szerző: BarnaDeafheaven, Hierophant, Wasted Struggle, Wolf Shaped Clouds 2012. február 11., Budapest, Trafik Klub
A San Francisco-ból származó Deafheaven eléggé felkapott zenekar lett a tavalyi Roads To Judah című, egyébként szerintem is kiválóan sikerült debütáló lemezüknek köszönhetően. Így a hazai rajongóknak különösen nagy örömhír volt, hogy a post-black metalnak vagy hipster black-nek címkézett stílus egyik kiválósága hozzánk is ellátogat. A Trafik Klubban megrendezett klubkoncerten az olasz Hierophant, hazai oldalról pedig a Wasted Struggle és a Wolf Shaped Clouds szórakoztatták még a megjelenteket.
Az egyetemi klubhoz hasonlatos pincehelyiségben gyorsan követték egymást a zenekarok, alig 20 perces játékidőkkel pörögtek a bandák. Így sikerült a screamo-s Wolf Shaped Clouds programjáról teljesen lecsúsznom és éppen a mostanában sokat koncertező Wasted Struggle programjának végére beérnem. A bulijuknak amúgy egy hirtelen áramkimaradás vetett véget, de hamar sikerült helyreállítani az éltető energiaellátást.
A 2009-ben alakult olasz Hierophant jó sötét muzsikát játszik, a kaotikus black/HC darálások és a súlyos sludge-os őrlések alkotják a pusztító zenei esszenciájukat. A frontember Karl ráadásul elég kattant előadást nyújtott a magából kivetkőzve tántorgó, mikrofont fejéhez csapkodó produkciójával. Nagy hangerővel dörrent meg a zsigeri zúzás és a bő 20-25 perces masszív koncerten nem volt helye megnyugvásnak, csak a folyamatosan ránk telepedő őrületnek és a nyomasztó, sötét hangulatnak. A kommunikációt nélkülöző zenei agresszió hatásos volt ugyan, de nem avattam új kedvencet, számomra túl kevés a fogódzó a tüskés muzsikájukban.
A 2010-ben alakult Deafheaven rohamosan lelt nagy rajongótáborra a mostanában nagyon népszerű post-black metal zenéjével. A bemutatkozó albumuk tényleg jó lett, így én is vártam, hogy élőben tudják-e reprodukálni az ott megidézett sajátos hangulatot. A színpadra felsétáló zenészek kinézetre elég vegyes képet mutattak: Kerry McCoy gitáros mintha a menő geek sitcom The Big Bang Theory-ból sétált volna ki, az énekes George Clarke pedig szemrebbenés nélkül beillett volna egy Jobbik tüntetés kemény magjába. A Trafik Klubot is érdekes arcok töltötték meg, nagy volt az egy főre eső kockás ingek, felvarrós kötött pulcsik és vastagkeretes szemüvegek száma. Ami a lényeget, a zenét illeti, meggyőzően teljesített az öttagú banda. Nagyon jó megszólalással dörrentek meg a Roads To Judah nótái és a fantáziadús fényeknek, valamint a profin előadott muzsikának köszönhetően a hangulat is a helyén volt. George barátunk rendesen beleélte magát az előadásba: a pszichopata nézéssel rémisztgető, vadul nyáladzó énekes látszólag a lelkét adta a nótákba. A többi muzsikus inkább a hangszerére koncentrálva adta elő a dalokat, amelyből összesen három hangzott el az alig fél órás fellépés alatt. A Violet, a Language Games és az Unrequited alkotta a teljes programot, a szórványos visszatapsolás alatt pedig már gyorsan pakoltak is el a muzsikusok. Hiába csak alig szűk egy órát tenne ki a zenekar eddigi teljes munkássága, ennél azért hosszabb előadásra számítottam. Persze így is jó koncertet láthattunk, de a katarzis bizony elmaradt.
A post-black metal hívei egy színvonalas, ám rövid zenei produkciókat tartalmazó estén vehettek részt. Velős, tömör élményeket kaptunk, amelyek között a jól csengő nevű Deafheaven rövid koncertjét is pozitívan éltem meg a többi nézővel együtt.