szerző: TokiHatebreed, Death By Stereo, The Last Charge 2011. június 27. Budapest - Dürer Kert
Június nagyon erős hónap volt koncert szempontból, hiszen többek közt a Black Label Society-t, a Bring Me The Horizont, a Boysetsfire-t, a Suicide Silence-t, vagy éppen a Corrosion of Conformity-t is köszönthettük valamelyik klubban. Hogy melyik név kinek hol helyezkedik el a fontossági sorrendjében az persze nem egyértelmű, az viszont igen, hogy a Hatebreed budapesti látogatása az összes felsorolt zenekar rajongóinak felkelthette az érdeklődését.
Persze akadt itt még más érdekesség is, mielőtt a Jamey Jasta vezette legendás banda színpadra lépett volna. Elsőként az itthon talán legismertebb hardcore formáció, a The Last Charge melegítette a közönséget. A zenekar nem csinált világmegváltó dolgokat, egyszerűen csak letoltak egy rövid, de kőkemény műsort, ami alatt nem nagyon kellett gondolkodni. Mivel a srácokat eddig kizárólag csak élőben hallottam, ezért a dalokban nem sok változatosságot vélek felfedezni, viszont a népszerűség őket igazolja.
A Death By Stereo műsorát már jó előre nagyon vártam, mivel ez a csapat mesteri dalokat írt pályafutása során. Efrem Schultz és a többiek ráadásul csak ezen az állomáson játszhattak együtt a Hatebreeddel, ami miatt várható volt, hogy nagy fel lesznek tüzelve. Így is lett, hiszen egy baromira felpörgött DBS lépett a színpadra és csináltak egy szó szoros értelemben vett show-t. Efrem ki-be szaladgált a közönség soraiba, a többiek pedig pontosan tudták, hogy ilyen közönség előtt mennyire kell keményen viselkedni. Egy kicsit néha már túlzásnak is éreztem a srácok HC-s attitűdjét, mert ők azért egy valamivel lágyabb oldalukról is a jó arcukat szokták mutatni korábbi fellépéseik alkalmával. Ami rettenetesen rontott az összképen, az a hangzás gyatra mivolta, melynek köszönhetően néha csak a dal felénél sikerült felismerni, hogy éppen mi is szól. A gitárok rettenetesen eltűntek a háttérben, pedig a csapat legnagyobb bája pont az egyedi dallamvilágukban rejlik. A kb. 45 perc alatt sorban pörgették le az olyan dalokat, mint a Holding 60 Dollars On A Burning Bridge, Shh, Nosotros Controlamos Todo, It´ll Be Our Little Secret, Lookin Out for #1, Binge / Purge. Természetesen nem hiányzott a setlistből az Emo Holocaust sem, de nálam ez a dal merő rejtély. Nyilván képben vannak az emo zenék gyökereivel, ezért is érthetetlen miért kell efféle hatásvadász címmel operálni. Ezt a kis rossz szájízt mondjuk az I Sing For You című tétellel azért elég könnyen feledtetni tudták. Habár nem ezen az estén láttam a legjobb Death By Stereo koncertet, azért emlékezetes marad a negatívumai ellenére is.
A Hatebreed első percétől kezdve egészen pontosan az Everyone Bleeds című nótával startolva valami félelmetes erővel szólt. Jamey Jasta-ék szépen végigmentek az összes lemezükön és eltoltak mindegyikről néhány dalt, a hatás kedvéért időben visszafelé haladva. Gyakorlatilag felsorolni sem lehetne fejből minden elhangzott tracket, de a teljesség igénye nélkül volt Straight To Your Face, Doomsayer, Beholder of Justice trió, majd A Call For Blood, Proven, Youre Never Alone hármas, később pedig a Before Dishonor, Empty Promises, Burn The Lies, Last Breath négyes kezdte atomjaira bontani a Dürer Kert falait. A végén elnyomott Destroy Everything, Live For This, I Will Be Heard szentháromság pedig kétség kívül egy jóleső gyomrossal ért fel. Mivel személy szerint korábban csak a megboldogult Sportszigeten láttam a Hatebreedet élőben, ezért ez a mostani fellépésük egy úthenger erejével ment át rajtam. Ennyi breakdown, amit ez a csapat képes belepréselni a dalaiba úgy, hogy egyiknél sem toporgunk és nem nézegetjük az óránkat, csak a legjobbaktól lenyelhető. A Hatebreed pedig az, ahogy a közönség is minden dicséretet megérdemel. A moshpit és wall of death okosságok mellett szinte minden dalt hangosan üvöltött együtt a tömeg Jamey-vel, aki még egy biztonságit is nyugalomra intett, mikor a koncert vége felé már egy kicsit agresszíven lökdöste be a tömegbe a színpadra mászókat. Voltak, akik nem úszták meg kitört fog, vagy egyéb fájdalmas atrocitás nélkül az estét, de az is biztos, hogy azon az estén mindenki kapott egy képzeletbeli rúgást a tarkójára. Bízzunk benne, hogy lesz még alkalmunk átélni hasonlót, a Hatebreeddel!