szerző: BarnaLong Distance Calling, Sólstafir, Sahg 2013. március 9., Budapest, Dürer Kert
A post-rock zenét kedvelő közönség egy érdekes, változatos turné összeállításon vehetett részt a Dürer Kert nagytermében március 9-én. A német Long Distance Calling mellett a szintén post-rock közeli muzsikát játszó izlandi Sólstafir és a jóval direktebb zenét nyomató norvég Sahg adott koncertet.
A 2004-ben alakult norvég Sahg eddig három nagylemezen prezentálta a Black Sabbath-hoz közeli doom metal muzsikáját. Az Audrey Horne gitárosát is felvonultató brigád korántsem játszik túl szigorú muzsikát, a doom metalos riffeket bőven megszórják heavy metal elemekkel. A karcos énekhanggal rendelkező Olav Iversen énekes/gitáros jókedvűen vezette elő a füstös nótákat és a többi muzsikus is beleéléssel zúzta a fogós szerzeményeket. A megszólalás ugyan a kelleténél koszosabb volt, de még így is bőven élvezhető határok között mozgott. Erőteljes volt a fél órás fellépésük, amely alatt olyan nóták hangzottak el, mint a Pyromancer, a Star-Crossed, a The Executioner Undead vagy az Echoes Ring Forever. Ugyan sok résztvevő jobban örült volna a turné korábbi szakaszában játszó Audrey Horne koncertjének, szerintem a Sahg egy kellően színvonalas, remek hangulatú produkcióval örvendeztette meg a közönséget.
Az 1995-ben formálódott izlandi Sólstafir méltán tesz szert egyre nagyobb ismertségre és rajongásra az utóbbi években. A kezdeti pusztító black metal muzsika ugyanis egy post-rock közeli, progresszív csodává fejlődött, amelynek ékes bizonyítéka a minden ízében kiváló 2011-es Svartir Sandar című mestermű. Az északi úriemberek ráadásul kiállásban is sokat adnak hozzá a produkció élvezeti értékéhez: a szőrös, szakállas cowboy image sajátos atmoszférát teremt az összetett, epikus szerzeményekhez. Sokak bánatára nem ők szerepeltek főzenekari státuszban, így csak egy szűk 45 perces koncertre volt idejük. Ez mindössze négy dalt jelentett, amelyekből kihozták a maximumot. Teljes átszellemültséggel és beleéléssel adták elő a Svartir Sandar lemezre épülő rövid szettet, amelyen a címadó mellett a Ljós Í Stormi, a klipes Fjara és a Köld albumos Goddess Of The Ages hangzottak el. Aðalbjörn énekes/gitáros ugyan kicsit túllőtte a bátorságot adó célzóvíz (azaz a Jack Daniels whiskey) mértékét, de ez a tény az előadás zenei részén egyáltalán nem éreztette hatását. A zenészi teljesítmények mellett a hangzással sem volt probléma, így az estén főleg rájuk kíváncsi közönség egy kiváló koncertélménnyel gazdagodhatott. Remélem legközelebb végre teljes műsorral is láthatom az izlandi cowboyokat, eddig sajnos mindig csak előzenekari poszton sikerült elcsípnem őket.
A kissé érthetetlenül a főzenekari posztra került Long Distance Calling egy 2006-ban alakult német post-rock banda, akik nemrég jelentkeztek a The Flood Inside címmel ellátott negyedik albumukkal. Egyszer már jártak nálunk, akkor is pont a Dürer Kert nagyszínpadán léptek fel a 2010. tavaszi Katatonia koncert előzenekaraként. A főleg instrumentális dalokat játszó brigád új albumán több énekkel ellátott nóta is felbukkant, így változatosabbá téve a néhol kissé sablonos post-rock szerzeményeiket. A majdnem másfél órás fellépésük az előzetes félelmeim ellenére pár pillanattól eltekintve szerintem egyáltalán nem fordult unalomba, lelkesen és feszesen adták elő dalaikat. Kiváló hangzással körítve dörrentek meg a hol zúzós riffekel fejrázásra ingerlő, hol nyugisabb pillanatokkal pihentető számaik. A tagok láthatóan élvezték a zenélést, Florian és David gitárosok aktív mozgáskultúrával pengették a húrokat és Martin billentyűs is jól oldotta meg az énekesi teendőket. Martin amúgy az egyik új lemezes dalnál, a Tell The End című slágernél előre is jött, hogy klasszikus frontemberi pozícióban csak az énekre koncentráljon. A The Flood Inside-ról amúgy ezen a dalon kívül még a Ductus, a Nucleus, a The Man Within és az Inside The Flood hangzottak el. A korábbi albumokat pedig a Black Paper Planes, az Arecibo (Long Distance Calling), a The Figrin D´an Boogie, az Aurora, a Metulsky Curse Revisited és a ráadásban előadott Apparitions képviselte. Szerintem egy kellemes, hangulatos koncerttel szolgált a német banda, de az látható volt, hogy a legtöbb érdeklődő a Sólstafir miatt érkezett a Dürer Kertbe.
A szombat esti koncertre ellátogató közönség egy változatos, igényes zenei felhozatalt kapott a pénzéért, amelyen a Sólstafír nyújtotta a legfinomabb ínyencséget. A Sahg és a Long Distance Calling is kitett magáért, de legközelebb már tényleg főzenekarként, teljes programmal szeretném látni a Sólstafir-t.