hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előadók   2011. augusztus 3. szerda   04:08
nincsen hozzászólás

szerző:
deviANT


  
  A zenekar története a 2009-es év végén, egészen pontosan Decemberében kezdődött, de ezt megelőzendő sem voltak a jelenlegi tagok ismeretlenek egymás számára, ugyanis még a kezdetek kezdetén Pozojevich Miki, aki a dobos pozícióját tölti be, együtt tanult zenélni Incze Laci gitárossal. Ám az idő során mindketten más irányba indultak el zeneileg. Miki a Körösladányi Helldog csapatában gitározott (ahol nem mellesleg az énekes szerepét Jónás Jenő, a csapat mostani hangja töltötte be) majd ennek megszűnésével, a Helldog mondhatni utódzenekarában, a Bloom együttesben folytatta zenei pályafutását. Eközben Incze Laci néhány erőtlen próbálkozástól eltekintve otthon fejlesztette tudását, és írta a témáit. Jóval a Bloom megszűnése után találkoztak újra, és mint ahogy ez lenni szokott, merült fel a zenekar alakítás gondolata. Igen ám, de ez ezen a vidéken, zenésztársak híján, nem könnyű feladat. Így esett, hogy Miki gitárról, dobra váltott, Laci gitározott, és bevették harmadik tagnak Pozojevich Mátét, aki amellett, hogy régebbi basszusgitáros-múltját elevenítette fel újból, Miki öccse is egyben. Úgy kezdték, mint mindenki más. Nagy elődök örökzöldjeit dolgozták fel, illetve adták elő, míg nem rájöttek, hogy értelmesebb dolog saját számok írásával kísérletezni. Közben a garázsból, a helyi művház színpadára tették át próbahelyüket, és egyre intenzívebben gyakoroltak.
  
  Talán a már eddig is rengeteg belefektetett munkának köszönhető, hogy kezdték komolyabban venni a zenélést, a zenecsinálást. Alig pár hónap alatt, és teljesen a nulláról indulva, számtalan feldolgozással, és ami a legfontosabb, négy komplett, kidolgozott saját számmal büszkélkedhettek. Ekkortájt érezték, hogy eljött az idő bemutatni a tudásukat másoknak is, és nemsokára létrejött az ekkor már deviANT néven futó csapat első koncertje, ahol, mint vendégénekes segítette őket a sok éves zenészmúlttal rendelkező Jónás Jenő, aki a szintén Füzesgyarmati !SÚLY! zenekar megszűnése után, úgymond munka nélkül maradt. Olyannyira sikeresen zajlott le ez az előadás, hogy Jenő innentől a vendég énekesi titulust a frontember megnevezésre cserélte, és komplett számokká varázsolta a zenei alapokat. Időközben a csapat rendes zenekarrá kovácsolódott, és pár környékbeli koncert után nekiláttak elkészíteni bemutatkozó hanghordozójukat, melyet a Kecskeméti Origo Stúdióban rögzítettek, és a szegedi illetőségű Vári Gábor (Dystopia) kever. Várható megjelenése, Szeptember közepe. Közben a csapat benevezett fennállásának első tehetségkutató versenyére is, melyen meglepetésre igen szép helyezést értek el.
  
  Tagok:
  
  Jónás Jenő - ének
  Incze László - gitár
  Pozojevich Máté - basszusgitár
  Pozojevich Miklós - dob


Kulcsszavak:
  deviANT 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A zenekar honlapja

A zenekar Facebook oldala

 kapcsolódó cikkek: 

Leecher: megjelent a Deviant album, itt az új klip

Leecher: dal- és klippremier a jövőre érkező Deviant albumról

Dreadful Peace, deviANT, No More Gravity és Worning ma Szeghalmon

Anger Control - megjelent a deviANT új demója (videó)

Visszajelzés az mindenképp pozitív volt - Interjú a deviANT zenekar tagjaival
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pintér csaba    dave gahan    fishing on orfű    madder mortem    demoshow    banco de gaia    michael bublé    butcher babies    uneven structure    jaume collet-serra    gackt    talentométer    another way    owen wilson    gojira    robert downey    the town    vin diesel    winter    metapay    u2    toxic holocaust    fall out boy    rhapsody    pelican  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!