hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
kultúra [dalszöveg]  2012. október 17. szerda   04:04
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Héttorony Fesztivál
2012. november 8. – 20. Fonó -Budapest

  Előszó:
  Éppen húsz évvel ezelőtt épült fel Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja Sevillában. Éppen két évtizeddel ezelőtt alapíthattam meg ő és tanítványai támogatásával az Etnofon Népzenei Kiadót. Pont tíz éve rendeztük meg az első Héttorony Fesztivált.
  
  A Héttorony szimbolikája századok óta, számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben, nagyjából azonos jelentéstartalommal. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása jelenti azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között, beleértve a Mester épületeit és szellemi hagyatékát is.
  
  Idén ősszel – a Fonó Budai Zeneház szervezésében – újból elindítjuk és évente megrendezzük a fesztiválsorozatot. Helyszínei azonban mostantól átnyúlnak a határokon. Egy-egy nagyszabású programot szervezünk a Makovecz Imre tervezte kolozsvári református, a csíkszeredai és százhalombattai katolikus templomokba, a lendvai Színházba, a dunaszerdahelyi Városházára, és Kárpátalján a csetfalvai református templomba. A fesztivál nov. 8-án kezdődik és nov. 20-án, Makovecz Imre születésnapján fejeződik be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
  
  A zene elválaszthatatlan a rítustól, mágiától, vallástól, szórakozástól, egyszóval az ünneptől. Ennek megfelelően két fajtája alakult ki, a szakrális és a világi zene. Mindkettőnek helye és ideje volt évezredeken keresztül. Sajnos mára oda jutottunk, hogy mindenhol valamilyen silány változata szól, és jobbára agymosásra szolgál. Mi a Héttorony Fesztivállal a magyarság, s a velünk együtt élő népek zenéjét ismét az ünnep rangjára szeretnék emelni.
  
  (Budapest, 2012.
  Kiss Ferenc művészeti igazgató)
  
  A legenda
  
  ”...a Héttorony mélyében fekszik a mérhetetlen kincs, melynek a Barát az őre; bizonyos éjeken látni őt völgyeket áthágó lépéssel, fejével a holdig felérve járni, s a kincshöz vivő kulcsokat kinálgatni. Ezen kincs magába foglalja mind azt, mi az isteni magyarföldön csak lelhető: aranyfákat, gyümölcsöt, szöllőgerezdeket, mindennemű állatot, bor helyett, iható folyékony aranyat, arany tyúkokat, hasonló tojást költve, arany köveket st. ki belé juthat az szedhet amennyit s mit akar egy óráig éjfél előtt, ekkor földrendítő csapással becsukódik a hétvár kapuja; ha a szerencsés ekkor ott maradt volna, addig kel néki benn várnia, míg évek vagy századok folytán ismét bejut valaki, ki őt megszabadítsa. Azon nem, melyből valamit magával visz, szerencsét hoz néki egész életére; a végtelen kincs legbecsesb drágasága azonban egy kereszt, a boldogságos szűz, és tizenkét apostol aranyból; ki ezekhez nyúlni mer, azt rögtön halál éri. Ha mégis sikerülne valakinek azokat kivinni, azonnal megszűnnék magyarhon gazdagsága, s az ország puszta s elhagyottá lenne.
  (Ipolyi Arnold: Magyar mythologia - Pest, 1854)
  
  Helyszínek:
  Lendvai Színház- és Hangversenyterem (SLO)
  Csetfalva – Református templom és Művelődési Ház (UA)
  Kolozsvár – Törökvágási református templom (RO)
  Csíkszereda – Millenniumi-templom (RO)
  Dunaszerdahely – Városháza (SK)
  Százhalombatta – Szent István katolikus templom (H)
  Budapest – Uránia Nemzeti Filmszínház – Gálakoncert (H)
  
  Program:
  
  2012. nov. 8. csütörtök
  Lendvai Színház- és Hangversenyterem (SLO)
  18:00 Csernyus Lőrinc építész kiállítása az előtérben. Megnyitja Kiss Ferenc zeneszerző, népzenész.
  19:00 A Muzsikás együttes és Petrás Mária (Moldva) koncertje
  20.30 A Dresch Quartet koncertje (HUN)
  
  2012. nov. 10. szombat
  Csetfalva – Református templom és Művelődési Ház (UKR)
  15:30 Hívogató muzsika a templomkertben. Orbán Sándor református lelkész köszöntője.
  16:00 Magyar kancionálé - Zsoltárok, népénekek. Az Etnofon Zenei Társulás (HUN) koncertje a Művelődési Házban.
  17:30 Táncház a Bürkös zenekarral (UKR)
  
  2012. nov. 13. kedd
  Kolozsvár – Törökvágási református templom (ROM)
  18.00 Henics Tamás fotóművész Kalotaszeg c. kiállítása. Megnyitja Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
  19:00 Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalom duója játszik (HUN)
  20:00 Sebestyén Márta és Andrejszki Judit (HUN) koncertje, közreműködik: Cairus Hera lanton
  21:30 A Harmadik Zenekar és vendégeik koncertje, táncháza – helyszín: Tranzit-ház (ROM)
  
  2012. nov. 14. szerda
  Csíkszereda – Millenniumi-templom (ROM)
  19:00 A Zerkula Zenekar és Sára Ferenc műsora (Gyimes, ROM)
  20:00 Tüzet viszek - Herczku Ágnes műsora (HUN)
  
  2012. nov. 16. péntek
  Dunaszerdahely – Városháza (SK)
  18:00 Turi Attila építész kiállítása. Megnyitja Csernyus Lőrinc építész.
  19:00 Szvorák Katalin A capella c. műsora. Közreműködnek: Soós Réka, Paár Júlia és Tímár Sára énekesek (HUN)
  20:00 Lakatos Róbert, Balogh Kálmán és Novák Csaba koncertje (SK-HUN)
  
  
  2012. nov. 17. szombat
  Százhalombatta – Szent István katolikus templom (HUN)
  18:00 Újratervezés, katasztrófák utáni újjáépítések Magyarországon c. szabadtéri fotókiállítás Százhalombatta főterén. Megnyitja Sebő Ferenc.
  19:00 Dresch „Dudás” Mihály és Lajkó Félix koncertje (HUN-SRB)
  20:00 A Sebő együttes koncertje. Vendég: Soós Réka és Tímár Sára énekesek (HUN)
  21:30 A Poros zenekar táncháza a Művelődési Központban
  
  2012. nov. 20. kedd, 19h
  Budapest – Uránia Nemzeti Filmszínház (HUN)
  19:00 Makovecz Imre szent helyei c. fotókiállítás a mester életművéről. Megnyitja Sáros László építész.
  19:30 Az Etnofon Zenei Társulás gálakoncertje. Vendégek: Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Novák Péter, Palya Bea, Szvorák Katalin (HUN) és Nyisztor Ilona (Moldva, ROM)
  Az est háziasszonya Borbás Marcsi



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 suhaid    franz ferdinand    ankh    udo    moby dick    jon lord    emile hirsch    lich king    bornholm    the ghost inside    kilian    dudás zsombor    trident    metal blade    artweg    jorn lande    mr2    sevenfield    idea implant    archetype    harloch    death is not glamorous    sonar    mtv    u2  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!