hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [party]  2003. augusztus 18. hétfő   16:34
nincsen hozzászólás

szerző: Sziget.Hu
Budapest Parádé
2003 augusztus 23, Andrássy út-Hősök Tere

  Immár negyedik alkalommal indul útjára a budapesti fesztiválsorozat nagyszabású záróeseménye, a Budapest Parádé. A tavaly több mint félmillió látogatót számláló rendezvény idén augusztus 23-án 14 órakor indul az Erzsébet térről, a központi ünnepség pedig a Hősök tere, a Felvonulási tér illetve az Andrássy út egy részének 44 pontján zajlik. A szervezők szerint a Budapest Parádé, amellett, hogy a Főváros nyárzáró eseménye, a legnagyobb szórakoztató zenei kiállítás is egyben, hiszen klubok és médiumok majd félszáz mozgó színpadán többszáz Dj és zenekar mutatkozik be, közöttük igazi világsztárok.
  A Budapest Parádé vendége lesz idén Dr. Motte is, a berlini Loveparade szülőatyja.
  
  A Budapest Parádét idén is több helyen afterparty zárja, a hivatalos záróesemény a Népstadion kertben, az ország legnagyobb fedett csarnokaiban, a Budapest Parádé Bónusz lesz, amelyre tavaly húszezernél is több vendég érkezett.
  
  A Budapest Parádét a Sziget Kulturális Szervezőiroda 2000-ben azzal a céllal hívta életre, hogy egy nyárzáró utcafesztivál keretében, karneváli hangulatban, guruló színpadokon mutassák be a hazai kulturális-szórakoztató élet legszínesebb szereplőit. A sajátosan hazai karnevál a zenei stílusok széles tárházát mutatja be, műfaji kötöttség nélkül, így idén többek között az egyes kamionok mellett a reggae, a hip-hop, a nu-metal, a funky és a latin zene szerelmesei ünnepelhetnek kedvenc zenéiket hallgatva de még a nagynevű hazai Depeche Mode Fan Club is indít kamiont. Bár a kamionos felvonulás, formáját tekintve világszerte elsősorban az elektronikus zenéhez kapcsolódik, a Budapest Parádé szervezői sokkal inkább egyfajta kulturális expóként definiálják a mi parádénkat, amely a hazai szórakoztató élet nagyszabású, interaktív seregszemléje. Ennek megfelelően mindazok aktív résztvevők, akik az ifjúsági kultúra területén meghatározóak, fontosak, érdekesnek számítanak. A felvonulók között szerepel 18 klub, 16 médium valamint színházak, fesztiválszervezők és jó néhány baráti társaság, a támogató Pannon GSM és a Nokia közös Zenemobilja. Mindamellett a Budapest Parádén a hazai elektronikus zenei szcéna szinte valamennyi fontosabb szereplője is színpadra áll.
  
  Az idei eseményen egy veterán Ikarusz busszal képviselteti magát a Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál, az Oktogonon fúvószenekarok fogadják a fesztiválozókat, míg a Hősök terén a nagyszámú, elsősorban elektronikus zenei kamionok között egy 50 négyzetméteres videófalon a Budapest Parádé egyes helyszíneinek élőképeit láthatja a nagyközönség.
  Ugyancsak a Hősök terén három színpadról összesen 16 fényágyú pásztázza az eget, míg a szoborcsoport mögött lézershow lesz látható.
  
  A tavalyi sikeres album után ismét megjelent a Budapest Parádé hivatalos albuma, amelyen 18 hazai dj dala hellható. A címadó dalt, a Csak 1 nap van című BPP Himnuszt idén is a Náksi vs Brunner szerzőpáros jegyzi.
  
  A Budapest Parádét este 10 órakor tűzijáték zárja s a zárórát követően a város szinte valamennyi nagyobb klubjában afterpartyval várják vendégeiket a Budapest Parádén résztvevők. A legnagyobb, hivtalos utóbuli, a tavaly 20.000 főt megmozgató Budapest Parádé Bónusz lesz, amelynek a Népstadion kertben lévő három csarnok ad otthont. A Parádé Bónuszon, a hazai sztárok mellett tíz nemzetközi sztár is fellép, többek között Speedy J Hollandiából, Luke Slater Londonból és Eddie Amador az Egyesült Államokból valamint a Loveparade szülőatyja, Dr. Motte.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Budapest Parádé

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jim carrey    terhes társaság    the limousines    kaltenecker zsolt    mörbid carnage    katzenjammer    bridge to solace    smashing pumpkins    catheine zeta-jones    pokolgép    metalfest    rocktusa    a kutya vacsorája    avenged sevenfold    xiu xiu    petter carlsen    trident    évértékelő    ghymes    spirit blue    kalála    sandler    magma rise    super 8    world painted blood  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!