hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2013. február 11. hétfő   04:14
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
ÁKOS és N.O.H.A. a 2013-as FEZEN-en!


  Az idei FEZEN eddig bejelentett két húzóneve, a Deep Purple és az Arch Enemy elsősorban a karcosabb hangzások barátainak kedvezett. A mostani két előadó, a FEZEN hagyományainak megfelelően tovább színesíti a zenei palettát.
  
  Örömmel jelentjük, hogy a „TURNÉ 2084” nyári állomásai közé bekerült 2013. augusztus 2-a, Ákos FEZEN-es fellépésének napja, így 2010 után idén újra üdvözölhetjük Ákost a székesfehérvári fesztiválon.
  Ákos 2012-ben hatalmas sikerrel mutatta be új, szintipop-programját a VOLT Fesztiválon, több tízezres tömeget vonzott a jubileumi Szigeten adott, fergeteges koncertje, az erdélyi Félszigeten pedig nézőcsúcsot döntött. Decemberben az ország legnagyobb fedett csarnokát, a Budapest Arénát töltötte meg az új album, a 2084 lemezbemutató látványos előadásával. Az idei év nyarán is ezzel a műsorral turnézik, Székesfehérvárra is komoly látványtechnikával érkezik a produkció.
  
  A N.O.H.A. bár közel húsz esztendeje pörget fel és táncoltat meg tömegeket, nevük az utóbbi években érett be igazán. Legalábbis mifelénk úgy tűnik, napról-napra egyre többen kattannak rá a cseh éjszakai élet legkiválóbb muzsikusait, Amerikából importált szájhőst, brazil énekesnőt és ki tudja még miféle fura szerzetet felvonultató multikulti bandára. Növekvő népszerűségük oka lehet az MR2 áldásos térhódítása mellett rendkívül színes zenei világuk, melyben a glóbusz minden tájáról kölcsönzött tradicionális folk motívumokat elektromos tánczenei alapokra helyezik, ezáltal hosszú távú izomlázat okozva egyre népesebb közönségük minden tagja számára. Már attól elfáradhatnánk, ha csak néznénk a dinamikus, energiától feszülő, őrült show-t, de egy N.O.H.A. koncerten a bámészkodás nem sűrűn tapasztalt tevékenység. Amit viszont egész biztosan kapni fogunk, amennyiben augusztus 2-án csatlakozunk a kozmopolita társasághoz a FEZEN-en, az másfél óra önfeledt tánc a Föld körül!
  
  Jobb sietni, ugyanis február 10-ig még mindig kedvezményes, tavalyi áron (9900 Ft.-) vásárolhatjátok meg a 3+1 napos fesztiválbérletet!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bergendy    blood for blood    judas priest    soderbergh    a frankeinstein terv    alice cooper    bécs    feszt.hu    metal dayz    pay my milk    subsonica    snow white and the huntsman    the silver shine    the crown    zoolander 2    Északi támpont egyesület    hardcore    katzenjammer    a storm of light    arany    the chariot    gaza    sidetracked!    ex deo    amerikai pite  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!