hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [tehetségkutatás]  2012. március 29. csütörtök   04:05
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Egymilliós fődíjjal indul a Hangfoglaló Magyarország 2012


  Páratlan méretű könnyűzenei tehetségkutató-sorozat indul májusban Hangfoglaló Magyarország 2012. néven, amelyre hazai és határon túli amatőr zenekarok is nevezhetnek. A verseny fődíjának nyertese egymillió forint értékben hangszereket és hangtechnikai eszközöket kap, és külön díjazzák a legkiemelkedőbb hangszeres zenészeket, komponistákat és a közönség kedvencét is.
  
  A Hangfoglaló Magyarország 2012. nevű, májustól októberig tartó sorozat összesen 14 magyarországi és négy határon túli könnyűzenei tehetségkutató verseny összefogásával jön létre. A zenekarok egy három lépcsős rendszerben mérhetik össze a tudásukat. Az első lépcsőben a csapatok benevezhetnek a 18 tehetségkutató valamelyikére, ahol értékes díjakat nyerhetnek, a győztes pedig automatikusan eljut a Hangfoglaló Magyarország 2012. verseny döntőjéig, vagyis a második lépcsőig. A nyertes zenekarok az idei Hangfoglalás kiállítás első napján, október 5-én mérik össze a tudásukat Budapesten. A szakmai zsűri által legjobbnak tartott zenekar egymillió forint értékben hangszereket és hangtechnikai eszközöket nyer, valamint felléphet a profik között a Hangfoglalás kiállítás nagyszínpadán. A koncerten többsávos kép- és hangfelvétel készül, amelynek vágott és kevert anyagát a győztes zenekar szintén megkapja.
  
  A nagyszabású versenysorozat harmadik lépcsője a világhálón zajlik. Az internetes Hangfoglaló 2012. (iHM 2012.) a több hónapos verseny-sorozat teljes mezőnyének kínál újabb bemutatkozási és nyerési esélyeket. A zenekarok május 7. és szeptember 20. között tölthetik fel egy saját szerzeményük videóját a YouTube-ra. Ha elküldik a linkjét a hfh@hanosz.hu e-mail címre, a videó megjelenik a Hangfoglalás oldalon, ahol a közönség szavazhat rá. A legjobb gitáros, basszusgitáros, dobos, billentyűs, énekes, dalszerző és szövegíró személyre szabott ajándékokat, hangszert, hangtechnikai eszközöket nyerhet. A közönségdíjas zenekar nagyszínpadon léphet fel a 2013-as Hangfoglalás kiállításon és szintén megkapja a koncertje utómunkázott képi és hanganyagát.
  
  A Hangfoglaló Magyarország 2012. versenyt a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ), az Artisjus - Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, valamint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus kezdeményezte.
  - Elkötelezett hívei vagyunk a hangszeres zenének, amit minden esetben értékként kezelünk. A versenysorozat egyik fő célja is az, hogy ezek az értékek minél nagyobb ismertséget és társadalmi megbecsülést kapjanak, és ezzel valóban gazdagítsák hazánk kulturális életét. Véleményünk szerint ezeket a célokat csakis közösen érhetik el a zeneipar szereplői mondta Andrásik Remo, a HANOSZ főtitkára.
  
  A nagyszabású versenysorozat döntőjébe a III. Kelet Underground Tehetségkutató balmazújvárosi, hajdúszoboszlói, szolnoki, mátészalkai és debreceni nyertesei, valamint a Komáromi Zenész Egylet II. Tehetségkutatója, a balatonboglári Légrádi Antal XV. Tehetségkutató Rock Fesztivál, a tatabányai Peron Tehetségkutató, a paksi Jazz-Pop-Rock Tehetségkutató, a pécsi Start Ifjúsági Könnyűzenei Tehetségkutató Verseny, a szolnoki XIX. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor, a szigetszentmiklósi Roxiget, a békési Dánfoki Zenei Fesztivál és a budapesti Pulzus Tehetségkutató, valamint a felvidéki, erdélyi, vajdasági és muravidéki versenyek legjobbjai jutnak be. A legtehetségesebb fiatal zenészek október 5. és 7. között Közép-Európa legnagyobb zenei demonstrációján, a hetedik Hangfoglalás Hangszer-, Hang- , Fény- , Színpad- és Stúdiótechnikai Kiállításon mutatkozhatnak be a nagyközönségnek Budapesten.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 death valley screamers    kill devil hill    tsjuder    hatóságilag tilos    dance or die    the avengers    zac efron    muse    electric ladyland    steel panther    hiúz    venom    palmetta    sziget 2009    stadt    laibach    dead kennedys    maneskin    rammstein    sandler    downset    zach galifianakis    mason    zöld pardon    szeg  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!