hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2012. május 23. szerda   04:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Gotthard: novemberben Budapesten az újjászületett hardrock zenekar
2012. november 21., szerda 20H, A38 Hajó - Budapest

  A gyász és megtörtség hamvaiból születik újjá 2012-ben Európa egyik legnépszerűbb, idén 20 éves hardrock zenekara, a Gotthard. Két évvel alapító énekesük tragikus halála után a svájci zenekar megtalálta új frontemberét, így Firebirth című új lemezük immár Nic Maeder énekével jelenik meg június 1-én. Budapesten november 21-én hallgathatjuk meg az új lemez dalait, az A38 Hajó koncerttermében.
  
  2010. október 5-én szörnyű csapás érte a svájci Gotthard zenekart: az együttes alapító frontembere, a Steve Lee 47 éves korában halálos motorbalesetet szenvedett az Egyesült Államokban. Az 1992-ben alapított, és Európa egyik legnépszerűbb hardrock csapatának pályafutása ezzel egy csapásra derékba tört, és kétséges volt, hogy a gyászoló tagok valaha is képesek lesznek ismét talpra állítani a Gotthardot.
  
  Egy évvel a szomorú események után a csapat végül a folytatás mellett döntött, és hosszas keresés után, 2011 novemberében jelentették be egy új énekes csatlakozását. A mikrofont az 1971-ben született Nic Maeder vette át, aki ugyan Ausztráliában nőtt fel, de Svájcban született, így csatlakozása után is 100 %-ban alpesi marad a zenekar. Az új tag az ének mellett zongorán is gitáron is tud játszani, és felvétele után nem sokkal máris stúdióba vonult a zenekar, hogy idén tavaszra elkészüljön az új lemezzel. Ez a kiadvány végül június 1-én jelenik meg, és a Firebirth, azaz a „Tűzből születés” címet viseli majd – ezzel is utalni kívánnak a Gotthard főnixmadár szerű újjászületésére. Az új lemez valóban a gyász és a megtörtség hamvaiból tört elő, s így a vég egyben valami új kezdetét is jelenti.
  A júniusi megjelenésig ízelítőül meghallgathatjuk azt az új dalt, amelyet az új énekes csatlakozása alkalmából készítettek Remember It´s Me
  
  Az új dal magában hordozza egy kiváló új lemez ígéretét is: a zenekar elmondása szerint a Firebirth egy erőteljes, sallangoktól mentes rock and roll album lesz, letisztult megoldásokkal és sok-sok potenciális hardrock slágerrel. Egy ilyen lemez elkészültéhez nélkülözhetetlen összetevő a jól összekovácsolt, egységes és jól működő alkotócsapat. A Gotthard esetében ez adott: nem csak az mutatja ezt meg, hogy képesek volt talpra állni, hanem az a tény is, hogy az alapító tagok (Leo Leoni gitáros, Marc Lynn basszusgitáros és Hena Habegger dobos) a mai napig együtt zenélnek a Gotthard tagjaként – immár két évtizede. Ebbe a családba sikerült Nic Maedernek bejutnia. A várakozásokat fokozandó nemrég egy újabb, igen dögös dal, a Starlight.
  
  Az eddigi pályafutása alatt 3 millió lemezt eladott Gotthardnak tehát jó esélye van arra, hogy folytassa korábbi sikerszériáját, és hogy a Firebirth lemez 13 elődjéhez hasonlóan bevegye a svájci slágerlisták első helyét. Novemberben 21-én pedig a magyarországi rajongók szíve lesz soron: ezen a napon érkezik ugyanis az újjászületett zenekar Budapestre, ahol az A38 Hajón lépnek majd fel. Jegyek már kaphatók!
  
  Belépő: 6500 Ft.
  Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.


Kulcsszavak:
  gotthard 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Nincs több halasztás: április közepén érkezik a Gotthard!

Új időpontban a Gotthard!

Maxxwell; CoreLeoni (Leo Leoni-Gotthard) - 2019.12.11. BUDAPEST

Gotthard - rocker őrangyal

Gotthard, Redeem

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 born to lose    fast five    anti-flag    satyricon    king diamond    jaya the cat    anna&thebarbies    kadavar    hellripper    prince    warbringer    inspector cluzo    stargarden    the dead daisies    monte cristo    gama bomb    infected mushroom    malice mizer    rite    odin    death night feast    thin lizzy    dark moor     bourne    o´sullivan  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!