hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2011. július 12. kedd   08:15
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hiperkarma a Dürer kertben


  Egy újabb önálló Hiperkarma koncert várja rajongóit a nyár közepén, a város szívében. A nemrégiben hosszú álmából felébredt zenekar az Orczy Parkban már bizonyította, hogy a szünet alatt a fiúk nem felejtették el egymást és dalaikat, újult erővel csaptak ismét a húrok közé, és énekeltették meg régi és új közönségüket. A nagyszabású, nagyszínpados visszatérő koncert után, mely az ország teljes területéről fogadta az érdeklődőket, most egy kisebb, családiasabb hangulatú buli várja a nézőket, baráti jegyárakkal július 21-én 20 órától (esőnap július 24).
  
  A Hiperkarma a magyar könnyűzenei élet egyik kiemelkedő jelensége. Sosem vált még zenekar olyan gyorsan ismertté és közkedveltté, mint ők! A Bérczesi Robi által megírt szövegek egy teljes generáció számára váltak kultusszá, dallamaikat betéve tudja a közönség, és boldogan dúdolja együtt a zenekarral. Sok éves hallgatásuk nem csökkentette az irántuk való rajongást, de nem is alakította olyan kötelezően megtekintendő legendává, amit csak egyszer akar megnézni az ember, aztán kipipálhatja, és elfelejtheti. Visszatérésük a legmegfelelőbb pillanatban történt, a zenekar tagjainak egyhangú döntése alapján, ez jól érezhető minden közös szereplésük alkalmával. A koncertekre készülődés pedig máris négy új dallal ajándékozta meg a hallgatóságot, és várhatóan őszre elkészül egy teljes lemeznyi anyag! A korábbi felálláshoz képest mindössze egy új dobossal, Gálos Ádámmal egészült ki a banda, a korábbi dobos, Frenk pedig gitárra és mikrofonra cserélte a dobverőket, így a csapat teljes és erősebb, mint valaha!
  
  A koncertre a Dürer Kert kerthelyiségében kerül sor, eső esetén pedig vasárnapra tolódik. Jegyek elővételben a Wave lemezboltban (1065 Budapest, Révay köz 1.) és a helyszínen kaphatók 1700 Ft-ért , a rendezvény napján pedig 2000 Ft-ba kerülnek a jegyek.


Kulcsszavak:
  hiperkarma 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Hiperkarma

Dürer kert

 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó előadók: 

Hiperkarma

 kapcsolódó cikkek: 

´Ezentúl igenis kiállok a dalaim mellett, és odateszem melléjük az arcomat is´ - új klippel jelentkezik a hiperkarma

Hiperkarma legújabb slágere

hiperkarma, Hősök (lemezbemutató)

8. hiperkarma Halloween a Petőfi Csarnokban

Zaják és Társa - a hiperkarma egykori kongása poplemezt adott ki
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
A Thundermother és több csajos banda érkezik 2025-ben
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 into darkness    the slot    tesco disco    szokolay-dongó balázs    akkezdet phiai    gojira    the cribs    annihilator    evergrey    eye for i    neo fm    tim ries    zorall    víg mihály    negarm    dj case    veridia    raven    beat dis    krúbi    clutch    calista flockhart    bérczesi róbert    5 yards    paso  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!