hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [könyv]  2011. november 5. szombat   19:10
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Könnyű Műhaj - brit humor, magyarul
Jaffa Kiadó

  Galla Miklós saját bevallása szerint verbálisan nagyon kreatív korszakát éli. Habár a Könnyű Műhaj című könyv elkészítésének ötlete a Jaffa kiadótól származik, az abszurd humor itthoni zászlóvivője nem csak hogy érzett magában erőt egy minden tekintetben szórakoztató olvasmány elkészítéséhez, hanem meg is valósította azt. A végeredmény pedig talán az utóbbi évek legviccesebb alkotása lett.
  

  A könyv rengeteg apró részből áll össze, így például intelligencia teszt, rímszótár, nyomtatott zörejtár, zenekari kívánságlista, apróhirdetések és színészportré is megbújik a lapokon. Ezek közül jó néhány a Holló Színház műsoraiból lett átemelve, de bőven találunk vadonatúj darabokat is a műben. A kötet nagy hangsúlyt fektet Ügyes Lajos irodájára, melynek hétköznapjait többrészes képregény formájában vetette papírra a szerző. A rajzokat ehhez a blogjáért 2009-ben Alfabéta-díjat kapott ismert képregény rajzoló, Csordás Dániel készítette.
  
  Angliában nem ritka a hasonló kiadvány, elég csak a Mighty Boosh nevű csoport Mighty Book of Boosh kötetére gondolnunk, melyre felépítésében talán a legjobban hasonlít a Könnyű Műhaj. Hogy Galla Miklós olvasta-e egyáltalán az említett alkotást, vagy önmagától sikerült a népszerű brit humoristákhoz ily módon hasonuló könyvet alkotnia, talán mindegy is, mert ez a darab itthon abszolút hiánypótlónak számít. Na de mi a helyzet azokkal a Galla-rajongókkal, akiknek szövegesen nem jön át ez a fajta humor? Szerencsére rájuk is gondol az író, hiszen hamarosan CD-n, hangoskönyv formájában ugyancsak megjelenteti a művet.
  
  Nevezzük akár abszurdnak, akár intelligensnek vagy infantilisnek a Könnyű Műhajt, tény, hogy nagyon szórakoztatóra sikeredett. Így hát nem is tudunk mást ajánlani olvasóinknak, mint hogy vegyék célba a legközelebbi könyvesboltot és emeljenek le egy példányt a polcról. Majd (miután kifizették) vigyázzanak, mert ha már a hazaúton belelapoznak, bizony sokan fogják Önöket megbámulni, amint görcsösen próbálják leplezni röhögésüket.


Kulcsszavak:
  galla miklós      jaffa      könnyű műhaj      mighty boosh 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Jaffa Kiadó

 kapcsolódó cikkek: 

Október 14-én Könnyű műhaj Galla Miklóssal

Galla Miklós: Könnyű műhaj

Újra ringben Galla Miklós csapata, a GM49

Szépségem titkai - Galla Miklós önálló estje az IBS Színpadon

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
Magyarországon is elindul a MERITA projekt – európai kamarazenei együttműködés
Nemzetközi kiválóságok érkeznek a II. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválra a Belvárosi Főplébánia-templomba
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 noctiferia    british sea power    lars ulrich    devilfire    stimmgewalt    fleshgod apocalypse    atticus ross    for good    joana amendoeira    kvelertak    nuclear blast    amber schmidt    carbonfools    rosario dawson    blahalusiana    kihajolni veszélyes    trail of tears    iphone    social distortion    mila kunis    csihar    overkill    lovasi andrás    decapitated    isomnium  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!