lemezajánló [nagylemez] 2003. június 23. hétfő 13:43
nincsen hozzászólás
szerző: DinoMarilyn Manson: The Golden Age of Grotesque Universal Music
Marilyn Mansonról megszokhattuk már, hogy igen sokat ad a külsőségekre. Bárhol is jelenik meg, külseje inkább botránykeltő, mint kultúrált, és sokan épp ezért már alapból ellenszenvvel viseltetnek iránta. (Más kérdés, hogy a zenei stílusa se egy mindenki számára hallgathatónak minősülő könnyed valami. :)) A rajongókat azonban mindez egy cseppet sem zavarja, Manson pedig hatodik nagylemezét készítette el számukra.
A The Golden Age of Grotesque (A groteszk aranykora) címet viselő lemez egy rövid instrumentális intróval nyit, melyet a Matrix Reloaded soundtrack albumról már ismert szám követ, kissé talán önirónikusan degradálva a lemez tartalmát: This is the New Shit, azaz „Ez az új szar”. (Vagy esetleg arra próbált rávilágítani ezzel, hogy a mai fogyasztói társadalomban már mindent el lehet adni? Mivel Manson albumai is egyre inkább kezdenek kommerciális irányba menni, így is értelmezhetjük a dolgot.) Ismétlődő szavaival kicsit butuskának tűnik a szöveg, de egy jó összhatású szám, mely után a hasonlóan pozitívan jellemezhető, a videoklipjéből már ismert mOBSCENE következik. A női kórus refrénje enyhén hajaz a Faith No More Be Aggressive számára, és elsőre igen furcsán hat, viszont gyakorlatilag maximálisan jellemzi a lemez dalainak szövegvilágát: a rengeteg „fuck”, „bitch” és hasonló szavakat. Ezt egyik kedvencem, a Doll-Dagga Buzz-Buzz Ziggety-Zag követi, egy erőteljes dob alapra épülő, igen pergő szám. Az átlagos Use Your Fist and not Your Mouth után jön a legfurcsább hangzású - és egyben címadó - dala az albumnak. Igazából nem is tudom eldönteni, valójában tetszik-e vagy sem, annyira vegyes kép alakult ki bennem róla. Az össze-vissza ugráló hangmagasság igen egyénivé, de egyúttal nehezen emészthetővé is teszi a számot.
Az album második fele egy kicsit vegyesebb képet mutat, gyors és lassú számok keverednek, de első hangzásra inkább az „unalmas” jelző jutott róla eszembe. Talán a sokat ismétlődő refrének miatt lehetett, de a sok esetben lassabbá váló ritmus is tehet róla. Később ez a véleményem megváltozott, és a Holy Wood utolsó számaihoz hasonlóan igenis jó, hallgatható számokat kapunk, még ha nem is lesznek ezek Manson csúcs-dalai. No és nem ezek azok a számok, amik alapján valaki Manson rajongóvá fog válni.
Az albumot a nyitáshoz hasonlóan egy instrumentális darab zárja, pontosabban zárná. Ugyanis 15 mp szünetet követően bónusz track-ként felkerült még a Tainted Love című Soft Cell feldolgozás, mely a „Már megint egy dilis amcsi film” betétdalaként lett sokak kedvence (köztük sokan valószínűleg életükben nem hallgattak előtte Manson CD-ket, de ez után biztos Manson-rajongóknak kezdték nevezni magukat, mert ezt az egy számot hallgatták egész nap ;-). Mindenesetre pozitív, hogy így azok is hozzájuthattak ehhez a jól sikerült feldolgozáshoz, akik nem vették meg se a filmzene CD-t, se a kislemezt.
Manson amúgy nagyon szeret a címekkel is játszani. A már említett mOBSCENE nem véletlenül van kis kezdőbetűvel, de a (s)AINT, vagy a borító hátán csak egy pikk jellel leírt Spade is hasonló játék a szavakkal, jelentésekkel. Nem beszélve a Ka-boom ka-boom igen fantáziadús címről :). Kissé azonban inkább már szomorú, hogy ilyen szövegeket megenged magának Manson.
A Golden Age of Grotesque gyakorlatilag nem több, mint Manson előző albumai. Nem a legsikerültebb lemeze, de egy jó album a megszokott stílusban: erős basszus, dobok, metálos gitár riffek, torzított énekhang, és a szokásos durva szövegvilág, mindez Manson megszokott hangjával. A rajongók nem fogják megbánni a beszerzését, a stílust részben kedvelők viszont maximum az album