szerző: KingaMondtam neked, egy nap egy sztár örök sikerrel kalkulál 2011. december 29. Papp László Budapest Sportaréna
Karácsony tájékán ünnepelte Zorán 22-edik számú lemezének megjelenését és 10. Aréna-méretű fellépését - és nem is rejtette véka alá, hogy mekkora ünnep volt ez a Papp László Budapest Sportaréna december 29-i koncert. Nem kérdeztük meg tőle, hogy ő maga teltházra számított-e, az viszont bizonyos, hogy a koncertszervező Showtime azzal kalkulált(a ki az ülőhelyek számát), hisz a küzdőteret is úgy rendezték be, hogy nem maradt hely még egy tűnek sem. Mozogni nem igazán lehetett a karzatban sem. Ha kicsit is kinyújtottam volna a lábam, hogy megmozduljak a három órás koncert alatt - mert ugye ennyi idő alatt a végtagok azért elzsibbadnak -, az előttem ülő kobakjának vagy vállának nem éppen kellemes élmény lett volna. Mondhatnám, hogy könnyebb dolga volt Zoránnak, hiszen hol ült, gitározott és énekelt, hol állt, gitározott és énekelt, hol pedig eltűnt egy szám erejéig a színpadról, hol pedig másokat konferálva odalépett hozzájuk, vállon veregetve őket Szóval a színpadon nagyobb volt a mozgástér. Neki könnyebb lett volna a kólóra táncot ropnia - ezt próbálgatták ketten-hárman a küzdőtéren a második vagy a harmadik visszatapsban, azaz ráadásban. Bár akkor már a küzdőtéren is több volt a hely, hiszen sokan megmozdultak, elindultak kifelé - remélve, hogy megússzák a gardróbnál, a kijáratnál, a metrónál, a trolinál és a busznál a hatalmas sorbaállást, tömeget, várakozást. Mert az az igazság, ilyen nagyszabású koncert után türelemjáték kikerülni a Syma-ból. De hát az lehet a maximum, amit elérhet egy előadó, egy zenész, amit ez a koncert adott Zoránnak, és nem kevésbé a közönségnek, akik Zorán kérdésére (amit két órányi előadás után tett fel) azt válaszolták, hogy bírják még, hát hogyne bírnák, akár holnap reggelig is... Ez is elárulja azt, hogy nem mindig kell a szülők, az idősebbek, az igazmondók (ilyetén) szavaira hallgatni:
Mondtam neked, ne légy zenész Legyen botfüled, tovább érsz () Mondtam neked, az ihlet fáj Inkább jelszavakat ordibálj Mondtam neked, nem kell a gond Aki alkot, az sült bolond Mondtam neked, van sokkal jobb Legyen hatalmad s pénzed sok Hiszen ez a szám is így végződik: Mondtam neked, ez csak zene Sose hallgass a szívedre Mondtam neked, hogy hallgass rám Sose kövesd az én példám
(Lám-lám, ők se voltak okosabbak nálunk)
Mondtam neked, nem tanulság Az, hogy nekem is ezt mondták És ha elölről kezdhetném Mindezt ugyanúgy megtenném Mondtam neked, s csak járt a szám De egy percig se hallgass rám
Térjünk hát vissza a körtánchoz, amit a küzdőtéren próbálgattak járni a lányok, a Kólóhoz, amit nagy sikerrel adott elő Zorán és csapata:
Amott jöttem én a földre Itt maradtam mindörökre Megszerettem, amit kaptam Szívem ide láncol
Hitvallása ez a szöveg Dusánnak, a dal szerzőjének, és Zoránnak, az előadójának, akik így, az idő múlásával egyre kevésbé tudják feledni, hogy Belgrádban születtek, szerb anyanyelvűek, hogy volt egy tánc, volt egy tánc, a kóló, amit gyerekként tanultak családjuktól, rokonaiktól, még odahaza a nagyszülőknél, és mégis ide köti őket mindaz, amit kaptak. A lemez címadó száma, a Kóló maga a Körtánc, ami ezt a múltat idézi fel számukra - számunkra, budapesti koncertjárók számára, és gondolom, szerte a