hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2012. május 23. szerda   09:53
nincsen hozzászólás

szerző: Sziget.Hu
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon
VOLT, SOUND, Sziget

  Mindössze három fesztiválon, a VOLTon, a Heineken Balaton Soundon és a jubileumi Szigeten lesz idén nyáron látható és hallható az „Év hazai elektromos zenei produkciója” díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. A világon a legismertebb és legkedveltebb hazai elektronikus zenei előadó nem tervezett fellépést az idei évben, a Yonderboi In-House néven futó háromállomásos turné kizárólag a fesztiválszervezők rábeszélésének köszönhető.
  
  A Splendid Isolation turné utolsó hivatalos koncertje 2007 őszén volt egy holland fesztiválon, és azóta, néhány exkluzív DJ fellépéstől eltekintve, nem volt színpadon, így igazi szenzációnak számít, hogy öt év után ismét színpadon láthatjuk Yonderboi-t, aki Passive Control címmel nemrég jelentette meg harmadik albumát.
  
  Mint köztudott, a nemrég Fonogram-díjjal jutalmazott művész igencsak megválogatja azokat a helyeket – legyen szó Magyarországról vagy külföldről -, ahol fellépést vállal. 2012-ben kizárólag három fesztiválon, elsőként a soproni VOLT Fesztiválon, majd a zamárdi Heineken Balaton Soundon, végül a jubileumi Szigeten lép színpadra, természetesen mindenhol főidőben. „Fontos megjegyezni, hogy a szervezők kitartó megkereséseinek és jó rábeszélő készségének nagyban köszönhető, hogy egyáltalán lesz most színpadi produkcióm.” – ad némi háttérinformációt Younderboi.
  
  ”Már javában tartanak az előkészületek, jó ideje ez van a fontossági listám élén.” - folytatja a művész. ”Rengeteg dolgot kell még addig megcsinálni: jó pár dalt tervezek átalakítani és a show vizuális részét is ki kell még dolgozni ezalatt az idő alatt.” – avat be az előkészületekbe Yonderboi, aki azt is elárulta, hogy olyan műsorral készül, amely az eddigi munkásságát átfogja, de egyben kicsit új oldalról közelíti meg azt. „Ezúttal a tánczene irányába viszem el a dolgot, most ez izgat a legjobban. Persze nem kell igazi „ereszd el a hajam” partira gondolni, de magamhoz képest táncos műsor lesz várható. Ezért is lett a turné fedőneve Yonderboi In-House.”
  
  Nagy Dániel exkluzív Yonderboi interjúja a fesztiválok weboldalán olvasható.


Kulcsszavak:
  yonderboi 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Yonderboi

 kapcsolódó cikkek: 

Frankenstein-éj Yonderboi-jal

Budapest Sounds - Yonderboi játszik: Trip Hop, Hip Hop, R&B és filmzene

Neon Music Hungary & ParaRadio present: Sole – live (Anticon, USA), Yonderboi – DJ set

Yonderboi újra

Zagar Yonderboi, Magyar Ugar az UCMG-től
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 system of a down    suicide silence    hot water music    hatóságilag tilos    therion    metrosection    over promises    johnny english    a papháború a vámpírok ellen    narnia    ingyenes     adam sandler    alvin lee    svoid    the koffin kats    pacino    joe strummer    velőrózsák    gondozoo    sziget    sorronia    gyöngyössy bence    iron man 2    danger angel    libido wins  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!