beszámoló [fesztivál]  2003. augusztus 11. hétfő   14:57

nincsen hozzászólás

  A Szigeten sokan átélhették azt az érzést, hogy azért jó lenne mindenütt ott lenni, de legalább két helyen egyszerre. Illetve alvás nélkül átbulizni az egész eseményt. Én is megpróbáltam ezt is és azt is. Egyik sem ment büntetés nélkül, vagy azért mert így a produkció feléről csúsztam le, vagy csak egy teljes napot kellett átaludnom semmit sem látva az egész rendezvényből. Ezt a godolatfüzért csak azért írtam le, mert az egész vasárnapi program számomra fehérfolt maradt.
  
  A következő napi első zenei programja a kicsit playback utánérzésű „H-Blockx” volt. Bevezető és hangulatteremtő produkciónak nem volt rossz. Előkerült néhány ismert rádióbarát sikerdaluk és jó pár korsó sör is. Az alaphangulat ezután már adott volt és minden más, ami kell egy sikeres estéhez. Rengeteg sör, nők, kitartó áramszünet és hangulatépítő „Persona Non Grata” közönségbarát fúziós és pszihedelikus tánczene. Utána sorrendben az est két legfontosabb fellépője következett a Slayer és a Testament, amit látnom kellett.
  
  Sorrendiséget követve először a „Slayer” lépett fel és rengette meg a nagyszínpadot. Elméinkbe hatoló nyers és pusztító produkcióval szántotta végig a helyszínen lévő emberek arcát. Mindehhez minimál színpadi mozgás és 100%-os zenei produkció járult. A produkcióból hiányoltam azt a minőségi erőt, ami élből leszakította volna a fejünket. Ez a hangerő alapkövetelmény a Slayer zenéjénél. No mindegy ennek ellenére precíz, pontos, lélekbemarkoló és higgadt produkciót nyújtottak. Ezen az estén olyan halhatatlan Slayer klasszikusokat hallhattunk Araya-éktól mint a „Rainning Blood, Altar of Sacrifice, Dead Skin Mask, Jesus Saves, South of Heaven, Angel of Death”. Úgy érzem, hogy ez a program összeállítás nem volt semmi. Csak úgy tényként említem meg, hogy erre a produkcióra több tízezren voltak kíváncsiak. Ez elég korrekt szám azt hiszem. Bízom benne, hogy a következő év(ek)ben is sokkal több ehhez hasonló nagy metal zenekar léphet fel a nagyszínpadon és a Hammeren.

  Az idő rövidsége és a távolság galoppozásra késztetett, hogy még véletlenül se késsem le - a Hammeren időben elcsúsztatott - az est másik nagy üdvöskéjének a „Testament”-nek a fellépését. Nagyon dicséretes és remek döntésnek tartom, hogy ez a két fellépő nem egy időben lépett színpadra, hanem egymás után. Ezért sokunknak lehetősége volt megtekinteni másik nagy kedvencét a 20 éves Testamentet is. Sajnos ezt a produkciót csak kevesebben tudtuk megnézni, a Hammer szűkös méretei miatt, de aki befért a sátorban az biztos, hogy nem csalódott. Az eredeti felállás: Chuck Billy -ének; Alex Skolnick - szóló gitár; Eric Peterson - ritmus gitár; Greg Christian -Baszus gitár; Louie Clemente -dob. Ebben a felállásban készítették el legelső albumukat az 1988-as The Legacy”-t és az utolsó közös albumukat az 1993-as Return to the Apocalyptic City”-t. Két lemez erejéig a kiadóik még megemlékeztek az eredeti felállásra.
  
  Az Atlantic - 1996-ban kiadta The best of Testament” és a Rhino - 2001-ben a The very best of Testament”. A mostani felállásban már csak Chuck”-ot és Eric”-et láthattuk. Itt Budapesten az Államok másik nagy thrash ágyúja másfélórás programmal és minden felesleges sallangtól mentes, gyilkos tempójú klasszikus hibátlan oldschool thrash produkcióval hengerelték le a hazai fanokat. Ezzel a koncerttel egy újabb nagy bulit könyvelhetünk el, és talán reménykedhetünk benne, hogy nem sokára megint hazánkban köszönthetjük újra ezt a két alap zenekart. A Testament az eredeti programtól eltérően hajnali egy órára be is fejezete a fellépését, közös meghajlással és távozással. Szerintem ezt a csúszást senki sem bánta, sem a közönség, sem a Moby Dick. Szerintem igen jó érzés lehet fellépni egy ekkora klasszikus után. A sátorban lévők a koncert után rögvest megszállták a sörelosztókat vízveszteségük pótlása végett, meg egyébként is, inni kell. A Sziget jelszava épp aktuális : Igyál, mert ki tudja meddig teheted!”.

  Szerintem nem csak én, hanem más is idő csapdába került és az időhatárok kitolódni látszottak ezen a fesztiválon, így az utolsó előtti éjszakán. Ez most nem jelenthetett problémát, csak az események és a programok peregtek rendületlenül tovább a többi színpadon. Kis pihenés után már bizonytalanul, de sikerült beirányozni a Bahiát. Megérkezésemkor még a „Másfél” muzsikált. Rajongói nem csak a sátrat töltötték meg, hanem az előtte lévő nagy zöld gyepet is (ahogy ez lenni szokott). Az újjáalakulás miatt idén kiszorultak a nagyszínpadról, talán mert már nem annyira aktuális? Nem tudom, de azt igen, hogy semmit sem vesztett a vonzerejéből ez a formáció. A látvány magáért beszélt! A koncert után kiáramló tömeg mennyiségéből ítélve nagyon is kíváncsian fogadták őket. Ezután következett a francia illetőségű „Doog” leszűkített idő intervallumú performance. Férfi és női páros előadásában túlzott hangsúlyt fektetve az elektronika használatára. Igaz, hogy a lehetőségeik végtelen tárháza nyílt meg ezekkel a kütyükkel, de valahogy túl digitális. Műsorukban akarva akaratlanul is felfedezhetjük a Másfél akusztikus gyönyöreit, valamint a noise és a groove irányvonalait is. A Doog lassan, de megszűrte a Bahia közönségét a Flash előtt.
  
  A Flashre már csak vérbeli „Flash” fanok és a botrányszagra és iróniára éhes szigetelők” voltak kíváncsiak. Mindenki Miklósa sokunknak okozott újra örömet inyenceknek való, megalkuvás nélküli polgár pukkasztó szövegvilágával és Punk n Roll-jával. Flash után ismét egy átvirrasztott éjszaka következett a Dalmátnál. Itt a csend mókusok” kikapcsoltatták a berendezéseket, vagy csak áramszünetet okoztak! Sajnos hallgatnunk kellett az Aréná”-ból ide hallatszódó dübörgést. Ez a tett roppantúl zavart, ezért körül szimatoltam és megállapítottam, hogy nem csak itt, hanem az E-klub” kocsmájában is tovább szólhatott a zene. Nem értem ezt a megkülönböztetést?! A zárónap sem jártunk jobban. De ekkor már kérdést intéztem az illetékeshez: Miért? Csak!” No comment! A kreatív Dalmátosokká minősített szigetlakók zene hiányában, leleményesen beszereztek néhány alu-kukát és kortárs VHK” kört alakítottak. Ez az esemény minden atrocitás nélkül zajlott le. Minden ittlévő ki tudta fejezni benne szunnyadó rejtett ütős vágyait. Ez a megmozdulás nem volt szalmaláng életű, mert egész éjszaka, sőt az azt követő délelőttöt is végig kísérte.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: