beszámoló [koncert]  2003. június 17. kedd   17:35

nincsen hozzászólás

  Mióta ezen az árpilisi rendezvényen is túl vagyunk sok-sok gondolat fordult meg a fejemben. Mi lehet az oka annak , hogy ott fent északon, annyi jó zenekar születik (műfaji megkötöttség nélkül)? Lemezeket jelentet meg és több hónapos turnékkal bejárja a egész földet?
  Nagy öröm volt számomra, hogy ezen a tavaszon ismét három nagy klasszisnak tekinthető metal fellépőt láthattam a Pecsa színpadán. Az egyik a legendás gitáros Yngwie J. Malmsteen, a másik kettő pedig nem lehet más mint a Stratovarius és a Symphony X. Ezt a koncertet egyébként is jó kis felező bulinak tekinthetjük, majd egy hónappal a nyárköszöntő nagy metal seregszemle, a Summer Rock előtt.
  
  Ezen a délutánon sem döbbentem meg azon, hogy a rajongók jó része most sem sietett be a csarnokba megtekinteni az előzenekarokat. Inkább a fás, bokros ligetben lévő padokon hűsöltek. A koncertet a finn Thunderstone nyitotta meg. Alakulásuk 2000-re tehető és Nino Laurenne gitáros nevéhez kötődik, kihez sorra csatlakoztak a jelenlegi zenésztársai. Mirka Rantanen (dob), Titus Hjelm (baszus), Pasi Rantanen (ének) és legvégül Kari Tornack (billentyűs), aki 2001 nyarán csatlakozott a zenekarhoz. Az ő hangszíneivel és technikai tudásával szinte kiemelte az egész zenei építményt az átlagos power-metal zenekarok közül. A zenei iparban a feltűnésüket kezdetben az Mp3.com is segítette, majd később a legendás metal kiadó Nuclear Blast figyelt föl rájuk, aki az első promóciós anyagukat és debütáló cd-jüket 2002 júliusában meg is jelentette Thunderstone néven.
  
  A színpad mögött egy mindent betakaró bazinagy feketevászon hirdette a Thunderstone ez esti fellépését. Előtte még egy kevés Whitesnake is belefért az alkalmi hallgatóságnak a finn ötös előtt. Kellemes nosztalgiára sarkaló felvezetőt, egy még kellemesebb hangulatot árasztó, középtempós koncert követett. A butított műsoridő ellenére a zenekar korrektül végig nyomta programját azt a majd 5-6 számot. Pici utánérzésem támadt. A Thunderstone tényleg korrekt produkciója alatt és után is. Egy kicsit felfedeztem a Startovarius, Sonata Arctica, Whitesnake, hatásait a produkciójukban. Ez nem baj, csak a további produkcióikban ne kapjanak nagyobb hangsúlyt a saját ötleteiknél. A koncerten kevésbé volt jelentős Kari billentyű játéka, inkább a háttérben maradt. Egy picit sajnáltam, hogy így alakult, de talán a következő lemezeiken több szerepet kap a szintetizátor. A zenekar torkát Pasit egy újabb generációs klasszikusnak tekintem. Az ő hangjával Mirka és Titus precíz játékával együtt egy nagyon korrekt alkotókból álló csapatot láthattunk. Ez az ötös alapos és felkészült erő demonstrációval és megnyerő előadásmóddal bizonyították, az itthoni közönségnek is a helyüket ezen a turnén.
  
  A fellépésük után egyre jobban izzott a talaj a rajongók talpa alatt. A közönség jó fele csak a Symphony X-re váltott jegyet, de ha már ott volt, akkor egyúttal megnézték a Stratovarius fellépését is (utólag biztos vagyok benne, hogy nem bánták meg, mert showt nyomtak a javából!).

