beszámoló [koncert]  2013. március 28. csütörtök   10:41

nincsen hozzászólás

  Úgy tűnik, az Alestorm zenekar is lassanként olyan lesz Magyarországon, mint a Korpiklaani – gyakorlatilag évente adnak már koncertet nálunk. A hazai közönség szereti és ismeri őket, tehát a jelek szerint el tudták érni ugyanazt, mint a finnek, hogy akárhányszor jönnek, mindig lesz érdeklődés a bulijukra. Most egy elég érdekes felhozatallal, ezúttal főzenekarként érkezett hozzánk az Alestorm, a további fellépők nagyrészt azonban nagyon különböző zenei világokból érkeztek. Így kíváncsian vártam, hogyan sikerül mindezt a sokszínűséget olyan módon összehangolni, hogy az a közönségnek is emészthető legyen.
  Az Alestorm kalóz-metalja inkább bulis, mulatós, nótázós, mintsem folkos, de sokan mégis valahol a folk metal címke alá helyezik őket, jobb híján. De inkább a heavy/power metal egyfajta speciális ága ez, megfűszerezve néhány ismertebb vagy kevésbé ismert tengerész rigmussal, a középkori kikötők dohos kocsmáit idéző dallammal, és a kalózos szövegvilággal. Persze az is igaz, hogy a Running Wild után már senki nem találhatja fel a spanyolviaszt ebben a témában.
  Bár kedvelem a zenéjüket és a koncertjeik hangulatát, nekem igazából csak egy bajom van az Alestorm-mal – kétségtelenül írtak néhány elsőrangú slágert, de a legtöbb nótájuk mégsem annyira kiemelkedő, hogy elsőligás bandaként kelljen emlegetni őket. A mai napon igazából az Ex Deo érdekelt a legjobban, akikre egyébként vicces módon úgyszintén illik az előző megállapítás, vagyis a Kataklysm zenei világa után érdekes váltás a Romulus album, a rá következő Caligvla pedig még változatosabb is elődjénél, de ennek ellenére is elmennek a dalok a hallgató mellett, túl sok fogódzópont nélkül. Az Ex Deo élő kiállása és a koncertjeik hangulata azonban példaértékű, ezért jelentették ők a legnagyobb vonzerőt ma számomra. A Lagerstein az Alestorm-mal rokon mulatós kalóz-metal Ausztráliából, a hazai Bornholm pedig a black metal vonalat erősíti, a mulatozástól és a folk metal stílustól egyaránt elég távol tartva magukat.
  
  A Bornholm fellépésére még csak egy maroknyi érdeklődő gyűlt össze a klubban, de a zenekart ez szemmel láthatóan nem zavarta. Látványos színpadképpel, bőrpáncélokban, szigorú kiállással zúztak, a jelenlévők pedig ha nem is törtek ki hatalmas tombolásban, elismeréssel figyelték a koncertet. A banda szerencsére nem az ostoba tucat-black-et játssza, hanem a súlyos őrlések közé néha kellemes melódiák és gitárszólók is beférkőznek. Legutóbbi, Inexorable Defiance című albumukkal kifejezetten pozitív visszajelzéseket zsebelhettek be. Egyedüli zavaró tényező az énekes totál egydimenziós, monoton károgása. Pozitívumként viszont jól szóltak, de ez a többi fellépőre is igaz volt. Hozzám nem áll közel az általuk képviselt műfaj, de maguk kategóriájában korrekt fellépés volt ez, a kisszámú érdeklődő előtt.
  Valamivel többen lettek a Lagerstein-re, lévén ők már közelebb állnak a fő húzónév, az Alestorm stílusához, de még mindig szűkös volt a létszám. Eléggé szedett-vedett társaság szállingózott a színpadra, és már ránézésre látszott, hogy zeneileg itt sok élményt ne várjunk, maximum a mókás hangulat fogja tudni eladni a bulit. Ez nagyjából így is történt. Ők talán még inkább „kalózosabb” zenét játszottak, mint az Alestorm, a bődületesen fals hangú énekes és az össze-vissza ugrabugráló társai csak úgy döntötték magukba a piát, szóval szerintem inkább csak azért alakították meg a zenekart, hogy még többet és változatosabban ihassanak.
  Leglátványosabb az óriás termetű basszeros volt, a hajófedélzet is víz alá kerülne, ha egy ilyen kalóz hajóra szállna. Nem is értem, talán egy Jumbo Jet cipelte őt át Európába onnan Ausztráliából? Emberünk úgy döntötte magába a sört, hogy az elképesztő, egyetlen perc alatt belecsorgatta a doboz teljes tartalmát a gigájába. A többi mitugrász is kitett magáért, némelyek tölcsérből itatták a többieket, a móka tehát teljes volt a színpadon. A gyatra zenei tartalom ellenére a közönségre is átragadt a jókedv, szóval végül is úgy tűnt, legtöbbeknek bejött a bolondos kalózkodás, ráadásul a buli után feltűnően sokan öltötték magukra a Lagerstein-es pólót. Én igazából csak azt az egyet nem értem, hogy ehhez az egészhez miért kellett hangszereket ragadniuk és koncerten fellépniük. Ez a nevetséges bolondozás simán előadható lett volna valami falunap bohócműsoraként is. Akik bírják az Alestorm mulatozós irányvonalát, azoknak nem fognak csalódást okozni, de akik bicskanyitogatóan irritálónak tartják a metal zene bazári komédiává való züllesztését, azok inkább messziről kerüljék el a Lagerstein-t.
  
