lemezajánló [nagylemez]  2003. szeptember 2. kedd   10:45

nincsen hozzászólás

  Ahányszor eddig találkoztam a Space Monkezz nevével, mindig más benyomással bírt rám. Először (mikor még nem hallottam a zenét) valamiféle happyzenekarnak gondoltam. Ez tartott mindaddig míg egyszer véletlen el nem látogattam a honlapjukra, ahol két dalrészletet hallgattam meg tőlük. Ezt követően levettem a polcomról az egyik Die Krupps (remix) lemezem, mivel kedvem támadt hallgatni egy kicsit. Ez ideig még nemigen hallottam ilyesmi hangzást/dalszerkezetet hazánkbeli zenekartól. Aztán lassan eljött az idő, s kijött egy lemez Inframind címmel az Universal Music jóvoltából. Így elég gyorsan eljutott hozzám is egy darab belőle. Borítóról a promóciós reklám miatt már sokat látott, nem éppen egészséges arc néz szomorúan a szemlélődőre, körülötte mindenféle szén-hidrogén-oxigén alkotta láncolat rajzolódik ki halványan. Hátoldalán tíz számcím és apróbetűsen mindenféle információk olvashatóak, a system requirements felírat meg arról árulkodik, hogy multimédiás dolog is szerepel a CD-n. Nohát nosza, nézzük is, ne csak halljuk.
  
  Vegyes érzelmekkel hallgatom újra és újra a lemezt. Van amikor úgy tűnik, hallottam már ezt és ezt a részletet valahol, de mindig rádöbbenek, hogy ennyire összetett anyagot az ipari vonalon még nem hallottam itthoni zenekartól... bár nincs is túl sok itthoni banda ebben a stílusban (vagy pedig jól elbújtak valahogy előlem). A stílus már réges-rég létezik tőlünk nyugatabbra, főleg Némethonban és az Egyesült Államokban, de ezidáig nem tudott egyetlen magyar zenekar sem valahogy kimagasló, vagy legalábbis bólogatásra késztető produkciót felmutatni. Meg is van az oka ennek, mert, hogy befogadni tudja az ember a néhol már-már rave-be átcsapó elektronikus zene mellett a metalos gitárriffeket és a néhol pszichedelikusan eltorzított énekkel előadott, nem éppen optimista szövegvilágot, ahhoz zeneileg igencsak nyitottnak kell lennie. Itthon meg nemolyan a túlnyomó többség (egyelőre)... vagy ezt vagy azt. A lemezt érzékelhetően nem a hazai piacra szánták elsősorban, mivel minden szó angolul olvasható és hallható rajta. A CD-t az olvasóba téve elindul a multimédiás progi 800*600-as felbontásra optimalizálva. A lemez ebben a pillanatban rázendít az első nótára. Képek a zenekarról, képernyővédő, video, tracklista, e-mail, web és exit (de ez majd később).

  Első szám. Intróként sztereó légyzümmögés amolyan Reznor módra, majd egy számítógépes játékból ismerős női komputerhang (régebben sokat nyomultam PC-s játékokkal, de most nem nevezem meg melyekkel, mert megduplázódna az írás hossza). A 22 Miles From Nowhere című nóta jól rátudja hangolni az embert a lemezre. Nem túl durva, de mégsem erőtlen, bár a gitárhangzással akadtak némi problémáim, szerintem nem lett túl jól kikeverve, picit folyós és nem elég nyers az én fülemnek. A gitárnak kell a csöves hangzás, ezt még nem tudták túlszárnyalni digitális kütyükkel a mérnökök. Ezt az apróságot leszámítva a dal minden egyes hangja a helyén van, nem kell se több, se kevesebb ide. Sőt, ezt hallgatva az a gondolatom támad, hogy „ha tíz évvel ezelőtt jelent meg volna ez a lemez, akkor...”, de mivel ez nem történt meg gyorsan el is hesegetem ezt a gondolatot mindjárt a megjelenése pillanatában.
  
