beszámoló [fesztivál] 2003. szeptember 29. hétfő 14:47
nincsen hozzászólás
szerző: milySZINes kavalkád, medence, büfé Szegedi Ifjúsági Napok 2003, augusztus 28-31.
Csütörtökön végre Szeged felé vesszük az irányt. Dög meleg van persze, olvadunk az autóban. A régi ötösön megyünk, ami iszonyú félelmetes, egyfolytában a mi sávunkban jönnek szembe az autók, és én még nem akarok meghalni. Pont ma még nem! A SZIN előtt semmiképp.
Végre hat óra és mi már a kapun belül vagyunk. Strand, csupa medence, csupa szép rét, irány a Borsodi Színpad, ahol még van egy büfényi idő a PUF-ig. Éppen a Heaven Street Seven játszik, és kb. meg tudom számolni, hányan ácsorognak a homokban, mint néző/hallgató (143).
Később találkozunk ismerősökkel, ami azért egészen jellemző lesz majd a többi napra is. Mert ez egy olyan fesztivál, ahol tényleg és igazán kellemesen lehet találkozni, beszélgetni. Itt nem kell rohanni, nem kell üvöltözni. Itt pihenni lehet, ejtőzni, és napozni. És varázslatba esni a hatalmas, földöntúli nyárfák alatt, és lesétálni a Tisza partra és nézni a naplementét. A HS7 matiné-előadása egészen pörgősre sikerül, még sorba beállás büfézés közben is jár a lábam, ritmust ver, aztán kortyolunk végre a sörből/borból, és úgy döntünk, hogy nincs kedvünk sátrat állítani. Majd a kocsi hazavisz a kölcsönlakásunkba. Sötétedés után Pál Utcai Fiúk, és ez a koncert a jók közé tartozik. Mostanában egyik jó, másik rossz, folyamatosan váltakozva, és ma épp az optimista periódust éljük. Annak ellenére is jó a koncert, hogy kezdés előtt Hajós András igencsak megszeppenti a zenészeket, többjük ugyanis fenyegetésnek veszi, ha orruk alá nyomják a mikrofont, és azt kérdezik: miért csinálod az egészet? Aztán az emilrulez ember megkérdezi a közönséget, miről beszélgessünk, és nyilván egyetlen dologról: a szexről. Ez az egyetlen téma, amely közérdeklődés tárgya lehet. Végre Lecsó áll a mikrofon mögött, és bejelenti, hogy ők egy zenekar, és ma este PUF számokat fognak játszani. Remek!
A következő, amire emlékszem, hogy legelöl középen ácsorgok, valaki folyton pótolja a bort a műanyag poharamban, körülöttem boldog emberek, és akkora a por, hogy még mindig tisztogatni kell az orromat. Estefelé megtaláljuk a SZIN egyetlen gyros-osát, ahol viszont nincs bor, úgyhogy sétafikálunk egész este, és nézzük az utcalámpák fényeit a medencék tükrén. Mögöttünk a Tisza némán csordogál, és igazán szerelmetes este van.
Másnap feltűnően koránkelés, városba menés, halászléevés a kötelező program, és kóválygás, meg városi színpadnézés, bár ez utóbbi éppen üres, mert csak este kezdődnek a programok. Rossz ötletnek tartom kitelepíteni egy SZÍNpadot a fesztivál területéről a város szívébe. Így minden ottani programról lemaradtunk, mert inkább a két ottani színpad között kommandóztunk. A második nap a Kispál és a Borzé, és keresnénk a ColorStar-t is, de nem találjuk, mert rosszul szerepelnek a programfüzetben.
Acsi! Most jutott csak eszembe, hogy mintha a Kispál pörgős koncertje csütörtökön lett volna. Úgyhogy innentől kezdve feladom a történések időrendbe egymás utáni tevését. Reménytelennek tűnik. Inkább maradok a globális stílusnál, és csak azt írom le, ami a fejemben van, dátumok és napok nélkül. A SZIN-en úgysem számítottak az órák, a lényeg, hogy ott voltunk és kész. Tehát a következő, amire emlékszem, hogy beszállok abba az áttetsző hatalmas gömbbe, és vadul tekerek a belsejében. Klassz jármű. Vicces mikor túltekersz és kénytelen vagy bukfencezni, viszont nem lehet sokáig bírni a bentlétet, mert ugye eleve izzadsz a tekeréstől (mintha iszonyú gyorsan bicikliznél), másrészt ez az izzadság visszacsapódik rád a belső falakról. Azért izgalmas, mert egészen más perspektíva, de jobb lenne valami dombról, mondjuk a Sziget nagyszínpada előtt álló tömegre megérkezni ebben a lufiban. Az már úgy eléggé mókás lenne. De itt és most, Szegeden, ahol a legnagyobb domb a fesztivál bejáratától balra a Fürdő utca felé van, és legalább két és fél méter magas, elég nehéz lenne kivitelezni a dombgurulást. Ebbe bele is nyugszunk majd ülőhelyet keresünk (jobban mondva széket, mert hely az van bőven) a civil sátraknál, ahol Prieger Zsolt animaemberrel és Dr. Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselővel beszélgetett egy fiatal, átlagosan felkészült srác, a fő téma pedig a politika és a zene kapcsolata volt, de már előre lehetett látni, hogy úgysem vezet semmilyen eredményre a beszélgetés. És persze mondhatnánk, hogy nem az eredmény a lényeg, hanem, hogy szó van róla, és oké, inkább mondjuk is ezt, mielőtt belemennék valamibe, amibe nem is akarok.
Később ellátogatunk a Belgä-ra, ami még mindig ugyanolyan unalmas, mint eddig volt (tudom, tudom, iszonyú jó koncerteket adnak, mekkora bulikat csinálnak, és milyen mókásak, és persze imádjuk őket, mi is trendik vagyunk, és rajongunk ezerrel), a tömegek meg imádják, mert gyűlnek rá rendesen, egy perc alatt megtelik a nyárfás liget, de legalább marad egy kis hely a büfé előtti padokon. Mert mit ott pihenünk, és lassan a Kimnowakba is belehallgatunk, aztán meg jön a Bandi koncert, ami alatt az utolsókat fogyasztjuk, mert állati sokat ittunk már így is, több akkor sem csúszna le ha kényszerítenének (na jó, talán még egy sör, meg egy feles). Aztán kocsiba be, és irány Szeged nonstop pizzériája, ahol 400 forintért olyan frankó kaját kapunk, amitől Don Pepe is elszégyellhetné magát.
Az utolsó estét sem sikerül hosszúra nyújtanunk, az Anima utolsó ütemeire táncolunk egy kicsit, merthogy a ColorStar-on már kitomboltuk magunkat, az Incognitoba belenézünk (ha már itt vagyunk és ők is pont itt vannak), de szemerkélni kezd az eső, és lassan újra éhesek vagyunk, és álmosak, lusták és fáradtak, meg ennyi azért elég volt ebből a négy napból, és indulunk is. Lendületesen és határozottan a hamburgeres felé, ahol elköltjük a vacsorát és másnap egy elromlott kuplunggal szépen lassan majdnem hazáig gurulunk.