hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2012. október 2. kedd   05:48
nincsen hozzászólás

szerző: Andrea Boltsek
Action - 10 év után újratöltve!
2012. október 30., Club 202

  Az Action zenekar 1994-ben alakult (Szendrey Zsolt - ének, Mátyás Attila - gitár, vokál, Somlyai Miklós - basszus, vokál, Zana Zoltán - dob, vokál) és az első években két remek lemezzel is megörvendeztette rajongóit. Az Összeomlás és a Terror eladása is meghaladta a 15 ezret. A csapat ezután több átalakuláson ment keresztül, de így is, 1994 és 2006 között 7 lemezzel gazdagították az Action diszkográfiát. A zenekar teremtette meg az úgynevezett getto-rock műfajt, mely előtte nem létezett Magyarországon. Az Action Önpusztítók című dalára Rohonyi Gábor készített klipet, mely valósághűen mutatta be a budapesti gettókban folyó állapotokat.
  
  A zenekar 2002-es feloszlása után Szasza a Zorall zenekarral járta az országot, és egyre többször futott bele a kérdésbe: Mikor lesz újra Action? Így jött az ötlet, hogy egy nagyszabású koncert erejéig újra összeálljon a csapat. Budavári Vili örömmel mondott igent, a többiek elfoglaltságaik miatt nem tudták elvállalni a hosszas felkészülést, de ennek ellenére Ganxsta Zolee és H. Keresztes Viktor is beül pár dal erejéig a dobok mögé. Ezután Szasza megkereste zenész barátait és összerakta az új csapatot: Szendrey „Szasza” Zsolt - ének, Budavári Vili - gitár, Egyházi Gábor - basszusgitár, Sznák „Zaba” Zoltán - dob. Gőzerővel folynak a próbák, hogy egy igazán ütős műsorral léphessenek színpadra 2012. október 30-án, kedden a Club 202-ben. Vendégfellépők is lesznek a bulin, újra hallhatjuk élőben Tissyt és tiszteletét teszi Takács Vilkó is. Az Action vendégzenekara a Room of The Mad Robots lesz.
  
  Belépő: 2000HUF
  Kezdés: 20:30
  
  Figyelem! A kiírt koncertkezdés tényleges! Mivel az új rendelet szerint korábban kell befejezni a koncerteket, így a Room Of The Mad Robots 20:30-tól, az Action 21:30-tól van színpadon!



Kulcsszavak:
  action 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Action a Facebook-on

Facebook esemény

 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

A Bad Touch friss albummal rukkol elő, ez a Bittersweet Satisfaction

TUKKER BLAST FEST DAY 1-2 : PLF (USA), Bandit (USA), Decultivate, (CZ), Escuela grind (USA), Six-score (AT), Mass Reaction

Visszatért Magyarországra az Attraction Árnyékszínház

Rotten Sound [FIN] x Jack x Mass Reaction

Six Score [at] x Indoctrinate [at] x Mass Reaction x On Graves
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Válogatott zenei emlékek a Pink Floyd életművéből
Republic 35
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 struggle for life    abysmal torment    rtlhelmuth orosz    rowan atkinson    omega diatribe    omnium gatherum    vomit the soul    jennifer garner    morgan freeman    alexandra    danny elfman    live life hard    sweetest devilry    mr.big    winterfylleth    chronosphere    blake lively    zenés-táncos    the young punx    heaving earth    beregi tamás    all shall perish    barack obama    overcast    leander risingleander  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!