  A műsort, mint előbb említettem a sokak által várt Symphony X folytatta, ez talán nem is lehetett véletlen, mert Romeo (gitár), Pinnella (billentyű), Allen (ének), Leopold (basszus) és Rullo (dob) zenei fejlődésükben nem kis nevek játszottak főbb szerepet, mint a jazz legenda Al Di Meola, a gitárgigász Yngwie Malmsteen, a doom apostol Black Sabbath, az őrület határát súroló technikai rockmágus trió Emerson, Lake and Palmer, a legütősebb jazz dobos Billy Cobam, az útkereső Peter Gabriel, a rock legendák Deep Purple, Pink Floyd, Led Zeppelin és az Iron Maiden. A komolyzenei részről Stravinsky, Mozart, Bach és Chopin.
  
  A Symphony X nyolc éve alatt nyolc hanghordozót jelentettek meg. 1994.: Symphony X; 1995.: The Damnation Game; 1997.: The Divine Wings of Tragedy; 1998.: Twilight in Olympus és a Prelude to the Millenium; 2000.: V:The New Mythology Suite; 2001:. Live on the Edge of Forever, 2002.: The Odyssey. Ebből a kollekcióból állították össze programjukat. A műsorban szereplő első 4 tétel a 2000 és a 2002-es albumról került ki. Evolution (V: The New Mythology Suite); Inferno (The Odyssey); Wicked (The Odyssey); Communion and the Oracle (V: The New Mythology Suite), ez volt az a fejlődési szint, ami a tagok állandóságát hozta. A műsor második része pedig a zenekari változások jegyeit viselte a 1997, 1998 és a 2002-es albumok anyagairól került be a programba. Az Out of the Ashes (Prelude to the Millenium), Awakenings (The Odyssey), Smoke and Mirrors (Prelude to the Millenium) és a Of Sins and the Shadows (TheDivine Wings of Tragedy).
  A Symphony X csapatát nem véletlenül tartom/tartják az egyik legnagyobb progresszív metal csapatnak ezen a golyóbison. A zenei felkészültségüket és kreativitásukat nem csak a lemezeiken hallhattuk ki, hanem itt Budapesten is. A három szólista Romeo, Allen és Pinnella hihetetlen összhangban játszották le a dalokat. A szólisztikus tételeket a két vetélytárs Romeo és Pinnella korrektül osztotta fel egymás között fele-fele arányban. A felkészült játékuk szerintem sokunkat meggyőzött arról, hogy érdemes volt ennyire kiélezni ezeket a megirt alaptételeket és szólóbetéteket. De nem akarom háttérbe szorítani a ritmusokért felelős zenészeket Rullot és Leopoldot sem, mert az ő alapjaik nélkül egyáltalán nem tudott volna Romeo és Pinnella ilyen hihetetlen összefogott hangzást alkotni, sem ezen a koncerten, sem a hallható albumaikon. Ez nagyon fontos, mert a progresszív műfaj nagyon épít a váratlan technikai megoldásokra. Ha netán jobban sikerül belemerülnünk az Emerson, Lake and Palmer, Vedres Csaba és Stravinsky hihetetlen gazdag zenei világába, akkor sok mindent sikerül megértenünk ezzel a csapattal kapcsolatban is, mert a Awakenings” alkotásban halmozottan felfedezhetjük az ilyen és ehhez hasonló zenei megoldásokat. De ez csak egy alkotás volt a sok közül. Ezen a turnén érzésem szerint inkább gyorsabb tételeket választották be a műsorba, melyek közül is a legsikeresebbeknek tartom az Evolution; Out of the Ashes, Smoke and Mirrors.
  A majd ötven perces programjuk végén gyorsan meghajoltak és búcsút intettek a rajongóiknak, a füsttel és kicsapódó párával teli teremnek. Az utolsó fellépő programja előtt, még jó harminc perces szünetet kellett átvészelniük a Stratovarius fanoknak, a teljesen letakart színpad előtt.

