szerző: BarnaCarnifex, Beneath The Massacre, Within The Ruins, Molotov Solution, Betraying The Martyrs 2012. február 22., Budapest, Dürer Kert
Alig egy héttel a Caliban koncert után egy hasonló jellegű közönséget megszólító koncertest került megrendezésre a Dürer Kert nagytermében. A Bonecrusher Tour 2012-es felhozatala nagyrészt a deathcore stílusból merített, a kanadai Beneath The Massacre technikás death metal zenéjének kivételével. Azon mondjuk kissé felvontam a szemöldököm, hogy a Carnifex lett a turné főbandája, de tény, hogy az utóbbi időben nagy népszerűségre tett szert az amerikai zenekar.
A francia Betraying The Martyrs kezdte meg a breakdown-okkal gazdagon terhelt este zenei felhozatalát. A keresztény metalcore/deathcore banda 2008-ban alakult, Breathe In Life című debütáló albumuk pedig tavaly látott napvilágot. A divatos külsővel és zenével bíró brigád energikusan, erőtől duzzadva adta elő a dalait, amelyek zéró egyéniséggel és századszorra hallott témákkal rendelkeznek. A színpadi kiállással és a megteremtett hangulattal nem volt gond, Victor Guillet szintis/énekes különösen agilisen szántotta fel a színpadot. Ellenben a gitárokat nélkülöző, tompa hangzáskép és az egymásra dobált, elcsépelt klisék számomra eléggé lehúzták a produkció értékét. A színesítő szintitémák még rendben vannak, de a nyálas refréneket nagyon nem kéne erőltetni, inkább eredetibb riffekkel lenne ajánlott előrukkolni a jövőben.
A 2004-ben alakult Molotov Solution a kezdeti időkben pusztító grind zenében utazott, aztán átnyergeltek a deathcore zenei világára. Sajnos megítélésem szerint lemezről lemezre szürkültek el, amelyet a mostani koncert is szomorúan bizonyított. Ez a fél órás koncert ugyanis maga volt a tömény unalom, az egymás után elhangzó, nagyon hasonló riffeket felsorakoztató számok csak ásítást voltak képesek kiváltani belőlem. A hangzás itt ugyan már jobb volt, ám az erőteljesen megszólaló tufa riffek és breakdown hegyek nem elegendőek az üdvösséghez, egyszerűen karakteresebb zene és változatosabb vokál lenne szükséges.
A 2003-ban alakult Within The Ruins jóval technikásabb deathcore zenében utazik, mint az este addigi fellépői, kimunkáltabb zenéjüknek köszönhetően kellemes színvonalbeli emelkedést eredményezett a koncertjük. A turné előtt csökkent négy főre az eddig két albumot kiadó banda tagsága és beugró gitáros nélkül csinálták végig a körutat. Remek hangzással kerültek interpretálásra a technikás és egyben fogós gitártémákkal rendelkező nótáik. Joe Cocchi egy személyben varázsolta elénk a csodás virgákat, nekem nem is hiányzott egy második gitáros a színpadról. Az este folyamán az ő fellépésük tetszett a legjobban, egy határozottan erőteljes fél órás erődemonstrációnak lehettünk tanúi.
A kanadai Beneath The Massacre koncertjét vártam a legjobban a fellépő bandák közül, a 2004-ben alakult, technikás death metal-t játszó brigád megalkuvásmentesen alkot a kezdeti időktől kezdve. Hihetetlenül intenzív, töményen komplex zenéjüket nem egyszerű feldolgozni, de meghálálja az ismerkedésbe fektetett időt. A napokban új albummal jelentkező brigádot már sok alkalommal volt szerencsém megtekinteni, így bizonyos elvárásokkal tekintettem a koncert elé. Amelyet sajnos ezúttal nem sikerült beváltaniuk és ezért nagy részben az elbaltázott hangzás okolható. Fülsértő hangerővel szólaltak meg a zúzós nóták, a triggerelt dob mögött pedig eltűntek az esszenciát adó, technikásan villantós gitártémák. A közönség is lefagyva figyelte az intenzív, brutális hangorkánt, bár az egész estére elmondhatóan elég ergya volt a közönség lelkesedése és bemozdulása. A zenekar nagy kedvelőjeként így is tetszettek a gyilkos nóták (főleg a Societys Disposable Son, a The Systems Failure és az Our Common Grave), valamint Elliot-ék is igyekeztek a színpadon, de láttam már őket sokkal jobb koncerteken is. Aznap esti bő fél órás előadásuk így sajnos a csalódás kategóriába került.
Az öttagú Carnifex az utóbbi időben egyre nagyobb ismertségre tett szert, pedig szerintem a 2005-ben alakult banda abszolút sablonos deathcore zenét játszik. Negyedik albumuk tavaly jelent meg Until I Feel Nothing címmel, és semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint az addigi lemezeik. Kiszámítható, sok klisét tartalmazó deathcore zene jó hangzással és erőteljes előadással. Így a hasonlóan semmitmondó zenével büszkélkedő Suicide Silence-el összehasonlítható a pályájuk, és az is azonos bennük, hogy élőben energikusan zúzzák el nótáikat. Ezúttal is izmos, erőteljes hangzással dörrentek meg az egész este végére már túladagolást okozó breakdown-ok és agresszív fűrészelések. A metalos kinézetű tagok bőszen rázták a rőzsét és összességében nem lehetett panasz a Scott Lewis énekes által vezényelt profi színpadi produkcióra. Csak az egyediséget hordozó értéket hiányoltam a zenéből, ahogy a stílus nagy részét alkotó, hasonlóan panelekből építkező, unalmas bandáknál.
A deathcore rajongók teljes mértékben megkapták, amiért ellátogattak a Dürer Kertbe, én azonban többre számítottam az este zenei felhozatalától. A Beneath The Massacre rosszul belőtt hangzása eléggé élvezhetetlenné tette a fellépésüket, bár a Within The Ruins remek előadása némileg kárpótolt a csalódásért és az este túlnyomó részében hallott sablonos zenei megoldásokért.