hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
film [filmszemle]  2013. január 18. péntek   05:47
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Dustin Hoffman filmje - A Kvartett
A nagy négyes január 24-től a hazai mozikban

  Korunk egyik legnagyobb filmszínésze, az idén 76. születésnapját ünneplő, kétszeres Oscar-díjas Dustin Hoffman a napokban debütál rendezőként a hazai mozikban. Január 24-étől láthatja a közönség a Kvartett - A nagy négyes című humorral teli, szívet melengető vígjátékot, Maggie Smith-szel a főszerepben.
  
  Ki tudja, Dustin Hoffman talán soha nem fog rendezésbe, ha a Szerelem második látásra forgatásán nem köt életre szóló barátságot a film operatőrével, John de Borman-nel, aki a közös munka alatt folyamatosan azt duruzsolta a fülébe, hogy mivel ismeri a színészség kvintesszenciáját, muszáj rendeznie.. A kétszeres Oscar-díjas színész-óriás pedig pontosan fel tudja idézni azt a pillanatot, amikor John de Borman végül előállt a farbával: „Egyszer felhívott telefonon. Először boldog új évet kívánt, majd mintegy lezárásképp csak úgy mellékesen odavetette: Apropó, vállalhatnál egy szkriptet, amit én szeretnék fényképezni, és itt szeretném fényképezni, mert szeretem Londont, és van egy házunk itt.” Hoffman végül ráállt, hogy elolvassa a Ronald Harwood 1999-ben írt színdarabja, A nagy négyesből írt forgatókönyvet, ami nagy hatást gyakorolt rá: „Emlékszem, repülőn olvastam el és mikor befejeztem, a feleségem rám nézett, látta a könnyeimet, és megkérdezte, miért sírok. Annyit mondtam: Ezt muszáj elolvasnod! Sosem sírok mostanában; elég szigorú kritikus vagyok.
  
  Mikor megkezdődött a forgatás, Hoffman-nak bizony nem volt könnyű dolga a kamera másik végén. „Fogalmam sem volt, hogy a producer és a rendező közelében elhelyezett gépnek köze nincs ahhoz, amit a vásznon látsz.„ – idézi fel élményeit, majd hozzáteszi:”Nem te fejezed be a saját filmed, az fejez be téged. Nem hiszem, hogy zsigerileg megértettem volna mindezt, ha nem kerülök ebbe a pozícióba.”Arról, hogy rendezőként hogy dolgozott Hoffman, a film egyik szereplője, Billy Connolly így mesél: „Dustin briliáns rendező, mert briliáns színész, s ezért úgy rendez, mint egy színész.”
  
  A Kvartett - A nagy négyes-ben Jean (Maggie Smith – Harry Potter-sorozat, Gosford Park) igazi dívaként érkezik aktuális fellépése színhelyére: az idős operaénekesek számára működtetett otthonba. Az intézmény lakói minden évben koncerttel ünneplik Verdi születésnapjának évfordulóját. Jean beköltözésével újra együtt a Rigoletto világhírű kvartettje, s így kézenfekvőnek tűnik, hogy összeálljanak a gálaestre s újra együtt előadják felejthetetlen produkciójukat. Az előkészületek állóvizét azonban jócskán felkavarja, hogy a múltból piszkos kis titkok és fájó sérelmek kerülnek napvilágra. A történet kapcsán Dustin Hoffman megjegyezte:”Ahogy öregszik a tested, egyre sebezhetőbbé válsz, de én mindig hittem, hogy a lelkem gazdagodhat.”
  
  A Kvartett - A nagy négyes az év elején került az amerikai mozikba, s a Pi élete, A hobbit és A lehetetlen után a negyedik legnagyobb bevételt hozta, s az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Új-Zélandon is egyaránt nagy sikerrel játsszák.
  
  Dustin Hoffman első rendezése január 24-étől feliratos és szinronizált változatban az ADS Service Kft. forgalmazásában egyaránt megtekinthető lesz a magyar mozikban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
Történelem, társadalom, cukiság – ezek lesznek a JUNO11 Distribution tavaszi filmjei
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 együtt az ég alatt    dying fetus    michael bay    maurics andrás    everwood    eejit midget    damon albarn    inevitable end    ray charles    filmbox    dead kennedys    brainlust    holy moses    rubicon    pendulum    mark zuckerberg    deadstar assembly    death in vegas    qss    katy perry    brujeria    bárka színház    david guetta    killchain    cate blanchett  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!