt inkább a keményebb arcát mutatta meg a csapat, nem volt most zongora sem a színpadon, próbáltak tehát minél több nótát eljátszani a rendelkezésre álló időben. A közönség leginkább Az Ördög Naplója, 8. Főbűn, Diamond And Coal, Szívidomár, Csak Te dalokra indult be, feldolgozásként megkaptuk a srácok szájából borzasztóan buzisan hangzó, de zeneileg kifogástalan Only Girl-t, illetve a marconább ízlésűeknek a Pantera-tól az I´m Broken-t. Utóbbinál Jozzy vette át a basszusgitárt, Leander pedig csak énekelt.
  Nem kérdés, hogy ezúttal is jó volt a buli, ügyesek a srácok mindegyik poszton, de az élő koncertélmény még mindig nem az igazi. Talán a lemezzel kissé túl magasra rakták saját maguk számára is a lécet, amit élőben nem tudnak aztán elérni. Illetve már a teljes albumból is látszik, hogy az elsőként ismertté vált 5-6 dallal törtek fel az egekig, de a többi nóta nem tudott annyira belenőni a cipőbe. Talán a második albumuk és a további élő fellépéseik fognak tudni választ adni a hogyan továbbra.
  
  A Moby Dick viszont rutinos koncertbanda, nekik aztán már semmit sem kell bizonyítaniuk. Stílusban ők illettek a leginkább a Sepultura elé, maga Smici is elmondta, hogy mennyire nagy megtiszteltetés brazil ikonjaik előtt játszani. Talán emiatt, de a rendkívül lelkes közönség miatt is volt egyfajta drukk a bandában, a mai este még a tőlük megszokottnál is nagyobb elánnal és lendülettel játszottak, öröm volt nézni. A rajongók nagy örömére szinte kizárólag a régi slágerek közül válogattak, nem is kell mondani, hogy mindenki fújta a szövegeket, és folyamatos volt a tombolás.
  A Múló Álom, Bűz van!, Káosz És Zűrzavar, Durván Akár A Vulkán, Zsibbad Az Agyam, Beteg A Föld, Ugass Kutya!, Na Mi Van?, Kiképzés, Mennyből Az Angyal szettbe nem lehet belekötni, zúzós thrash bulit szolgáltatott a Moby Dick, és a játékidő sem volt éppenséggel rövid. Mondjuk játszottak volna ők többet is, vagy az is lehet hogy kicsit benézték az időt, mert a végén elég kurtán-furcsán ért véget a buli, kimaradt pár kihagyhatatlan nóta (hogy csak a Keresztes Vitézt és a Gazembert említsem), de szerintem a rajongók így sem panaszkodhattak.
  
  Ha a Moby Dick-ről azt mondtam, hogy korrekt játékidő állt rendelkezésükre, a Sepultura egyenesen gigász szettel érkezett Szombathelyre. Legyünk őszinték, igazából náluk is a múltjuk dobogtatja meg az egyszeri rajongók szívét, a nagy szakadás utáni alkotások finoman szólva is megosztják a hallgatóságot. Persze ezt valahol ők is tudják jól, mert élőben azért mégis mindig a ´96 előtti szerzemények kerülnek döntő többségbe.
  A legelvakultabbak azt is pedzegetik, hogy az immár alapítótagok nélküli, teljesen „cavalera-tlanított” Sepultura-nak már a nevéhez sincs létjogosultsága, de a banda élőben minden alkalommal csattanós választ ad a kétkedőknek. Andreas Kisser, akit szerintem bátran nevezhetünk a valaha volt legszimpatikusabb és leginkább egyenes gerincű zenekarvezetőnek, továbbra is bízik a bandában, és csilliárdnyi dollárösszegekért sem hajlandó (még?) belemenni izzadtságszagú, nem őszinte újra összeállási ajánlatokba. A csapat mostani felállását nézve erre megvan minden indoka, hiszen Derrick Green 1997 óta bizonyítja élőben is, hogy tökéletes helyen van nála a Sepultura mikrofonja, a pofátlanul fiatal, 1991-es születésű Eloy Casagrande dobmunkájának hallatán pedig még az Igor Cavalera-t visszasírók is kényelmetlen feszengésbe kényszerülnek.
  
  A Sepultura ugyanis nemes egyszerűséggel tarolt itt Szombathelyen, hibátlan produkciót láthattunk. Máris két régi kedvenccel, a Troops Of Doom-mal és a Refuse/Resist-tel történő indítás után hogy is lehetett ez volna másképp? Derrick mikrofonja az első néhány számnál kissé tompán szólt, alig lehetett hallani a félelmetes néger bársonyos hangját, de utána helyreállt a rend, és onnantól valami olyan szinten penge megszólalást produkáltak, amit ritkán lehet hallani. És hogy mindez egy kevéssé ismert szombathelyi művházban történt, az külön öröm!
  Az egyik legkorábbi Sepultura szám zsigeri zúzása és a Chaos A.D. lemez együtt üvöltős slágere tökéletes nyitánynak bizonyultak, innentől aztán váltakoztak a régi és újabb szerzemények. Jött a legfrissebb lemez címadó száma, a Kairos, majd pedig két Arise korabeli súlyosság, a Desperate Cry és az Altered State pusztította a hallójáratokat. A közönségre semmi panasz nem lehetett, alaposan forrongott a küzdőtér, folyamatos volt a zúzás. Mondjuk egy ilyen jellegű koncerten a lelátó ülőhelyein helyet foglalókat én sosem értettem (nem volt külön ülőjegy, bárki bárhova mehetett), de legalább ők is itt voltak ma, és ez a lényeg.
  
