beszámoló [fesztivál] 2003. augusztus 2. szombat 17:26
nincsen hozzászólás
szerző: UtazóMy Dying Bride és iszapfürdő Sziget 2003 második nap (1) 2003 július 29-augusztus 6, Óbudai sziget
A Sziget második napja sem volt jobb az időjásást illetően, mint az előző. Most a rizsföldek és a mocsaras, lápos területek váltakoznak a szigeten. Ezért az öltözékünket úgy kellett megválasztanunk, hogy az ne ázzon át. Én például a nehézbúvár felszereléssemel jelentem meg, mert biztos voltam benne, hogy az nem ázik át... ha nem így tettem volna, akkor minimum 1/2 óránként cserélni kellett volna a ruházatomat (bár az igazat megvalva van egy pont itt a Szigeten ahonnan az embert nem is érdekli mennyire szutykos). Az igazat megvallva a tegnapi határtalannak tűnő italozás újra megnyúvaszotta a belsőmet és a hatása nem maradt el nyomtalanul. Sajnos a kései megérkezésem a szigetre ezzel magyarázható és az is, hogy csak a Galapagos fellépésétől indíthattam el újra a nagy szigeti bolyongásomat. Fellépésüket a Bahián 20 perces késéssel kezdte meg az újra és újra megújjúlni képes Galapagos. A beállási csúszás ellenére nagyon baráti hangulatú bulit tudtak percek alatt kreálni. Sok lejátszott klasszikus mellett, azért becsúsztattak egy Mode klasszikust is. Ez a dal már a sártorban lévők kedvét is meghozta egy kis táncra. Programjuknak a könnyen befogadható dallamokkal épitkező több mint rock zene. A zenekar kötelező érvényű minden Quimby, Kispál és a PUF rajongónak! Az idő rövidsége és a programok sűrűsége valamint a távolság arra késztetett, hogy a Hammer sátor felé vegyem az irányt.
Lóhalálában gázoltam át és tekintettem meg a My Dying Bride (UK) nem mindenapi produkcióját. Ezen a napon a Hammer szinpad újra debütált. Nem is akár hogy, mert a 13 éve fényében ragyogó és folyton alkotó angol csapatot az alapitó Aaron csapatát most előszőr láthattuk hazai deszkákon. Az eltelt idő alatt komoly mennyiségben megjelent albumaikkal örvendeztették meg a metal közösséget. Itt most csak néhány az utóbbi időben megjelent művet említenék meg 34.788%... Complete; The Light at the End of the World, Meisterwerk 1 & 2 ; The Dreadful Hours. Az eltelt idő alatt a tagok nem, de a hangzás változatlanul megmaradt egy síkban. A mostani felállásban , ahogy láthattuk őket Aaron Stainthorpe -ének, Ade Jackson - bass, Andrew Craighan - gitár; Hamish Glencross - gitár; Shaun Steels - dob és Sarah Stanton - billentyű.
A mélyrehatoló és fájdalmas kis doom halállal ünnepelhetett az a majd 5000 ember, aki vette a fáradtságot és eljött a folyton emelkedő dagyonya ellenére ide a Hammer sátorba. A koncertet követően újra kocsma hangulatom támadt és nyakamba vettem a lábaimat. Elindultam felfedezni a többi sörforrást a szigeten. Igy sikerült beleakadnom a nagyvetitőben pörgő Jött egy busz és nincs tovább futurisztikus káosz-ironia új generációs filmalkotásba. Hogy mit irhatnék tömören róla? Hát izé, ezt inkább döntsétek el magatok. Rövid szemlélődés után már Dusminguet spanyolhon gyermekei szórták a nagyérdeműnek a jobbnál jobb latinos hangulatokat. Aki nem volt fáradt és gipszben az végig mozogta ezt az izzasztó 60 percet. Majd felüdülés képpen -most már csak röviditve irom le- a P.A.S.S.O leg királyabb ska zenekart vette át a hangulat irányitását. Mondhatom, hogy érdemes volt. A hazai ska szintéren szinte hónapok alatt váltak legendássá. Ez talán nem lehet véletlen, mert ezt a produkciót mindenkinek látnia kell, aki egy hatalmasat szeretne bulizni. A bulijuk végén még fáradtabban, de elsétáltam a Bahiához a The Courtesy Group szigetországbeli csapat féleleganciájú alterock produkcióját megszemlélni. Amit rólluk elmondhatok, hogy nem volt rossz. De úgy érzem, hogy a hátralévő napokban is tartogat meglepetést a Sziget.