  És az est fénypontja a szimfonikus metalnak egy másik nagysága a Stratovarius következett. A csapat legmasszívabb felállása 1995-től terjed egészen napjainkig. A Stratovarius legrégebbi alapító tagja Timo Tolkki” gitáros, aki 1984-től formálta a zenekart. A második legrégebbi tag, majd kilenc évvel később 1993-ban Jari Kainulainen basszeros csatlakozott. A zenekar torka showman” a 32 éves Timo Kotipelto 1994-ben, majd rá egy évvel később Jörg Michael dobos és Jens Johansson billentyűs is csatlakozott Tolkkihez. Ezalatt a majd nyolc év alatt, hét nagylemezt és számtalan másikat adtak ki - ha pontosak az értesüléseim.
  Így utólag nem lehet panaszra okunk ezzel a koncerttel kapcsolatban. Sorra emelték ki a jobbnál-jobb dalaikat ezen az estén. Túlnyomó többségében az Episode 1996-os albumról Speed of Light”; Father Time”; Forever”; Will the Sun Rise”; Season of Change” és a 2003-as legújabb Elements Part I. albumról, Eagleheart”; Find Your Own Voice”, Soul of a Vagabond” , Fantasia”, Stratofortress”, Elements” csemegéztek a fiúk. Bónuszként még két szám erejéig bevállalták a VISIONS album két dalát is. De azért a fő vezérvonal, akkor is a nagyon eltalált Elements Part I. idei friss anyaguk.
  
  Megdöbbentően eltalált, harmóniákban gazdag dallamszerkezeteket és szinfónikus hangzású betéteket halmozottan fedezhettünk fel újra a játékukban. A vonósok, kórus, és a katedrálisok hangszerét megszólaltatni a ma esti programban sem volt könnyű feladat egy DX-7-el. Ezt a látszólag nem kis bravúrt Jens Johansson oldotta meg. Nélküle és Timo Tolkki gitáros klasszikus mesélő” képi világa nélkül nehézkesen érte volna el a Stratovarius. A látott és hallott koncert minden tekintetben felülmúlta a rajongók várakozását. Nemcsak, hogy a körülrajongott favorizált zenészekkel teli színpaddal nem kellett megelégednünk, hanem ehhez még egy alapos és váratlan látványelemekben gazdag produkció is hozzájárult. Minden átlagos színpadi showt teljes mértékben felváltotta, egy látványában sem utolsó majd 120 perces színpadi produkció. Szerény és nem hivalkodó színpadkép. Intelligensnek mondott szimmetriában elhelyezett fénytechnikai elemek, projector és a háttérben kifeszített vetítővászon. Részeg szarvasbikák, tűzijáték, lángoszlop, görögtűz megannyi változatában segítette az egész előadás látványát. Az egész vizuális látvánnyal együtt, egy határozott és hibátlan statikus előadás köszönt vissza ránk.
  Az Episode és a Vision album számainak bevállalása azért sem volt rossz döntés, mert így a rajongóknak nem volt rossz szájíze a koncert után. Széles vigyorral és megelégedéssel távozhattak haza. A hazajutás a koncert végén nem volt annyira zökkenőmentes, mert a mind három teli ruhatár a ruhatárosok pörgése mellett is lassúnak tűnt a kabátok kiadása (a betétel azért lényegesen könnyebb volt). Végül is, ha egy kicsit lassabban szivárogtunk haza (úgy éjfél után) ez talán nem annyira nagy baj, egy ilyen remek koncert után.
  
  A koncert hevében néhány kellemetlen hatású ökölcsapás is elcsattant, no nem a rajongók között, hanem....!
  Szerintem, nem kellene ennyire élesen lereagálni a dolgot. Netán a színpadról a közönség sorai közé beesik egy-két dobverő az csak természetes, hogy mindenki bitorolni akarja (minimum négy kéz.). Hagyjuk kibontakozni az eseményeket és azok maguktól megoldódnak, de nem azonnal!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: