beszámoló [koncert]  2003. július 23. szerda   14:27

nincsen hozzászólás

  Idén már sokadik alkalommal adott otthont a Kultiplex nagyszabású Hardcore-esteknek”, s a július másodikai buli is valami ilyesminek igérkezett! A programot egy hazai csapat a Penalty Kick nyitotta és két neves amerikai banda a Throwdown és a Hatebreed gondoskodtak arról, hogy az este tartalmas legyen.
  
  A tavaly ősszel alakult Penalty Kick-nek ez volt az első koncertje ha jól tudom és meglehetősen erős produkcióval rukkoltak elő. Az első szereplés ellenére mindannyiuk igazi öreg harcos” a szakmában. Gazsi az énekes a Reaction For All által lett a hardcore színtér egyik meghatározó egyénisége, a két gitáros Herceg Laci ( a Sedative Bangből ) és Szalkai Tibi ( Newborn, Dawncore, Blind Myself... ) a dobokat a Dawncore-os Zsolti kezelte” míg Török Attila, basszer a Burning Insideból lehet többeknek ismerős. Ilyen múlttal és széles zenei skálával rendelkező zenészektől pedig elvárható volt a minőségi hardcore zene. Nem is kellett csalódnunk, egy kicsit persze más volt, mint amire számítottam, de mindenképpen nagyon megfogott amit csináltak a fiúk. Nem nevezném igazi grindcorenak a zenéjüket, de a hardcoretól kezdve a különféle skandináv gitárelemeken át a death metálig mindenféle zenei próbálkozás felfedezhető volt a néhány számos produkció során. Helyenként a Dimmu Borgir ugrott be, máskor mintha Chris Barnes hörgött volna teli torokból a mikrofonba, aztán egy kis gitártéma... Nekem nagyon feküdt a zene arról nem is beszélve, hogy több slágert” is leküldtek a közönség nagy örömére. Az Agnostic Front United Blood-ja és a Dark Side Forgiven But Not Forgotten-je mellett a Dawncore Age 12-jét is hallhattuk.

  Másodiknak az amerikai Throwdown lépett a színpadra. Egyik nagy kedvencem, ha zenéjük nem is olyan kifinomult és változatos, de ízig-vérig hardcore amit nyomnak, ráadásul rendkívűl pozitív üzenetet hordoznak szövegeik. 1997 nyarán alakult a csapat, s mind az öten a Straight Edge képviselői. Több tagcserén átestek illetve közös” tagok is képviseltetik magukat pl. Keith az Eighteen Visionsből de ez az ötös formáció most elég összeszokottnak és stabilnak tűnik. Eddigi három albumuk közül a Beyond Repair és a You Dont Have To Be Blood To Be Family korongokról játszottak nekünk elsősorban. A műsor sokban hasonlított az utolsó gödöllői bulihoz, Dave ugyanolyan szenvedéllyel és erőbedobással lökte a szövegeket, Wes a dobok mögött mint valami gőzturbina döngetett, Tommy és Keith hatalmas lelkesedéssel gitároztak, míg Dom változatos helyenként akrobatikus mutatványokkal szórakoztatott minket. Ami a számokat illeti természetesen a Unite végigviharzott a tömegen. Olyan súlya van ennek a dalnak, hogy a mellkasodon érzed a nyomást, de ugyanilyen érzés kerít hatalmába a No More Hate esetében is. A hihetetlen belassulások és a refrén mindenki által hangosan ordított szövege euforikus hangulatot teremtett a kis teremben. A Family-ről meg nem is beszélek. Tipikus Throwdown dal. Egyik alapgondolata a csapatnak, hogy mindnyájan a hardcore színtér - egy nagy családot alkotunk, mindenki számíthat a másikra, a testvériségnek kell uralnia életünket és együtt kell teljesítenünk a feladatokat. Másik állandó témájuk a drogoktól és egyébb függőséget okozó anyagoktól való távolmaradásra való felhívás, melyekről a Raise Your Fist és Dont Lose Sight dalok is szólnak. Az első mintegy berobban az agyunkba, olyan durván indít, és felszólít mindannyiunkat, hogy fegyelmezzük meg vágyainkat, tisztán drogok nélkül próbáljunk meg élni. A Dont Lose... pedig inkább utasító, mint figyelmeztető. Dave itt arról énekel, hogy a szenvedélyek megölik az elmét és alárendelt szerepbe kerülünk általuk, ezért aztán ne veszítsük el a fejünket, figyeljünk magunkra és éljünk tisztán. Ha nem is pontosan erről szól a dal, de a mondanivalója mindenképp valami ilyesmi. Természetesen a hangulat megvolt, mindenkinek volt még ereje egy-egy circle pit-re, és a tartalmas koncert úgy gondolom senkinek nem okozot csalódást. Akit pedig érdekel, ha minden igaz a héten jön ki Haymaker címmel egy új korongja az együttesnek. De lépjünk is tovább, mert még volt hátra egy nagyágyu.

