hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2011. november 21. hétfő   04:30
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Danko Jones, Biters
2011. december 6. 19:00, Budapest - Dürer Kert

  Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy az idei Mikulás alkalmával a minőségi rockzene szerelmeseinek nem kell megelégedniük a cipőkbe rejtett virgácsokkal, hiszen a Dürer Kertben adja első hazai klubkoncertjét napjaink egyik legnépszerűbb kanadai zenekara, az augusztus utolsó napjaiban Szegeden is megfordult Danko Jones.
  
  Torontói feleink negyedik hazai strigulája pedig feltehetően a leghangosabbnak ígérkezik, hiszen az újkori hard rock egyik legnagyobb alakja a két Szigetes és az idei SZIN-es bulit követően végre nem sátorban vagy szabadtéren, hanem a nagyterem falain belül biztosíthatja azt a forró hangulatot, amit a korábbiakban mindenki megtapasztalhatott, aki esélyt adott a civilben rádióműsort vezető Danko zenekarának. Ugyanis a már több aréna- és fesztiválturnét a háta mögött tudó zenekar a mai napig nem felejtette el, honnan jött, és ugyanolyan lelkes lazasággal igyekszik megfelelni mindannak, amiért az egész banda hivatott volt: ez pedig nem más, mint a közönség szórakoztatása, ami a dalokon túlmenően a buzdító és közönséggel kapcsolatot tartó átkötésekben is megnyilvánul, hiszen minden Danko Jones-koncert lényegében az újkori megfelelőjét adja a hatvanas évek rock and rolljának. Márpedig ha nem perdülsz táncra, nem is fogod érezni és érteni mindazt, amit a srácok eddigi öt nagylemeze a nők, az autók és a hangerő tengelyén hirdetett, és hirdet is mind a mai napig, mert ha másról nem is nagyon van szó az egyes dalokban, ebben mégis ők a legjobbak. Így pedig ha szeretnél úgy felkészülni az idei év zárására, hogy a nagy hidegben még egyszer igazán felelevenítsd a nyár minden forróságát, vagy csak szeretnéd meglepni az asszonykádat azzal, hogy stílszerűen egy XXI. századi bálba viszed (persze a Cadillac sem árt), mindenképp az első sorokban lesz a helyed: a többiről majd gondoskodik a Danko Jones, és az előzenekari pozíciót betöltő amerikai Biters.
  
  
  2011. december 6., Budapest @ Dürer Kert, 19:00
  DANKO JONES (CAN) + Biters
  Jegyárak: 5.300 (november 23-ig a jegyirodákban) / 6.000 (november 24-től a jegyirodákban és a koncert napján)
  Jegyelővétel: Ticket Express, Westend Speed, CD Pince, Underground Store, Dürer Kert


Kulcsszavak:
  danko jones      biters 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Jegylink

Facebook esemény oldal

 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Skalar Music

 kapcsolódó előadók: 

Danko Jones

 kapcsolódó cikkek: 

Nova Rock 2017 - 2. rész

Volbeat: itt egy szöveges videó Danko Jones-szal

Hegyalja 2012 - Pendulum, Biohazard, Arch Enemy, Enter Shikari, Engine Earz Experiment, Parov Stelar Band, Danko Jones

Danko Jones, The Biters

Danko Jones videóinterjú
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kapcsolódó fotók: 

Danko Jones (CAN) - 2011. december 6. Dürer kert

The Biters (USA) - 2011. december 6. Dürer kert
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fran palermo    systemhouse33    howard jones    james l. brooks    red hot chili peppers    fuzzkeyone    hope the last    bedlam    negura bunget    kalála    guns ’    fit fat    british sea power    gotthard    beatrice    gama bomb    transformers: dark of the moon    hail of bullets    jonathan nolan    tristania    sisters of mercy    underworld 4    faces of suffering    daedelus (usa) live    nemes nagy ágnes  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!