nagyvilágban élő Zorán-hallgatók számára ez a zene, ez a tánc sokkal inkább az újdonság erejével hat. Különösen Zorántól és Dusántól, akik dalaikkal univerzális azaz egyetemes emberi érzésekről, szokásokról, törekvésekről, tévedésekről, szerelmekről és csalódásokról mindannyiunkat megszólítottak. De lám, a dal közben kivetítőn követhetjük a szöveget, akár mi is csatlakozhatunk, gyakorolhatjuk, tanulhatjuk a dallamot, az éneket, amiben nem tagadja meg magát a szövegíró, máris a magunk nevében is dúdolhatjuk:
Voltam én már jöttment, mindenféle szerzet Az egyik jelző megsebzett, a másik örömet szerzett Akármilyen nyelven értenek a szentek Valahogy a végén majdcsak eltemetnek S nem marad ki a szerelem sem, a megcsalás sem: Itt teremnek a szép lányok Mindegyiknek megbocsátok Hadd üljön a más ölébe Ha a kedve tartja Fiamat a legszebb adta A lányomnak is szép az anyja És ha mégis más az apja Hát a lelke rajta
S nem maradhattak ki a meghívottak sem erről a koncertről, ami nagy ünnepnek bizonyult nemcsak Zorán számára: nem csak magyarul hallhattuk Rúzsa Magdit énekelni, hanem szerbül is, amikor előadták az Ederlezi című szerb nótát. Orosz Zoltán a harmonikán játszott, a Hiába vársz című dalt szájharmonikán vezette fel a virtuóznak bizonyuló Szabó Tamás, aki a pályaudvarról elinduló mozdony hangját ezzel a kis instrumentummal oly élethűen imitálta, hogy már-már azt hihettük, ott állunk a sínek mellett Horváth Kornél svájci hangszerén játszotta el szerzeményét, a Déja vu-t. Zorán ars poetica-ját, ezen írásban már idézett Mondtam neked c. dalt Lantos Zoltán hegedűkíséretével adták elő. Régi arcokat is láthattunk, régi hangokat is hallhattunk: örömmel fogadta a közönség Presser Gábort, hatalmas ujjongással és tapsviharral, amikor Karácsony Jánossal, Somló Tamással, Solti Jánossal együtt lépett a színpadra. Tehát az LGT-t is hallhatta a közönség ezen a Zorán-koncerten. Ennek két apropója is volt Zorán számára: az első személyesebb, hiszen 37 éve énekel szólóénekesként, és nem a Metró együttessel maga mögött. És ez a váltás azzal járt együtt, hogy az LGT állt mögötte, legalábbis annak magja. A második apropó pedig az LGT 40. születésnapja volt, mivel Zorán felidézése szerint szinte napra pontosan 40 évvel ezelőtt alakult az LGT. Emiatt várta is, hogy az év során valami történik, valamilyen rendezvénnyel, és nemcsak újságcikkekkel emlékeznek meg erről. Hiába várta, hát meghívta saját koncertjére őket - a közönség ujjongását növelve és a koncert ünnepi hangulatát emelve ezzel. A váratlan vendég - LGT - bizonyára készült erre a meglepetésre, mivel szavai szerint:
Vártam rá, hogy elmondjam, Hogy elénekeljem, hogy tudd, hogy érezd, Hogy elhidd nekem, hogy neked szól a gitár, Neked zörög a dob, neked gyúlnak a fények És csak neked írom a dalt, neked énekelek, Neked írom a dalt, neked énekelek, óóóó
Mondanom sem kell: ritkán hallható üdvrivalgással köszönte e dalt a közönség az LGT-nek. Mintha nem is 50-esek ültek volna a sorok közt, hanem tizenévesek Igen, az egykori tizenévesek egykori elevenségét hozta elő az LGT, tudván, hogy övék itt a tér, övék az örök fiatalság, övék itt a közönség
Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel, A ház is a miénk, mert mi viseljük el, Nekünk kevés fény jut, árnyékból van több, Sötét szobánkban a pók rossz hálót köt.