  Jött az Ex Deo, és ezzel visszaállt a szigor a színpadon. Ismét látványos színpadkép került a deszkákra, valamint a tagok is marcona bőrpáncélban feszítettek. Itt most nem lazább kiállást láttuk a zenészektől, hanem a szigorú, fegyelmezett, vészjósló muzsikát egyfajta történetmesélésként adták elő. Ezt leginkább Maurizio vállalta magára, aki összefogott hajjal, grandiózus mozdulatokkal, hol térdepelve, hol karjait a magasba tartva élte át az ókori Róma hányattatásait. Stephane Barbe ebben a bandában a basszust gitárra cserélte le, sőt az alkalmankénti gitárszólókat is ő szolgáltatta, míg J-F Dagenais inkább a riffelésben jeleskedett. A basszusgitárt a torzonborz Dano Apekian kezelte.
  Bár rajta kívül teljes mértékben a Kataklysm tagok adják az Ex Deo legénységét, ez a projekt nem a szélvészgyors szegelésről és sebességről szól, valamint az elsőre ható, slágeres melódiák sem szempontok – itt egy epikusabb, zordabb, szimfonikus betétekkel dúsított, középtempós-súlyos zenei világ felé masíroztak el. A vastag riffeket és a földbe döngölő ütemeket folyamatos headbang-eléssel szolgáltatta a banda, ami természetesen a közönségre is átragadt. Lengtek a hajak az egész nézőtéren, és nem egyszer durva mosh-olás, pogózás is kialakult.
  Az alapanyagot leginkább a legfrissebb Caligvla lemez szolgáltatta, ami mint említettem, valamivel változatosabb a szintén korrekt, de nem kiemelkedő Romulus albumhoz képest. A legnagyobb sikert az I, Caligvla, The Tiberius Cliff (Exile To Capri), Pollice Verso (Damnatio Ad Bestia), Maurizio nemrégiben elhunyt nagyszüleiért ajánlott The Final War (The Battle Of Actium), és a Per Occulus Aquila, Romulus nóták aratták. A szimfonikus betétek és átvezetők közötti zord kiállás jót tett az élménynek, de összességében kissé sokalltam ezeket az átvezetőket, még egy teljes dalt játszhattak volna, ha nem túlozzák el. Kb. 40 percet kaptak, ami a rajongóknak nyilvánvalóan kevés, de produkcióban magában nem lehetett csalódni, aki szereti a melodikus death metalnak ezt a grandiózusabb, epikusabb, középtempós ágát.
  