  Így lépek a következő track-re. Elmekapuk vagy mi, szóval Minddoors. Az imént említett rave-s, dub-os alap, majd félütemre lassuló, ütős refrén. Húzós kialakítás. Néha az az érzésem támad, mintha a srácok saját remixalbumukat készítették volna el előre egy eddig sosemlétezett korábbi lemezükről. Itt is ez a helyzet. De talán nem is baj, vagy mit is beszélek inkább érdekes dolog ez. Talán az elméjükben létezett előtte ez a sosemvolt lemez és most adták ki magukból azokon a bizonyos kapukon keresztül.
  
  A következő dal a Low Rider. Na, ha az előző dal picit rave-s beütésű volt, akkor ez most totálisan olyanra sikerült. Erre a dalra találhatunk egy koncertvideót is a lemez multimédia részében. Nekem a két első számhoz képest picit kommersznek hat a harmadik egység.
  
  Szerencsére a következő nóta, mely a Body Jailed Soul címmel lett megkeresztelve, gyorsan feledteti az emberrel az előbbi kiruccanást. Megismerem: ebből a dalból töltöttem le anno az apró részletet. Ütős megoldások, minden apró részletre és hangra kiterjedő figyemességgel elkészített sample-k, jó énekszólamok. Az egyik kedvencem a lemezen, ha nem figyelek túlságosan a gitárhangzásra. Amúgy erre a dalra készítettek egy klippet is, mely a magyar Viva-n is leadásra került a Megawatt műsorban. A videó nem rossz, de nem is mondanám a zenével egy színvonalúnak... jó ötletek vannak benne, de szenved pár gyermekbetegségtől, amikre most nem térek ki nagyon (például a zöld infrafelvételek keverése a fakó színű felvételekkel). Ez a dal többet érdemelt volna képileg.

  A következő darab a Defcon. Létezik egy bizonyos Rebirth effektszintetizátor. Na itt ezé a főszerep. Átléphető.
  
  Nemígy a következő egység, azaz a hatodik. A Noise Is My Weapon tökéletesen találkozik az ízlésvilágommal, talán emiatt megszavaznám az év egyik dalának a hazai mezőnyben. Szintén picit rave-s alap, egy átütősen torz refrénnel. Remélem készítenek erre is egy klippet (no nem olyat mint az előbbire), mert jó lenne viszontlátni, ha valamely hazai/külföldi zenei csatornára tévedek véletlen (ami nem szokott azért túl sűrűn előfordulni). Valami felkavarót, na azért nem muszály egy „happiness is slavery” félét, de valami emlékezeteset, olyat ami még átcsúszik a moderáláson.
  
  Az Inspiration egy kellemesen lágy hangulat ad az előzőt picit lenyugtatva, hogy aztán visszadurvulhassunk a nyolcadik trackre, azaz a Ecstazee-re. Jól megszerkesztett dalszerkezet, Reznor életfilozófiája jutott ekkor eszembe: „a fájdalmam nélkül én nem vagyok senki”. A szám végén egy kis samplekavarás, mintha tényleg egy remixet hallgatnánk.
  
  My Lil Whore a következő nóta. Az előzőekhez képest semmi különös, jó dalszerkezet, a második felében egy kis Senser-es hangulattal (rappes rész). Utolsó nótaként egy pontosan öt perces nóta, amolyan űrbéli hangulattal, Last 5 M címmel, végig ugyanazzal a témával, kicsit megszédítve egy wah-wah effektszerűséggel.
  
  Exit. Összességében megszavaznám a lemezt az év hazai lemezének (szeptember 1-én). Shut down. Sleep. Dreams.
  
  Konklúzió pro:
  -Angol nyelv
  -Igényesen, nagy odafigyeléssel, kellően változatosan megszerkesztett dalok
  -A dalokhoz jól illeszkedő énekmegoldások
  -Szövegvilág
  -Új stílus (igényes, pszichedelikus hatásokat felmutató industrial) meghonosítása Magyarországon
  
  Konklúzió kontra:
  -Angol nyelv
  -Elkevert gitárhang
  -Néhol egy picit túl sok rave-s rész
  -A zenével nem egy színvonalú videóklip

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: