hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2013. február 14. csütörtök   04:47
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Megadeth - Super Collider


   A Megadeth több mint 38 millió eladott lemezzel és 11 Grammy-jelöléssel büszkélkedhet, de a frontember, Dave Mustaine – aki a ´80-as évek elején a Metallicában is gitározott - szerint a java még hátra van.
  
  A metal-kvartett jelenleg San Diego-i stúdiójában dolgozik 14. stúdióalbumán, amelyet Super Collider névre kereszteltek. Ez lesz az első albumuk, amit a Universal Musicnál jelentetnek meg idén júniusban.
  
  ”Először nagyon ijesztő volt szembesülni azzal, hogy lehetőségünk lesz a Universallal dolgozni„- nyilatkozta Mustaine – „Olyan, mintha minden jó együttes vagy látványos videó valahogyan kötődne a Universal nevéhez, így bátran állíthatom, hogy egy igazán izgalmas és tekintélyes otthonra leltünk. Shawn, Chris és David is lázasan dolgozik azon, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, és most úgy érzem, ez sikerül is. Nagyon várjuk már, mit tartogat számunkra a jövő!
  
  Az együttes olyannyira új erőre kapott, hogy már most a turnét szervezik, terveik szerint a legnagyobb példányszámban elkelt Countdown to Extinction című lemezük 20. évfordulóját ünnepelnék meg vele.
  
  A Megadeth egymást követő 5 albuma lett platina- illetve többszörös platina-lemez, ezzel a teljesítménnyel a ´80-as és ´90-es évek egyik legmeghatározóbb együttesének számított. Olyan stadionhimnuszok kötődnek nevükhöz, mint a Symphony of Destruction, a Holy War vagy a Peace Sells, But Who´s Buying.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 volt 2012    cadaveres    péterfy bori love band    toots and the maytals    gerard butler    apocalyptica    blessthefall    angerseed    skyclad    nagy dávid    bridge & tunnel    dark vibes    combichrist    the sharon tate    lost dreams    off with their heads    kihajolni veszélyes    alice ricciardi     robert redford    piggy d    vojnits    másnaposok 2    brutally deceased    vagy     uriah heep  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!