beszámoló [koncert]  2011. december 21. szerda   04:31

nincsen hozzászólás

  A Skalar Music Hungary és az Under The Music összefogásának köszönhetően Budapestig is eljutott a svéd Adept és a portugál More Than A Thousand közös turnéja, melyen a szintén svéd Walking With Strangers vendégeskedett a két említett csapaton kívül. A családias hangulatú eseménynek stílusosan a Dürer Kert kisterme adott otthont, de a három fellépőből egy biztosan jelezte: ők bizony többre hivatottak.
  
  Persze nem a Walking With Strangers-ről beszélek, mert a Trollhättanból származó öttagú csapat mindössze felmondta a kötelező leckét, melyet a metalcore/post-hardcore mezőnyben mindenki kívülről fúj. A csapat frontembere, Robin Schulz látványosan szenvedett a színpadon, sőt, néha még szívet is formált kezeivel, ami gyönyörű üzenete ellenére már a röhejes kategóriát súrolta. Zenéjükben felfedezhettünk némi áthallást többek közt az August Burns Redtől is, de sajnos ez sem bizonyult túl meggyőzőnek. A helyzet az, hogy a Walking With Strangers-hez hasonló csapatok már itthon is tucatszámban megtalálhatóak, így én minden rosszmájúság nélkül mondom, hogy ez a Panic & Action égisze alá tartozó gárda komolyabb változatásók nélkül sosem fog kitörni ezen szűk ketrecből.
  
  Na és akkor el is érkeztünk a bevezetőben magasztalt produkcióhoz, hiszen a More Than a Thousand valami félelmetesen jól szólt élőben. Igaz, hogy harmadjára jártak már itt rövid időn belül, de korábban mindig közbejött valamilyen más buli, ami miatt nem a portugálokat választottam célpontul. Nagy hiba volt, mert a Vasco Ramas vezette csapat az első daltól az utolsóig állejtős állapotba küldött, ami két dolog miatt is különösen pozitív. Egyrészt, hogy a zenekar némely tagja egy szűk órával a fellépésük előtt még részegen támolygott a Dürer folyosóin, másrészt pedig mert albumról eddig nem győztek meg a srácok. Utóbbi dologhoz hozzátartozik persze az is, hogy rengeteg agyonhype-olt amerikai csapatnál minőségibb produkciót nyújtanak, csak valahogy ezt is kevésnek gondoltam ahhoz, hogy újra és újra betegyem mondjuk a legutóbbi, Volume IV: Make Friends and Enemies lemezüket a lejátszómba. A buli előtt egyébként a dobos, Wilson Silva volt a legbeszámíthatatlanabb állapotban, ennek ellenére remekül lenyomta ő is a nekik kiszabott 40-45 percet. Brutálisan erősen és egyben érzelmes fogóssággal hasított a We Wrote a Song About You vagy a Feed The Caskets is, de az igazán nagy meglepi csak akkor következett, mikor Ramas egy szál gitárral egymaga adta elő Adele Someone Like You című slágerét, melyet saját bevallása szerint korábban csak odahaza nyomott el. Mindezt megelőzően és ez után is nagyon közvetlen módon tartotta a kapcsolatot közönségével a portugál macsó, szeretett is volna mindenki a nyakában lógni, vagy csak egy sort elénekelni vele valamelyik zúzós tételből. Az igazi csattanó természetesen a végére maradt, hiszen a No Bad Blood ahogy sejteni lehetett élőben is szenzációs, Vasco pedig mindenkit meggyőzött arról, hogy tiszta énekhangja valóban élményszámba megy.
  
  Az Adeptről egyetlen dolog maradt meg nekem a tavaszi Calibant kísérő fellépésükről: énekesük, Robert Ljung. Persze nem azért, mert lenyűgözött volna a színpadi tehetségével, sokkal inkább termete miatt, melynek okán biztos sokan cikizték ott Svédországban, ahol mindenki jó nagyra nő. Viszont a kis svéd Dani Filth-nek és csapatának más gondja is akadt emellett, méghozzá, hogy élőben nem igazán jön elő az a szép tiszta ének, amit a stúdióban olyan remekül összerak a digitális technika. Az egész műsort vontatottnak éreztem, amelyen talán csak az az egy üde színfolt segített, hogy egy srác a csapattal együtt adta elő a Shark! Shark! Shark! című dalt. Mint kiderült a fiatalembernek születésnapja volt, így le tudta egyeztetni a bandával, hogy összejöjjön ez a (számára) különleges lehetőség. Minden elismerés az északi brigádnak, hogy teljesítették a fiú álmát, még ha én nem is értem, hogy annyi jó metalcore csapat mellett kinek lehet a kedvence épp az Adept. Mielőtt teljesen laposra tipornám itt a zenekar nimbuszát, érdemes megjegyezni, hogy azért néhány dal, mint például az Ivory Tower vagy a First Round egész kellemes volt, de nagyon hiányzott/hiányzik valami a csapatból, ami élőben is közkedveltté tehetné őket. Az utolsó nóta eljátszása után ráadásul úgy tűntek el a sötétben, mintha csak a Metallica állt volna addig a színpadon.
  
  Én mindig is azon a véleményen voltam, hogy a svédek nem tudnak hibázni a zenében, viszont az Adept és a Walking With Strangers közösen sem tud annyit nyújtani, mint a More Than A Thousand, akik hamarosan legendás státusba is kerülhetnek, ha továbbra is ilyen hőfokon égnek majd.

Kulcsszavak:
  adept      more than a thousand      walking with strangers 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás