hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2011. december 14. szerda   05:05
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Bemutató - a FÜGE és a Szakkör bemutatja: Egyirányú út
2011. december 19- 20. 22h, MU Színház - próbaterem

  Alkotók: Szandtner Anna, Polgár Csaba, Thuróczy Szabolcs, Kovács Dániel, Róbert Júlia, Tasnádi István
  Produkciós munkatársak: Kiss Réka Judit, Kulcsár Viktória, Szabó Julcsi
  
  A sértett postai kézbesítő a rendőröknek elmondta, hogy Ózd belterületén, egy salakos bekötőúton közlekedett éppen motorral. Egy ismeretlen gyártmányú, típusú, hatósági jelzésű személygépkocsival lassítottak mellette, majd a jármű nyitott, jobb oldali első ablakán keresztül gáz-spray-t fújtak az arcába. A kézbesítő emiatt rövid időre elvesztette látását és a motorkerékpárral elesett. Ekkor a személygépkocsiból ketten kiszálltak, megint lefújták, ököllel ütlegelni kezdték, miközben a táskában lévő készpénz átadására szólították fel. A postás ekkor a felszólításnak eleget téve kis címletekben lévő papírpénzt adott át támadóinak, akik ezzel nem elégedtek meg, a táskában lévő maradék készpénzt is magukhoz vették, majd autójukkal elhajtottak. A sértett bejelentését követően az ügyben nagy erőkkel indult meg forrónyomon az üldözés. Az ügyben végzett azonnalos intézkedések akkor nem vezettek eredményre, azonban a nyomozást végző kollégáknak egyre gyanúsabb lett az eset, így a vizsgálatot más irányokba is kiterjesztették.
  
  jegyár:2200.-Ft
  diákjegy: 1200.-Ft
  nyugdíjas jegy: 1100.-Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Legenda-változatok - Sulyok Gabriella kiállítása
Játékszín Podcasting - Menopauza és ami mögötte van!
A Thália Színház a 2024/2025-ös évadban közönségkedvenc előadásokkal készül
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 inspector cluzo    six feet under    dwayne johnson    stonehenge    till we drop    septicmen     eye for i    contagion    rózsaszín pittbull    as they burn    skindred    adept    off with their heads    csorna    waszlavik    yonaka    wasting light    nicole kidman    noise of irrational    petrás jános    dead and divine    whispered    trident    my gift to you    semi holsen  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!