  Jól összevethető volt a régi számok és a Derrick érkezésétől számított időszak közötti különbség. A Roots előtti albumok szélsebes, zsigeri thrash zúzását egyfajta hardcore-osabb, pattogósabb irányzat váltotta fel (maga a Roots album mindenhonnan kivétel, de inkább az utóbbi előfutára), a mai koncerten mindenből bőven kijutott. Két újabb szerzemény, a Convicted In Life és a Dialog után érkezett a Roots-ról az Attitude és a rá következő Against-ről a Choke. Az is nagyon jól látszott, hogy akármennyire jó banda most is a Sepultura, a koncerteket mégis a régi dalokkal nyerik meg. Az újabb nóták könnyebben elmennek a hallgató mellett, talán csak a The Treatment után következő Mask volt számomra emlékezetesebb.
  A koncert második felére viszont már tényleg csak a régebbi szerzemények maradtak, így aki még mindig bírt állni a lábain egy ilyen este után, most utoljára kifullaszthatta magát a totális őrjöngésben. A számomra igen kedves Schizophrenia album is beköszönt az Escape To The Void erejéig, majd jött a Sepulnation, Biotech Is Godzilla, Subtraction, a szintén elképesztően ütős Dead Embryonic Cells, és persze a Slave New World valamint a brutális Territory. Derrick remekül vezényelte a bulit, nem is mert volna senki ellentmondani a tombolásra való felhívásának. Esetenként ő is dobverőt ragadott, a törzsi részek prezentálására. Egyszer még egy melltartót is feldobott valaki a színpadra, amin maga az énekes lepődött meg a legjobban, elmondása szerint igen régen történt utoljára ilyesmi, haha!
  
  Kisser szokás szerint teljes átéléssel játszott, gitárjátékából minden hangot ki lehetett hallani, vinnyogó szólóival pedig tovább fűszerezte az élményt. Paolo Xisto Pinto-t nem tudom mennyire illik mostanság Junior-nak nevezni, mert a fickó mostanra úgy néz ki, mintha a többieknek az apja lenne (a dobos Eloy-nak feltétlenül, bár esetében ez nem nehéz mutatvány). Ettől függetlenül Paolo rendkívül jókedvűen, folyamatosan bólogatva játszott az egész este folyamán, még akkor is, ha ráncos mosolyaival leginkább úgy nézett ki, mintha egy nyugdíjas otthonból cibálták volna elő.
  Eloy Casagrande meggyőző pótlása Igor Cavalera-nak, a fiatal srác dobcucca olyan penge módon szólt, hogy az elképesztő. Szerencsére a fények is elég látványosan vetültek rá, így nagyon jól nyomon lehetett követni a munkáját az egész koncert folyamán. Hihetetlen erővel, feszességgel, energiával játszott, az egyik legjobb teljesítményt egyértelműen ő adta ma. A brutális dobszólóját tekintve pedig pláne.
  
  Még mindig nem volt vége a maratoni koncertnek, hátra volt még a mindent lezúzó Arise, majd pedig a ráadásra két Roots sláger maradt - a törzsi ritmusokat megidéző Ratamahatta (ami azért a lemezen sokszínűbb, mint így élőben előadva), majd pedig az elmaradhatatlan Roots Bloody Roots. A Sepultura jött, látott és rombolt, egy ilyen koncert után, ráadásul ilyen játékidővel nem maradt senkinek energiája, hogy további ráadást követeljen. Pedig igaz ami igaz, legnagyobb elképedésemre a Beneath The Remains albumról SEMMI nem került elő a mai nap, még a címadó sem, ami több mint meglepő. De tényleg ne legyünk telhetetlenek, egy ilyen fajsúlyos este után, ilyen mennyiségű játékidőt ránk szánva ennyit igazán elnézhetünk a Sepultura-nak.
  


Kulcsszavak:
  sepultura     moby dick     leander 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Moby Dick

 kapcsolódó cikkek: 

Moby Dick: új dal és klip a globális tébolydáról

Moby Dick dupla jubileum: Mentes 50 / Körhinta 25

Sepultura: így lehet találkozni a zenekarral

Nova Prospect: hamarosan friss EP, koncert a Leander Kills társaságában

SEPULTURA, Obscura, Goatwhore, és a Fits For An Autopsy társaságában Budapesten!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Kigombolt blues - Joe Bonamassa
Rise Against
Ensiferum, Ex Deo
A jó, a rossz és az Ugly Kid Joe
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies
An Evening with Machine Head 2018
Királyi portya Budapesten - Royal Hunt
Első napsugarak Brazíliából - Angra
Metallica, Kvelertak
Dark Tranquillity, Equilibrium
Trivium, Power Trip, Venom Prison
 kapcsolódó fotók: 

Leander Rising - 2013. február 07. Papp László Budapest Sportaréna
 kiemelt 
Fekete Zaj
  
Feltámadt a Fekete Zaj: augusztusban jön a megújult fesztivál! Idén nyáron ismét jelentkezik a Fekete Zaj Fesztivál, a mátrafüredi Sástó mellett

Il Divo - Timeless Tour
Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
Rockmaraton a Szalki-szigeten
Nazareth: 50-es jubileum az A38-on
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (1)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 joe lynn turner    lyapis trubetskoy    fesztivál    dave mustaine    limb for a limb    omega diatribe    gallagher    hentesek    utazó rajziskola    aurahodor    bornholm    sunrise avenue    triptykon    the last felony    katzenjammer    építészet    orden organ    shade empire    velvet revorver    pixelhősök    newborn    five finger death punch    editors    twister    az emlékmás  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!