hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2013. április 30. kedd   04:49
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Emeli Sandé megdöntötte a Beatles rekordját


  A soul és r&b műfajában utazó énekes-dalszerző Emeli Sandé megdöntötte a Beatles rekordját: az Our Version of Events ugyanis az a debütalbum, ami a legtöbb egymást követő héten az Egyesült Királyság albumlistájának Top10 helyezettje között tudott maradni.
  
  2012 legnagyobb példányszámban fogyó korongja ugyanis tavaly februári megjelenése óta nem szorult ki az első tízből, vagyis immáron 63 hete van az élbolyban.
  
  Az Our Version of Events elképesztő számokat produkál: 1,82 millió példányt adtak el belőle csak az Egyesült Királyságban, és 10 hétig tanyázott az albumeladási lista első helyén. A siker azonban töretlen, és jelen pillanatban úgy tűnik, jó eséllyel 2013-ban elnyerheti a legjobban fogyó lemez címét is.
  
  ”Erre nem találok szavakat, erről eddig álmodni sem mertem. A Beatles minden idők legnagyobb zenekara, és amit a világra hagytak, az örök érvényű, és inspirál minket, akik zenélünk. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi emberrel sikerült kapcsolatot teremteni a dalokon és történeteken keresztül, amik ezen a lemezen helyet kaptak. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki megvásárolta, játszotta vagy megosztotta a zenémet. A támogatásotok nélkül ez sohasem sikerült volna„- nyilatkozta a meghatott énekesnő.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ismerd meg az Oakman vadonatúj albumát és a Spiral című szenvedélyes kislemezét
Rockmaraton: teljes a jubiluemi fesztivál fellépőinek listája, de lesz még itt valami...
Omega Diatribe werkfilm és májusi koncertdátumok
Ausztrál metal cunami: A Windwaker lerombolja a határokat a Hyperviolence albummal
AJ Channer és a Fire From The Gods: A modern társadalom kritikája
A Foreign Hands bemutatja debütáló albumát, a What’s Left Unsaid-et
Egy újabb sikervárományos dalt dobott ki LØLØ, a ‘kill the girl’-t!
A Sons Of Silver megosztotta a legújabb dalát
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 schizophrenia    kultúra    fezen fesztivál    the last felony    polod    hollyhell    skillet    kálloy molnár péter    douglas mccarthy    eredet    master boot record    haemorrhage    die hard    shades of grey    szemle    grape    dennis quaid    surface festival    johnny cash    gyémánt bálint    battle beast    rotten sound    within the ruins    dimmu borgir    mitch & mitch  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!