  Még mindig nem volt túl sok jelenlévő a klubban, de ahogy nekikezdett az Alestorm, pillanatok alatt telve volt a nézőtér. Honnan került elő hirtelen ennyi ember?? Persze azért így is távol álltunk a teltháztól, a Sabaton és a Stratovarius koncertek gondolom jórészt elvitték a heavy metal rajongók javát, és a keddi nap sem volt annyira előnyös, pláne a vidéki érdeklődők számára. De itt már eléggé zsúfolt nézőtér bulizott együtt Chris Bowes-ékkal, és a szövegeket is sokan tudták. Engem már a briliáns humorú játék, a Monkey Island 2 borzasztóan pixeles háttérvásznával megvettek kilóra, de a móka természetesen még csak most kezdődött. Nekik 2011-es az utolsó lemezük, de a Back Through Time sokat nem tesz hozzá a már jól ismert Alestorm stílushoz, esetleg pár blastbeat-es dobtéma az érdekesség, amit az új dobos, Pete Alcorn szolgáltat. A mai koncerten egészséges arányban álltak az új számok és a korábbiak, elsőként rögtön a The Quest-et hallhattuk a Black Sails At Midnight albumról. A hangzás náluk is teljesen rendben volt, így a közönségnek nem esett nehezére rögtön ráhangolódni a bulira és énekelni a szövegeket.
  Még ha valakit nem is fog meg különösebben az Alestorm lemezen nyújtott teljesítménye, élőben, de inkább egy klubkoncerten azért mindig képesek a kiváló hangulatú bulit prezentálni. A The Sunk´n Norwegian, Shipwrecked, Over The Seas dalokat mintha csak az egymást átkarolós kántálásra találták volna ki, hiszen a zúzós témák mellé állított a dallamos refrének erre tökéletesek. A Nancy The Tavern Wench című nóta pedig pláne az össznépi gajdolásra épül. A Midget Saw dallal az alacsony, de széles gitárost, Dani-t cukkolták, aki egyébként remekül és látványosan játszott. Chris hangi adottságai továbbra sem mozdultak a béka alfele szinttől felfelé, de hát egy ilyen részeges kalózbrigádtól nem is vár az ember szárnyaló dallamokat, csak lehessen mire lengetni a sörös kriglit.
  Chris egyébként sokat kommunikált a közönséggel, tetszett neki a kalózjelmezbe öltözött néhány jelenlévő, akiktől a fejfedőt is esetenként kölcsönkérte. A rajongók vették is a lapot, folytatódott a tombolás a Pirate Song, Back Through Time, Wenches & Mead dalokra, illetve előkerült a 7 perces, maga Chris által is unalmasan hosszúnak tartott Death Throes Of The Terrorsquid. De a rajongók lelkesedését semmivel sem lehetett letörni, pláne hogy jött az igazi ultimate Alestrom sláger, a Keelhauled, ahol már tényleg nem volt egy helyben álló ember a küzdőtéren.
  Zárásként a Set Sail And Conquer, Captain Morgan´s Revenge, és a Rum dallal búcsúztak a skót kalózok, Chris „gyertek és b**unk be!!” felkiáltásával. Neki valószínűleg nem kellett már sokat rásegíteni, mert a koncert outro-jaként felcsendült a Shipwrecked-nek valami elképesztő, electro-indusztriál-techno verziója (ami egyébként a vészjósló leírtak ellenére nem is volt annyira vállalhatatlan), a frontember pedig dilis diszkótáncot lejtett erre, a mindvégig háttérdekorációként szolgáló lófejjel a fején. Ebből is látszik, milyen hangulat és komolyság uralkodott az egész koncert folyamán.
  
  Tegyük hozzá, turnézáró buliként természetesen egyébként is sok marháskodás volt a színpadon. Alestorm-ék koncertje közben a Lagerstein tagok ugyancsak sokszor tűntek fel a deszkákon – hol a zenészeket itatták, hol együtt ugrabugráltak velük, hol a vokálozásban segédkeztek. Meglepő módon még az Ex Deo/Kataklysm dobos Max Duhamel is sokáig, mosolyogva követte a szélről az Alestorm buliját, sőt ő is bekapcsolódott az egyik refrénbe. Nem gondoltam, hogy ez a szigorú death metal arc is élvezni tud egy ilyen mulatozós, csűrdöngölős bulit.
  Az italozásban azért mégis a Lagerstein tagság vitte el ma este a prímet, ők a koncertek szünetében, illetve a buli végeztével is folyamatosan itatták a közönséget, nem kis tömeg gyűlt köréjük, részt venni az őrült ivászatban. Azt az egyet sajnáltam, hogy hétköznap lévén zárt a klub, már zenét se nyomtak be, mindenki elindult hazafelé. Pedig ha péntekre, szombatra került volna ez a buli, egészen biztos vagyok benne, hogy hajnalig tartó partizás vette volna kezdetét a fellépő bandák mindegyikével, felejthetetlen állatkodással egészen napkeltéig. Alestorm-ékról és a Lagerstein-ről tudjuk, hogy nagy partiarcok, de talán majd legközelebb ilyen is lesz.
  

Kulcsszavak:
  alestorm     ex deo     lagerstein     bornholm 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás