hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2012. március 24. szombat   04:46
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
The Southern Oracle, Showyourteeth (A), The Sharon Tate, Téveszme
2012. április 6. Dürer Kert - Budapest

  Szerencsére április sem marad minőségi rémálmok nélkül, ugyanis a Dürer Kert kistermében négy olyan zenekar fogja váltani egymást a színpadon egy kellően fülledt és faltól falig megmozgató bulin, akik egyaránt kiérdemlik a figyelmet, és így a teltházasnak ígérkező megjelenést is. Ugyanis vétek lenne elvitatni, hogy a The Southern Oracle, a The Sharon Tate és a Téveszme nagyban hozzájárul ahhoz a generációs váltáshoz, amely eredményeképp már most egy biztos lábakon álló, fiatal és ami a legfontosabb: a zenét szerető közösség formálódik, bővül. Vendégük, az osztrák Showyourteeth pedig az A38-as, Subscribe előtti koncertjét követően tér vissza harmadjára a fővárosunkba.
  
  Az eleve biztos hangulat mellett a második legnagyobb vonzóerő kiváltképp a zenekarok által közvetített érték, hiszen a The Southern Oracle tavalyi bemutatkozó nagylemeze, a Hellwakening minden értelemben új fejezetet nyitott a hazai, haladó szellemiségű keményzenében, hiszen változatossága és szerkezeti megvalósítása egy megfontolt, kiérlelt és felnőtt zenekart tükröz. Ugyanígy sokat várhatunk a The Sharon Tate-től is, akik a mostani kamaszok és huszonévesek szószólójaként a digitális világ okozta elszemélytelenedés ellen szólalnak fel, zenéjük pedig a deathcore, a metalcore és az extrém metal között húz fel korábban nem hallott elegyedést. Az este osztrák vendége, egyben a The Southern Oracle kiadótársa, a Showyourteeth a legutóbbi lemezével ugyan nem ütötte le azt a labdát, amit a debüttől várhattunk, a dalok mégis működnek élőben, és a magyar taggal is rendelkező banda méltán érdemli ki a kontinens megbecsülését. Ilyen reményteli és közösségformáló felhozatalban pedig az estét nyitó Téveszme érdemei sem kisebbednek, hiszen az egri hardcore/punk banda amellett, hogy feltehetően a legjobb magyar dalszövegeket produkálja a színtéren, még nálunk is kivívták maguknak az év hazai albuma címét tavalyi nagylemezükkel, amit már megjelenésekor is éltettünk, és azóta sem nagyon tudunk kivenni a lejátszóinkból. Így ha április 6-ra eddig nincs programod, és van 1000 forintod négy olyan bandára, akik nélkül nem is nagyon lenne reményteli jövője a hazai (és környéki) keményzenének, mindenképp találkozzunk a kisteremben, hogy egy emberként rombolhassuk le azt.
  
  Kapunyitás: 20.00 // Belépő: 1.000 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 joe bonamassa    scorpions    petrás jános    eternal flight    jörg uken    kalapács    slayer    salvus    paso    nőnap    szalóki Ági    godot    danko jones    aceldama    des filles et des riffs    közért noise    másnaposok 2.    simpson család    redheart    túl jó nő a csajom    millennium-trilógia    black therapy    baobinga    alexisonfire    creativeselector  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!