  Talán a nagyágyu enyhe kifejezés, hisz a Hatebreed egyike a legkedveltebb hardcore csapatoknak és pusztítanak, mint egy pestisjárvány. Jamey Jasta frontember szavaival élve: ...Mi mindig a legjobb New York hardcore hangzást próbáltuk elcsípni és hozzáadni egy keveset a 90-es évek death metal és trash metaljának brutalitásából, úgy hogy a hangzás befogadhatóbb legyen és durvább...”. Azt hiszem ezek után mindenkinek tiszta, hogy mit is jelent valójában a Hatebreed hangzás. A koncert előtt már hatalmas tolongás kezdődött a teremben és az első számok gyilkos ritmusát, egy kis táncikálás” egészítette ki. Jöttek sorra az ismert dalok, aki tudta énekelte aki nem az meg élvezte a precíz, hibátlan dalokat. A több mint nyolc éve működő alakulat, eddig nem látott el minket túl sok CD-vel, de amit kihoznak az mind veri a mezőnyt. Az Under The Knife, a 97-es Satisfaction Is The Death Of Desire és a tavalyi Perseverance albumok mind képviseltették magukat a számok között, ugyanis az amerikaiak percre pontosan másfél órát játszottak ebbe belefért az eddigi összes dal, sőt még az újjakból is hallhattunk párat -. Többeknek sok volt ez a terjedelmes előadás, de ha belegondolunk abba, hogy előző nap Bécsben ugyanennyit játszottak, illetve ha valaki észrevette mennyire élvezte a zenekar is a szereplést, akkor nem meglepő, hogy nem akartak lemenni a porondról”. Fergeteges hangulat uralkodott tehát végig, Jamey többször is mondta, hogy mostmár tényleg ez az utolsó, de mindig kitaláltak még valamit és folytatták. Minden sláger megvolt, énekeltük a Before Dishonor I will not be a victim. Ill choose my own.” - ...nem leszek áldozat, magam fogok választani... - döngető ritmusait, a Betrayed By Life nyomasztó, mérges sorait, melyben a magány, az elveszettség kiábrándító voltáról hallhatunk gondolatokat. Persze itt voltak a tavalyi album nótái is. A gyilkos gyorsasággal szaggató Proven, a Smash Your Enemies lassú indulása majd ...miután felébredtem...” a Slayer-es tempójú lidércnyomás”, és sorolhatnám a végtelenségig, hisz tényleg lenyomták szinte az összes dalt. Ami a néhány újabb szerzeményt illeti, nagyon ígéretsek voltak, ha jól tudom ősszel jön a következő album, mindenképpen érdemes lesz beszerezni. Volt itt még néhány érdekessége is az előadásnak, ha minden igaz akkor a Slayer: Raining Blood nótájának kezdő riffjével indították az egyik számot, a végefelé pedig mintha a Sick Of It All: Just Look Around dalát lehetett volna felfedezni, de ami biztos, hogy mikor már csak az igazán strapabíró koncertrejárók maradtak - sokan hazamentek vagy kimentek lepihenni akkor azért lezavarták gyorsan az egyik legnagyobb számukat az I Will Be Heard-ot is. Az ...I...will...be...I will be heard...” refrén hangosan dübörgött végig a Kultiplex nagytermében” s méltó zárása volt eme marathoni koncertnek. Nagyon-nagy volt, és ha mindezekhez hozzávesszük, hogy a Hellfest helyett küldik az európai turnét a srácok akkor valami kis büszkeség öntheti el szívünket, hisz Jamey többször is hamgoztatta, hogy remek család” vagyunk, és köszöni, hogy ennyien lejöttünk és nagyon örül, hogy nekünk játszhatott. Lehet, hogy tényleg ilyen jó a magyar hardcore színtér?
  
  Az mindenesetre biztos, hogy ismét egy remek hangulatú, kiváló csapatokat felvonultató koncerten vagyunk túl, s ráadásul, hosszú idő óta előszőr, éjfél előtt indulhatott haza a társaság...

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: