szerző: BarnaD.R.I., Bandanas, Cruel Hand, Jack 2012. július 16., Budapest, A38
A crossover muzsika egyik nagy öregje, a D.R.I. is tiszteletét tette kis hazánkban július közepén. A thrash/HC/punk legenda az A38 hajó bendőjében adott egy erőteljes bulit, előttük pedig a hardcore punk muzsikában utazó Cruel Hand valamint a hazai Bandanas és a Jack szórakoztatta a megjelent közönséget ezen a hűvös nyári estén.
A hardcore/grind zenét játszó Jack produkciójáról sajnos lekéstem, így a portlandi Cruel Hand nyitotta számomra az estét. A 2006-ban alakult kvintett eddig három albumot adott ki, a legutóbbi Lock & Key című lemezük 2010-ben látott napvilágot. A srácok energikusan robbantak be a színpadra és feszesen is tolták hardcore punk muzsikájukat. Sajnos ennek ellenére a közönség nem volt vevő rájuk, a színpad és a csendben figyelő nézők közötti távolság fizikálisan is nagy volt. Chris Linkovich hiába próbálta közelebb csábítani a megjelenteket, a fellépés végéig megmaradt a távolságtartás. Ettől függetlenül a banda profin elnyomta a fél órás programját és bár nincsenek náluk nagy megfejtések, egy határozottan élvezetes koncertet adtak. Húzós riffek, jól összerakott számok hangzottak el erőteljes megszólalással körítve, így nem tudom miért nem tudott tüzesebb hangulat kialakulni a teremben.
A hazai Bandanas-on már nagyobb volt az aktivitás a nézőtéren, de számomra zeneileg volt értékelhetetlen a produkció. Hiába alkotják kultikus státuszban leledző hazai underground arcok a bandát, egy csapnivaló zajhalmaz tört elő a hangfalakból. A gyenge hangzás is okolható az élvezhetetlen buliért, valamint a folyton prosztó módon káromkodó, totál unszimpatikus Papp Gyuri énekes is irritáló volt. Az utolsó nótánál a közönség egy része is a színpadra került, hogy együtt zúzzon a bandával. Szerencsére nem húzták túl a játékidőt, gyorsan befejezték agysejt romboló programjukat.
A D.R.I. (azaz Dirty Rotten Imbeciles) a crossover thrash metal meghatározó zenekara. Az 1982 óta létező banda hét stúdiólemezt jelentetett meg, igaz a legutolsó Full Speed Ahead még 1995-ben látott napvilágot. Azóta csak időközönként bukkannak fel pár intenzív turnéval. Az alapító tagok közül a gitáros Spike Cassidy és az énekes Kurt Brecht maradtak, a dobos Rob Rampy és a basszer Harald Oimoen már későbbi igazolások. A banda kultikus státusza miatt egy őrült, fergeteges, színpadmászós bulira számítottam, azonban a crossover öregjei úgy látszik nem annyira ismertek nálunk. A koncert elején különösen fagyos volt a hangulat és csak a vége felé kezdett oldódni. A zenekar is indiszponáltan állt ki a színpadra és elég unottan tolta az elején az amúgy erősen bólogatásra ingerlő bika témákat. Egyedüli kivétel a bongyor hajú Harald basszusgitáros volt, aki végig nagyon lelkesen, teljes beleéléssel játszott a hangszerén és kommunikált a számok között a közönséggel. (Mondjuk a nem létező reakciók arról tanúskodtak, hogy az angol nyelv megértésével komoly kihívásai vannak a megjelentek nagy részének.) Persze a többi zenész játékában sem volt hiba: Spike kimérten pengette a HC/thrash riffeket, Kurt meggyőzően tolta az énektémákat és Rob is úgy püfölte a bőröket, ahogy kell. Csak a mindent elsöprő, kirobbanó hangulat maradt el ezúttal. Pedig a jó 70 perces szettben kiváló nótákat kaptunk: például volt Slumlord, Dead In A Ditch, Suit And Tie Guy, Beneath The Wheel, Acid Rain, Probation, All For Nothing, Nursing Home Blues, Madman, I´d Rather Be Sleeping, Commuter Man, Abduction, Manifest Destiny, Violent Pacification és The Five Year Plan. A hangzás amúgy korrekt volt, bár a basszusgitár túl hangosra lett belőve és sok esetben elnyomta a gitárt. A fellépés vége felé aztán beindult a közönség is és oldottabb lett a hangulat, de összességében ilyen téren valamivel többet vártam a koncerttől.
Jó volt látni a crossover thrash legendát élőben, bár előzetesen orbitálisabb bulira számítottam a 30 éves jubileumát ünneplő bandától. Persze egyáltalán nem volt ez rossz koncert és biztosan nem bánta meg, aki aznap este ellátogatott az A38-ra.